Rákóczi Ferencz (rákóczi és felső-vadászi II.),
erdélyi fejedelem, I. R. Ferencz, erdélyi fejedelem és gróf Zrinyi Ilona fia, szül. 1676. márcz. 27. Borsiban (Zemplénm.); alig negyedfél hónapos volt, mikor atyját elvesztette; a fiú anyjának szemefénye volt, ki férjének halála után fiával együtt a napához (Báthory Zsófia, ki férjének halála után visszatért a katholikus hitre, fiát I. R. Ferenczet is áttérítette; így II. R. Ferencz már katholikusnak születet, katholikusnak neveltetett) költözött Munkácsra, de nem maradtak ott, csak az 1677. év végéig. A kis R. a következő éveket Sárospatakon töltött. 1680-ban meghalt Báthory Zsófia s ekkor Munkácsra költöztek. R. három éves korában már lovagolni tanult és öt éves volt, mikor anyja férfiak gondozására bízta. Kőrösi György lett kamarása, Badinyi János nevelője; ezek vezették nevelését, anyja felügyelete alatt hét évig; az egyes tárgyakra más tanítói is voltak. A R.-házzal összeköttetésben álló előkelő családok gyermekeiből játszó- és tanulótársakat válogattak melléje. Szelíd volt, engedékeny, nem volt hajlama a zsarnokoskodásra, de azért úgy viselte magát, hogy tekintélyét folyton megtartotta. 1682-ben édes anyja letette az özvegyi fátyolt és jún. 15-én Thököly Imrével, a fölkelt magyarság vezérével lépett házasságra. Ezentúl a kis R. Ferenczet is gyakran elvitték a táborozásba. A törökök vállalata 1683-ban Bécs ellen megbukott és ezzel Thököly szerencsecsillaga is hanyatlóban volt. Thököly, hogy a fényes portánál ellene támadt bizalmatlanságot megszüntesse, kezesül mostoha fiát akarta Konstantinápolyba küldeni, ezt azonban édes anyja ellenezte. Kevés idő mulva a török Váradon Thökölyt el is fogatta. Egész Felső-Magyarország Munkács kivételével Lipót birtokába került, a R.-ak javainak legnagyobb részével együtt; a császáriak elfoglalták Sárospatak várát; a R.-ház ottani kincstárát feltörték és több milliónyi értékű aranyat, ezüstöt koboztak el. 1685. nov. Caraffa gróf, majd Caprara gróf cs. tábornok ostrom alá fogta Munkács várát is, hol Zrinyi Ilona oly elszántan védte magát, hogy az ostrom, megszakításokkal, szinte három évig tartott. R. a 12 éves gyermek is ott forgolódott a bástyákon, bátorítva, lelkesítve a vitézeket. Miután Zrinyi Ilona férjétől hasztalan várt segítséget, 1688. jan. 17. Caraffa Antal grófnak, az eperjesi bakónak kénytelen volt feladni a várat. A kapituláczió szerint a R.-árváknak összes javai visszaadattak, ők maguk azonban, atyjuk végrendelete értelmében ő felsége gyámsága alá adattak, azon kikötéssel, hogy a fejedelemasszony velük együtt rangjához illő kisérettel Bécsben fog lakni. Lipót a gyermekek neveltetésének felügyelőjévé Kollonics Lipót, ekkor németujhelyi püspököt, a magyarok ádáz ellenségét jelölte ki. Kollonics az 1688. márcz. 27. Bécsbe érkezett R.-családból, R. nénjét, a 16 éves Juliát, személyesen vitte magával az orsolyák klastromába, R.-t pedig jószágigazgatója lakására. Négy nap mulva végbúcsút kellett vennie az ifjú R.-nek édes anyjától, a kit soha többé nem látott, mert ugyanakkor a bibornok rendeletére a csehországi Neuhausba indították útnak, hogy a jezsuiták ottani kolostorában neveltessék, hol ápr. 8. vették föl a syntaxisták közé «comes R.» névvel. Miután a zárdából Badinyit is elküldötték, R. teljesen elszakadt régi környezetétől. Ezentúl többnyire tanáraival érintkezett, mert korán fejlett tudásvágya, örömestebb társalkodott idősbekkel, mint tanulótársaival; a klastrombeli nemesi konviktus tagjai közt kétségkívül legkiválóbb figyelem tárgya volt; ezért a ház szélütött főnöke is vele szeretett sakkozni. 1690-ben befejezte gymnasiumi tanulmányait; ez évi aug. egyetemre ment Prágába, de ott is a jezsuitáknál volt szállva nevelője kiséretében; később megengedték, hogy az egyetemhez közelebb költözzenek magánlakásba. 1691-ben nénjét nőül vette gróf Aspremont-Reckheim Gobert. 