ág. ev. lelkész, szül. 1798. decz. 10. Bazinban (Poszonym.); járt a modori gymnasiumban, majd folytatta Poszonyban a tanulást, hol a theologiát is végezte. Idehaza nem kapott alkalmazást, azért az osztrák Plankenburgba ment tanítónak, majd ismét Bécsben hallgatott theologiát s végre 1823-ban pappá szentelték. A karinthai trebesingben négy évet töltött mint rendes lelkész és 1827-től nyolcz évet Zlánban. ekkor hazájába visszahívták és Modor városa megválasztotta papjává. Híveivel 1835-ben megalapította a pozsonymegyei esperességi özvegy- és árvanyugdíjintézetet. A sors azonban ismét idegenbe késztette és 1839-ben Prágában költözött, ahol a protestáns iskolát rendezte s ez ügyben 1840. nov. felhívást bocsátott ki híveihez, mely nyomtatásban is megjelent; e helyen két évig lelkészkedett. Végre 1846-ban Pozsony evang. német egyháza hívta meg lelkipásztorának. Jellemző, hogy mindjárt első prédikácziójában szenvedélyes hazafiságát hangoztatta: «Erőm, tehetségem a tied, szeretet gyülekezet; életem a hazámé!...» Két évig, ha német szóval is, de lelkesen intette híveit a hazaszeretetre. 1848-ban Kossuth Lajos Pozsonyban az országgyűlésen fölrázta a kedélyeket. r. a lánglelkű hazafi, a megváltás napjaként üdvözölte a hirtelen beállott fordulatot. Csakhamar megalakította a «pozsonyi nemzeti egyesület»-et és fönnen hangoztatta, hogy az egyesületnek főczélja: «a magyar kormány törvényes intézkedéseinek, ha szükségeltetik, fegyverrel is érvényt szerezni». Néhány nap mulva a tagok száma 400-ra szaporodott, elnökül őt választották. Ő szervezte a nemzetőrséget is; ezeket küldte a Hurban, Stur és Hodzsa rabolva pusztító tót csőcselekje ellen Szenicz tájára. Pozsonyban ez alatt a forrongás tetőpontjára hágott. Kossuth a zöldfa-fogadó erkélyéről nyujtó beszédet intézett az összegyűlt tömeghez s rögtön utána Rázga állt Kossuth mellé s a beszédet németül tolmácsolta. e beszéd után annyi önkéntes honvéd jelentkezett, hogy hatalmas magyar sereg indulhatott Schwechat felé, a hol az osztrákok tábort ütöttek. A győzelem után sóvárgó szabadsághősök Köpcsényben gyűltek össze. R. odasietett, hogy jelen legyen az indulásnál. Az ő hadserege volt az, ő teremtette elő és meg akarta áldani a magyar fegyvereket. Egy ágyúra állt föl a lelkes pap, hogy e rögtönzött szószékről intézzen beszédet a honvédekhez és imát mondjon a győzelem reményében. Változó szerencse kisérte a magyar hadakat. Végre 1848. decz. a visszavert császáriak ismét átlépték a magyar határt. A Pozsony felé közeledő osztrák hadsereg elől sokat elmenekültek. R. elhatározta, hogy maradni fog, bár Komárom felé elmenekülhetett volna; barátai figyelmeztették erre, de ő hallani sem akart a menekülésről. Welden gróf bevonult Pozsonyba 40,000 katonájával. A város kapitánya akkor Vecsera volt (a meyerlingi katasztrófa hősnőjének, Vecsera Mari bárónőnek nagyatyja); ez nagy buzgón rendelkezésére állt Welden grófnak és még este gondoskodott, hogy R. börtönbe kerüljön. Ferenczy városi tanácsos egész csapat katona élén berontott az apácza-pálya 24. sz lelkészlakba. Csak annyi időt engedett a gazdának, hogy nejétől és öt gyermekétől elbúcsúzzék. A városházára vitték és azonnal vallatás alá fogták, de csakhamar a vizi kaszárnyába kisérték át, hol néhány hónapig sínlődött nyirkos börtönében. az emberséges Welden gróf helyébe az «erélyesebb» Haynau bárót küldte a bécsi kormány s még az nap összeállott a haditörvényszék, hogy az összes foglyok fölött megkezdje az ítéletmondást. a haditörvényszék elnöke, Windischgrätz tábornok, megsajnálta a szerencsétlen lelkészt és alkalmat akart neki adni, hogy «kitisztázza» magát. De R. nem akarta elismerni, hogy hazájának védelme által bűnt követett el. Végre Haynau elé került a pör. Új terhelő tanúk léptek föl a fogoly lelkész ellen, Megerle a német színház igazgatója és Beumann komikus, a kik azzal álltak elő, hogy R. az uralkodó családról több ízben sértőn nyilatkozott. Többé nem lehetett megmenteni a szerencsétlent. Az ítélet kötél általi halára szólt. Az evangelikus egyház notabilitásai, majd a nők seregesen keresték föl Haynaut kegyelemért; de mindez hasztalan volt. R. nyugodtan fogadta az ítélet kimondását. 1849. jún. 17. éjszaka fölvitték őt a vár börtönébe, hol utolsó óráit töltötte. A parancsnok Simkó Vilmos evang. lelkészt rendelte melléje, a ki följegyezte mind, a mit a végzetes éjszakán együtt beszéltek: «Nem is én vigasztaltam R-t, hanem ő engem, hisz én egészen meg voltam törve». Másnap jún. 18. a vár mögötti Szamárhegyen kivégezték. A pozsonyi jogászok minden évben, halottak napján, fölkeresik sírját, 1893 óta pedig emlékszobor dicsőiti őt, a ki hazája dicsőségét kereste és életét is áldozatul adta.
Az Unser Friedensund Trauerfest. Pressburg, 1848. cz. munkában (Altarlitugie).
Munkái:
1. Gedächtnisspredigt auf Friedrich Wilhelm III. gehalten am 19. Juli 1840. Prag, 1840.
2. Rede bei der feyerlichen Einweihung des neuen schulhauses nebst Pastorwohnung der deutschen evang. Gemeinde A. C. in Prag am 9. Okt. 1843. U. ott, 1843.
3. Die Aufgabe des evang. Geistlichen den Forderungen der Zeit gegenüber. Antrittspredigt, in der ev. Gemeinde A. c. zu Pressburg, den 6. Sept. 1846. Pressburg.
Slovnik Naučny Prága, 1859. VIII. 176. l.
Petrik Bibliogr.
Budapesti Hirlap 1893. 82. sz. (Prém József).
Pallas Nagy Lexikona XIV. 423. l.