Erdély kanczellárja és nagyhatalmú államférfia, T. János zarándi főispán, jenői kapitány és Bornemisza Anna fia, szül. 1634. Nagy-Váradon; gondos nevelésben részesült, melyet Rákóczy György fejedelem udvarában apródkodással fejezett be. II. Rákóczi György testőrei kapitányává tette és politikai megbizatásokra is alkalmazta: 1657. Barcsayhoz küldötte. Rákóczi halála után Kemény János szolgálatába állott s midőn ez a török ellen akart szövetkezni, Telekit küldötte Montecucculihoz és még azon évben (1661) Bécsbe az udvarhoz. 1662. jan. 23. részt vett a nagy-szőllősi csatában, a hol Kemény János elesett. 1662. márcz. 10. a Kemény János párthívei közt T. is fő- és jószágvesztésre ítéltetett, de meghódolván az új fejedelemnek, Apafinak, ez kegyébe fogadta és országos postamesterré tette, mely előkelő hivatalt T. már II. Rákóczi György alatt is viselte. Apafi alatt befolyása nőttön nőtt, pártfogója lévén rokona a fejedelemasszony is. A gyenge, erélytelen, iszákos Apafi csak névleg volt fejedelem, a főhatalom lassanként T. kezébe került. A vasvári béke (1664) nagy elégedetlenséget idézett elő Erdélyben is. A segesvári országgyűlésről T. küldetett Szatmárra Rottal János előtt protestálni a béke sérelmes pontjai ellen. A Wesselényi-féle összeesküvésben T.-nek is volt része. 1666. T. és Bethlen Miklós voltak az erdélyiek követei a nádorhoz. Az összeesküvés felfedezése után az Erdélybe bujdosott nagyaroknak T. volt a legerősebb pártfogójuk. A bujdosók 1672. fővezérükké választották, s T. kis sereggel meg is indult Szatmár felé; de szept. 20. a német őrség a kis csapatot szétrebbentette. Ezután a menekültek hiában sürgették az erdélyi rendeknél és a fejedelemnél T. fővezérségét és segítségükre küldését; a békepárt erősebb volt. Bánffy Dénes bukásával és kivégeztetésével (1674. decz. 18.) és Béldi Pálnak Konstantinápolyban a Jedikula-toronyba záratása (1678.) után, T. politikai czéljainak útjában nem állott többé senki. 1678 elején ő maga mint a bujdosók hadainak generalissimusa indult ki Kővárból s 10,000 főnyi magyar, erdélyi, lengyel, kozák, tatár hadával a Felső-Tisza vidékén hadakozik s ostromolja ki a kisebb várakat, de Eperjes alól 18 napi sikertelen ostrom után 1678. aug. visszatért Kővárra. T. belátta, hogy nem született hadvezérnek, de Tökölyt a bujdosók élén saját eszközeként akarta fölhasználni. Tököly azonban később függetlenítette magát. Ebből keletkezett az a halálos gyűlölet T. és Tököly között, mely mindkettejökre nézve végzetessé vált. Tököly a törökkel kötött szövetséget, T. pedig Erdély megmentése czéljából Lipóttal kezdett alkudozni. 1685. a császár-király Dunod Antal jezsuitát küldte Erdélybe, hogy Lipót és Apafi közt olyanforma egyességet létesítsen, milyen Rudolf és Báthory Zsigmond közt volt. Midőn az államtanács a fogarasi gyűlésen Dunod tervezetét nem fogadta el, Dunod T. látogatására ment kercsesorai birtokára és ott vele a császár nevében titkos egyességre lépett, melyben T. Erdélynek a magyar király fenhatósága alá visszatérítésére kötelezi magát s a császár ennek fejében kegyébe fogadja Telekit, védelmet és évdíjat biztosít neki és a töröktől visszafoglalandó saját, meg Tököly uradalmait igérte neki. 1685-ben I. Leopold saját kézirata által grófi czímet adományozott neki s az 1697. ápr. 20. kelt oklevéllel T. fiai római szent birodalmi grófi rangot és bővített czímert nyertek. T. műve volt, hogy az 1685. okt. országgyűlésből a Haller János-féle követség élén Bécsbe küldetett, mely 1686. jún. 28. megkötötte a bécsi vagy Haller-féle szerződést. Buda visszavétele (1686. szept. 2.) után Lipót már nem volt hajlandó anyagi engedményt adni s 1687. szept. Lotharingiai Károly herczeget Erdély katonai megszállására küldte; ez 1687. okt. 27. a balázsfalvi szerződést kötötte meg, mely az erdélyi várakat megszálló hadaknak téli szállást és ellátást biztosított Erdélyben, másrészt Erdély sarkalatos jogait megerősíti. Erdély végleges meghódítása végett Lipót 1688. a hirhedt Caraffa Antal tábornokot küldötte be, a ki nem a fejedelemmel, vagy az országgyűléssel, hanem T.-vel tárgyalt Szebenben a meghódolás felől. T. már ekkor Erdély teljhatalmú kormányzója volt, kit Caraffa kényszerített 1688. máj. 9. Szebenben egy hódolati nyilatkozat kiállítására és Lipót hűségére való feleskűvésére. Ez közelégületlenséget keltett és T.-it az ország alkotmányának megsemmisítésével és hazaárulással vádolták. Midőn a török Erdély visszafoglalására Tököly Imrét haddal küldötte az országba, T. mint az erdélyi hadak főgenerálisa, a zernyesti csatában 1690. aug. 21. elesett és a tatárok által összevagdaltatott, T. a család gazdagságának megalapítója, nagy vagyonszerző és szaporító jó gazda volt. Annyi birtokot szerzett az ország minden részében, hogy méltán elmondhatta, hogy ha Huszt várából Fogarasba kellett utaznia, mindenütt a saját birtokán állhatott meg éjjeli szállásra. Második nejével, Kőröstarcsai Veér Judittal boldog családi életet élt egész haláláig.
Munkája: Teleki Mihály levelezése I-IV. kötet, 1656-1669. Szerk. Gergely Sámuel. Bpest, 1905-1908.
Árpádia. Honi történetek zsebkönyve. Kassa, 1835. 116. l. (Gróf Kemény József).
Nagy Iván, Magyarország Családai XI. 80., 82. l.
Szinnyei Repertoriuma. Történelem I., II.
Pallas Nagy Lexikona XVI. 38., 44. l. (Szádeczky Lajos).
M. Könyvészet 1905., 1906.