1692-ben Zrinyi Ilonát kiváltotta férje, ki fiát magával akarta vinni Törökországba, de ez nem engedtetett meg, sőt az sem, hogy elbúcsúzzanak egymástól. Aspremont neje nevében követelte a törvényszerű leánynegyed kiadatását; de ez Kollonics ellenezte. Ebből pör támadt, melynek úgy vetettek véget, hogy Aspremont császári pátenst eszközölt ki R. Bécsbe jövetelére és nagykorúsítására. Az ekkép 1692-ben önállósított R. első dolga volt, hogy testvéries egyességre lépjen nénjével. Lipót meghagyta neki, hogy tapasztalatszerzés végett utazzék Olaszországba, hova 1693 tavaszán el is indult és egy évig tartózkodott Olaszországban, többnyire Rómában, hol főként a művészet remekeit tanulmányozta s e tárgyban még leczkéket is vett. 1694. elején Bécsbe, majd Magyarországba utazott és máj. 25. Sáros vármegye örökös főispáni székét foglalta el. Ez évben a Rajna mellékére utazott, hogy a Francziaország ellen harczoló császári sereghez mehessen; ekkor Kölnben a hessenrheinfeldi uralkodó gróf leányát megismervén, azt az osztrák udvar fondorkodása ellen is szept. 25. feleségül vette. Jó ideig a pataki várban, Szerencsen, majd eperjesi házában és oly kisebb váraiban lakott, melyek nem voltak ellepve osztrák katonasággal. Egyébiránt semmi közügybe nem avatkozva, magánéletet élt. A császáriak nem bíztak benne, a magyarok szintén nem. 1696-ban született első fia, kit a keresztapául felkért I. Lipótról Lipótnak kereszteltetett. 1697-ben nagy nehezen kieszközölte, hogy római szent birodalmi herczegi rangja, ha utódaira nem is, legalább az ő személyére elismertessék. Lipót, ekkor már tíz éve, hogy nem tartott országgyűlést, egészen a Kollonicsék absolutisztikus szellemében kormányzott. A közelégületlenség nőttön nőtt. A Thököly bujdosó kuruczai, éppen R. jószágain, a Hegyalján, zendülést támasztottak, meglepték és elfoglalták Tokaj, Patak és Ujhely várát, s mindenkép azon voltak, hogy az ifjú R.-t vezérökül nyerjék meg. R. ezen szervezetlen paraszt lázadás elől kitért és sietve Bécsbe távozott. Ekkor akarták Kollonics mondását: «Magyarországot előbb rabbá, aztán kuldússá, végre katholikussá fogja tenni», érvényesíteni. Ennek ellenében a felkelő magyarok eszméje a haza szabadságának megmentése, vagyis a régi Ausztriától független Magyarország fentartása volt. Bercsényi Miklós gróf volt ekkor az elégületlenek vezetője; mint szomszéd birtokos R.-val szoros barátságot kötött. Összejöveteleiken megállapodtak abban, hogy kedvezőbb idők beálltával azonnal megragadják az alkalmat s fegyverrel szereznek érvényt közös eszméiknek. A spanyol örökösödési háború küszöbön állott; 1700 őszén XIV. Lajos Feriol őrgrófot küldte Rákóczihoz, ki ura nevében felszólította, hogy álljon az elégületlen magyarok élére, biztosítván egyúttal jelentékeny pénz- és fegyveres segedelemről. R. Bercsényivel együtt elérkezettnek látta a tett idejét és nov. 1. (éppen azon a napon, melyen II. Károly spanyol király meghalt), levelet írt XIV. Lajosnak és külügyminiszterének: «Francziaország jóléte és érdeke, úgymond, azon Magyarország jólétével és érdekeivel; a rendek elégedetlenek a bécsi udvar törvénytelen eljárásval; most inkább, mint bármikor, czélt lehet érni, ha Francziaország a magyaroktól meg nem vonja segélyét». Levelét Longuevalra bízta, ki be volt avatva titkaiba, s menten elárulta Bécsben. R. sárosi várából könnyen menekülhetett volna, de beteg nejét nem akarta elhagyni. Solari cs. tábornok ápr. 18. éjjel felsőbb parancsra elfogta s Eperjesre onnét Német-Ujhelybe vitte, hol ugyanazon börtönbe zárták, melyből nagyatyja Zrinyi Péter 30 évvel azelőtt a vérpadra lépett. A kormány, semmibe se véve R. tiltakozását, osztrák urakból alkotta meg a rendkívüli törvényszéket. Felesége az ő elfogatása után azonnal Bécsbe ment, hol a küludvarok követei föllépése következtében rendeletet kaptak R. ügyének támogatására; még a jezsuiták is, franczia érdekből, felkarolták R. ügyét. Megnyerték börtönének őrét Lehmann Godofréd dragonyos kapitányt, ki megszöktette R.