bölcseleti és theologiai doktor, a rumén iskolák igazgatója, majd a rumén könyvek censora és korrektora a budai egyetemi nyomdánál, S. János és Görög Anna nemes szülők (kik kis falusi nemesi birtokon éltek) fia, szül. 1754. febr. 28. Sámsondon (Maros-Tordam.); tanult Szabédon az unitáriusoknál, 1766. Marosvásárhelyt a reformátusoknál, 1768. Kolozsvárt a jezsuiták semináriumában; ebből 1772. valami gyermekes okból kilépvén, Beszterczére ment a piaristákhoz. 1773-ban a balázsfalvi kolostorba jutott és ott egy évig a rhetorikát és poesist tanította; ezután Major Gergely püspök Rómába küldte a propaganda collegiumba, hol 1779-ig tanult s jan. 28. bölcseleti és theologiai doktor lett. Római tartózkodása alatt Borgia István cardinális barátságát annyira megnyerte, hogy minden római könyvtár nyitva állott előtte, sőt pápai engedelmet nyert minden tiltott könyv olvasására is. Hazájába visszatérése alkalmával 1779-ben Bécsbe érkezett, hol egy évet a szent Borbála semináriumban töltött. Megismerkedett Klein Sámuellel, Cornides Dániellel, Benkő Józseffel, de különösen gróf Hadik Andrással, a hadi cancellária elnökével; utóbbi 1764-68-ig főkormányszéki elnök volt Erdélyben és egész gyűjteményét rendelkezésére bocsájtotta. 1780-82 közt Balázsfalvára tért vissza és 1782-ben átvette az ottani rumén iskolák igazgatását és hitoktató volt. Ez állásban József császár meghagyásából több iskolai könyvet adott ki. Tizenkét évig volt S. az erdélyi rumén iskolák igazgatója, illetőleg tanfelügyelője, mely hivatalától csak 1794-ben vált meg. Mint tanfelügyelő körülbelül 300 rumén iskolát állított fel Erdélyben. Ő egyúttal szent Balázs-rendi kaluger és kanonok is volt. 1784-ben meghasonlott püspökével és elhagyta a rendet. Bolyongásai közben mint a franczia forradalommal rokonszenvezőt 1794-ben fogolylyá tették; azonban csakhamar szabadságba helyezték, de előbbeni hivatalát nem nyerte vissza és így nevelői állást vállalt gróf Wass Dániel házában Czegén (Szolnok-Dobokam.), hol hat évig maradt mint Wass Tamás, János és György fiatal grófok nevelője; egyúttal jószágfelügyelői teendőket is végzett. 1803-ban bevégezvén nevelősködését a Wass-családnál, Nagyváradra került Darabant püspökhöz. Itt kedves baráti körbe jutott: Vulkán, Szilágyi S., Brán, Cornéli, Vitéz Farkas, Tertina kanonokok, tanárok a püspök környezetében. Engel ezen időben dolgozott a két román fejedelemség történetén; érdekes adatokat e kör szolgáltatott a tudós történetíró számára. S csak három hónapig tartózkodott Nagyváradon. Itt írta Elegiáját, melyben élete viszontagságairól emlékezik meg. 1803 végén már Budán volt; itt ismerkedett meg Kovachichchal és Katonával. 1807. jún. kinevezték Budára az egyetemi nyomdához az oláh könyvek javítójának. 1809-ben elhagyta Budát és megint a gróf Wass-családhoz költözött annak abaujmegyei birtokára; de 1811. febr. elhagyta a grófi családot és Nagyváradra ment. Vulcan püspöknél szívesen látott vendég volt. 1812-ben újra megfordult Balázsfalván; egy batyút hordván magával, t. i. készülő munkáját. Ennek kiadására gondolt; egyes részeit már Budán adta ki (1807 és 1808) az oláh naptárban, s benyújtotta a censornak, a ki azonban azt írta reá: «Opus igne, author patibulo dignus». 1814 után nem látták többé Erdélyben; csak 1816-ban fedezték fel, úgymond Papiu Ilarianu, hogy elhagyva az övéitől Wass grófokhoz vonult vissza. Meghalt 1816. november 2. Szinérváralján.
A hazai ruménség nyelve szerinte valódi római, a milyet Cicero előtt beszélt már a nép; ez a romlatlan római lingua rustica folytatása. Mint történetíró a leglelkesebb és első védelmezője a ruménség dáciai-római legionáriusoktól való származásának.
Munkái:
Elementa linguae dacoromanae, sive valachicae. Composita ab Sam. Klein de Szád. Locupletata vero, et in hunc ordinem redacta a Georgio Gabriele Sinkai. Vindobonae, 1780.
Prima principia latinae grammatices quae ad usum scholarum valachico-nationalium propter majorem incipientium puerorum facilitatem, adjecta valachica lingva, inhunc ordinem redegit ac typis ed. curavit. Balásfalvae, 1783.
Epistola ... ad ... Joannem de Lipszky ... Mappae geographicae provinciarum ad S. Coronam Regni Hungariae pertinentium Elucubratorem. Budae, 1804. (Ajánlja, hogyan kell az oláh szókat latin betűkkel írni).
Elementa linguae daco-romanae sive valachicae. Emendata, facilitata et in meliorem ordinem redacta. U. ott, 1804. és 1805.
Chronika Rumănilor sî amaî multor niamuti. Tom. I. U. ott, 1844.
Cronica Romanilor Jászvásár 1853. (2. kiadás. Bukarest, 1886.) Három kötet (86-1739-ig. A rumunok és több nemzetek krónikája, a mennyiben úgy elvalának vegyülve a rumunokkal, hogy az egyikek dolgait, eseményeit és tetteit nem lehet a másikok nélkül értelmesen megírni. Sok ezer íróból harmincznégy év alatt összegyűjtve, a Jézus Krisztus születése utáni esztendők szerint megalkotva ... Nyomatott azon kézirat szerint, a melyet Gica György moldvai fejedelem ő magassága szerzett volt.)
Néhány elemi könyvet és katekizmust is adott ki, de ezeket nem ismerem.
Rumén költeménye van az Onomasticon ... regni Hungariae palatini Josephi Pestini anno 1805... Budae cz. munkában.
Kézirati munkái, melyek a nagyváradi püspöki levéltárban és az erdélyi múzeumi könyvtárban vannak, a következők: Rerum spectantium ad universam gentem Daco Romanorum collectio, 3 kötet; a ruménség történetére vonatkozó adatgyűjtemény, 41 kötet; egy latin elegia, melyben életét énekli meg.
Nevét Schinkaynak, Sincainak és Sinkaynak is írták.
Annalen der Literatur. Wien, 1807. Intelligenzblatt I. 10. sz.
Perecsényi Nagy László, Orodiadis. Magno-Varadini, 1804. II. 189-221. l.
Athenaeum 1873. 30. sz. (Moldován.)
Századok 1878. 347. 446. l. (Hunfalvy Pál), 1881. 677. és 756. l. (Jakab Elek.)
Erdélyi Múzeum-Egylet Kiadványai 1890. 518. l. (Moldován.)
Petrik Bibliogr.
Pallas Nagy Lexikona XV. 5. l.
Budapesti Hirlap 1896. 7. sz., 1897. 232., 233. sz.