Simonyi Lajos (vitézvári báró),
volt országgyűlési képviselő, földmívelési, ipar- és kereskedelemügyi miniszter, S. József báró huszárezredes és hegelsfürsti Leiner Terézia fia, szül. 1824. Tarnopolban (Galiczia); a jogot Kassán végezte. Alig volt 24 éves, mikor 1847-ben már a pozsonyi országgyűlésre küldötték s 1848-ban a pesti nemzetgyűlésen az aradmegyei kisjenői kerületet képviselte. Az országgyűléssel elment Debreczenbe is, s mikor látta, hogy a nemzet ügyének többet használ karddal, mint szóval, táborba ment, Görgey seregébe lépett és vitézül végigküzdötte a szabadságharczot Világosig. A fegyverletétel után Temesvárra hurczolták és huzamosabb ideig várfogságban tartották. A fogságból kiszabadulva, birtokára Vadászra (Aradm.) vonult és gazdaságának élt, örömét olvasmányaiban és a sport időtöltéseiben találta. Jeles lovas volt. A Bach-korszak alatt kitünő társadalmi s irodalmi műveltségre tett szert és élénk részt vett a felső körök mulatságaiban. Az 1861. országgyűlésre megválasztották képviselőnek s a határozati párt soraiban foglalt helyet. Az 1865. országgyűlésen is a balközépen tartotta meg helyét s egyideig a kisjenői kerületet, 1869. márcz. 18-tól pedig a nagyszalontait (Biharm.) képviselte. A kiegyezés után a Tisza és Ghyczy által vezetett balközép tagja s minden nagy vitában az ellenzék egyik vezérszónoka volt. Tisza 1875. februári beszéde után elő volt készítve a talaj a fuzióra és S. az átmeneti kabinetben tárczát vállalt, majd Tisza kormánya alatt 1878-ig vezette a földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszteriumot. Minisztersége alatt készült el kereskedelmi törvénykönyvünk. 1878-ban az Ausztriával való vám- és kereskedelmi szerződés, valamint a bankegyezmény miatt S. meghasonlott Tiszával és minisztertársaival és kilépett a kormányból. S. ekkor átvette a független szabadelvű-párt vezetését, majd a közjogi alapon álló ellenzékiek fuziója után a közjogi ellenzék egyik vezére volt. Időközben egészsége súlyosan megrendült s a politikai küzdelmek teréről visszavonult a magánéletbe. A főrendiház reformja után 1885. annak tagjává neveztetett ki, de a főrendiház tárgyalásain ritkán jelent meg. Mikor a főrendiházban a kötelező polgári házasságot tárgyalták, súlyos betegen is az ülésterembe vitette magát, hogy a javaslatra szavazzon. Öt évig súlyos beteg volt, többször szélütés is érte, úgy hogy a halál rá nézve megváltás volt. Meghalt 1894. decz. 12. Budapesten. Halálával a Simonyi báró-család mindjárt a második generátióban kihalt.
Czikkei a Vadász- és Versenylapban (1857. Vadászat tengeri kutyára, 1858. Aradi kopófalka, 1861. Vaddisznóvadászat H.-Hadházán, 1865. Vaddisznóvadászatok az Alföldön); az aradi Alföldnek is munkatársa volt (1867-69).
Munkái:
Országgyűlési beszéde május 22. Pest, 1861. (Trefort Ágoston beszédével együtt, a Magyarország 120. sz. melléklete.)
Baloldali értekezlet Aradon. Arad, 1875.
Külön vélemények a vámszerződés, a vámtarifa s a Lloyd-szerződés tárgyában. Budapest, 1878. (Lukács Béla beszédével és Mudrony Soma beszédével együtt.)
Budapesti Közlöny 1869. 66. sz.
Igazmondó 1870. 10. sz. arczk.
Vasárnapi Ujság 1875. 10. sz. arczk., 1878. 45. sz. arczk., 1894. 50. sz., 51. sz. arczk.
Szabadság (Nagyvárad) 1879. 78. sz.
Petrik Könyvészete.
Kiszlingstein Könyvészete.
Móricz Pál, A magyar országgyűlési pártok küzdelmei. Bpest, 1892.
Sturm Albert, Országgyűlési Almanach. Bpest, 1892. 160. l.