S. Ignácz és Vörös Kata fia, országgyűlési képviselő és birtokos, született 1812-ben Székes-Fejérvárt; a gymnasiumi éveket szülővárosában, a bölcseleti és jogi tanfolyamot pedig a pesti egyetemen végezte. 1838-ban jurátusnak esküdött fel Pozsonyban és az akkori ifjúsági szabadelvű mozgalmakban élénk részt vett. A politikai élet nyilvános terére 1837-ben lépett, midőn igen erős állást foglalt el megyéjében az ó-konservativek ellenében. Ellenfelei minden erejüket kifejtették czéljainak meghiusítására, így már 1839-ben egy igen zajos jelenetet idéztek elő ellene és pártja ellen a megye bizottmányi ülésében. Megkezdődtek az üldözések, vizsgálatok, elfogatások. S. is «poena infamiae» a kir. táblán megactióztatott, azonban az 1841. országgyűlés ez actio alól felmentette, ő pedig tovább erélyes kitartással működött a megkezdett irányban. Pártja 1843-ban alispánnak léptette föl; azonban Cziráky Antal gróf jónak látta a candidatióból őt kihagyni. 1848-ban Fehérmegye vaáli választókerületében egyhangúlag országgyűlési képviselőnek választatott s 1849-ben ő volt egyike a legelső kormánybiztosoknak, kiket az akkori kormány a horvátok beütésekor a haza védelmére teljhatalommal kiküldött. A szabadságharczban törvényhozói állása mellett mint a szabadcsapatok vezére küzdött a betörő ellenség ellen és az ozorai ütközetben ő fegyverezte le Roth és Filippovics seregeit. Később megbízatásából visszatérve az országgyűléssel és a kormánynyal együtt ment Debreczenbe, Szegedre és Aradra; ezen útjain és későbbi bujdosásában is neje Horváth Flóra mindenütt híven követte, karján akkor még csecsemő fiával Zoltánnal. A fegyverletétel után bujdokolt, többnyire alapi birtokán és az 1850. amnestia kihirdetése után is 1861-ig u. ott tartózkodott. 1861. a vaáli kerület ismét őt választotta képviselőnek, hol a határozati párt híve volt; ugyanekkor Fehérmegye első alispáni székébe is őt helyezték. 1863-ban az Almásy-féle ügyben ő is elfogatott és 101 napig volt a Károly-kaszárnyába zárva; azonban egyszer csak minden ítélet nélkül szabadon bocsáttatott. 1865., 1869. és 1872-ben ismételten a vaáli kerület választotta meg országgyűlési képviselőnek és a szabadelvű ellenzék soraiban foglalt helyet. Mint gyakorlott törvényhozó a nyilvános üléseken is gyakran felszólalt; a vallásügyi vita alkalmával az ő beszéde egyike volt azoknak, melyek a katholikus autonomiai ügyre világot vetettek. Meghalt 1888. okt. 11. Alsó-Alapon.
Czikkei az ellenzéki lapokban, országgyűlési és programmbeszédei a Naplókban és az egykorú hirlapokban jelentek meg.
Nagy lván, Magyarország Családai X. 14. lap.
Igazmondó 1870. 18. sz. arczképpel és gyászjelentés.