-t dragonyos közlegényi ruhában. Börtönéből egyenesen Lengyelországba menekült, hol védelmet és második otthont talált. R. azonban még itt is veszélyben forgott, főkép a fejére kitűzött 10,000 frtnyi díj miatt, úgy hogy jónak látta rokonánál, Sieniawski herczeg koronamarsal nejénél, szül Lubomirska herczegnőnél vonni meg magát. Bercsényivel Varsóban találkozott. XIV. Lajossal közölt tervük szerint lengyel segítséggel tör be R. Magyarországba, seregeit a már Linczig hatolt bajor választóhadával egyesítendő. E fejedelmet akarták az ország beleegyezésével a magyar trónra emelni. A spanyol örökösödési háború miatt a császári csapatok a Rajna mellékére és Felső-Olaszországba távoztak. A magyar korona területén alig maradt mindössze 30,000 katona. R. munkácsi uradalmában népmozgalom ütött ki, mely zászlókat kért tőle. R. eleget tett kivánságunknak; ez azonban a nemesek ellenállását hívta ki. A szatmáriak Dolhánál Károlyi Sándor főispán vezérlete alatt jún. 7. szét is verték őket. A franczia kormány a száműzöttek túlzását látva az előterjesztésben, nem szakította ugyan meg velök az összeköttetést, sőt évdíjat rendelt számukra, de nagyobb erőt reájuk bízni nem akart. R. attól tartott, hogy ha jövetelével késlekedik, a nép végkép elveszti bátorságát. 1703. jún. 15. már az ország határán Klinice faluban, Lawoczne mellett fogadta az Esze Tamás vezetése alatt megjelent magyar csapatokat, rossz parasztpuskákkal fegyverzett 200 gyalogost és 50 lovast. Serege 3000 főnyire emelkedvén, R. Vereczkén át bejött az országba. Bercsényi némi franczia pénzzel és 600 főnyi lengyel zsoldoscsapattal érkezett a fejedelemhez. Ungvárig s Szatmárig néhány század dragonyos állott velük szemben; így kezdetben mind a mellett nagy nehézségek közt tudták fenntartani magukat. A fő-fő veszedelem abban állott, hogy éppen a nemesség nem akart csatlakozni R. zászlóihoz. Hiába intézte a fejedelem Vásáros-Naményból kiáltványait a szabolcsi nemességhez, a nemesség tartózkodó állást foglalt el. R. hogy a fölkelést kivetkőztesse középi jellegéből, a kállai várdát bevette s ekkor a hajdúk katonai rendje csatlakozott hozzá: «a várban, írja R., 4 kis ágyút találtam és néhány mázsa lőport, íme ebből állott tüzérségem!» Azután Huszt várát foglalta el Ilosvay Imre, mire az egész Máramaros vármegye csatlakozott hozzá. 1703. szept. 26. már azt írhatta XIV. Lajosnak, hogy hatalmába ejtette az országot egész a Dunáig. Mire «kinyilt a kikelet», kezében volt a Dunántúl nagy része is; úgy hogy a császáriak a Drávántúlra, Erdély és a várak egy részére szorítkoztak. Ekkor tett közzé: Recrudescunt vulnera inclytae gentis Hungariae (fölrepedeznek a nemes magyar nemzet sebei) kezdetű világhírű kiáltványát, hogy igazolja ország-világ előtt támadását. Azonban 1704. aug. 13. a francziák és bajorok tönkre veretnek Höchstädt mellett. R. serege pedig félmeztelen volt és adót nehéz volt kivetni; nem lehetvén követelni, hogy a nép szolgáljon is, fizessen is. Kisegítőül nagy mennyiségű rézpénzt vertek, mely szokatlan volt a magyar földön, melyet az ezüst pengővel szemben kongónak, másként Pro libertate felirata után libertásnak neveztek; nehezen is volt megtartható a forgalomban. A franczia segély is rendetlenül és egyre kisebb adagokban jött. Rendes, jól fölszerelt katona nem volt több 7000-nél, míg a néphad és a köznemesi csapatok tízszerannyian. Alkalmas vezérek és tisztek, lovak és fegyverek egyaránt hiányoztak. A küzdelem, ennek daczára, a nemzeti had személyes vitézségével, változó szerencsével folyt tovább. 1704. jún. 13. Forgács Simon nagy csatát vesztett Heister ellenében Koronczónál, R.-nak legrendezettebb gyalogsága, éppen az a fegyvernem, mely a tüzérséggel együtt csak igen gyengén volt, a túlnyomóan lovasságból álló magyar seregben, képviselve. A ráczokat R. hiába igyekezett megnyerni a nemzeti ügy számára. A mily szívósan küzdött a rutén és tót R. zászlói alatt, épp oly szivósan ragaszkodtak a ráczok a császár ügyéhez. 1704. telén R. Érsekujvárt foglalta el, de a sikert ellensúlyozta a nagyszombati csatavesztés. Itt R. személyesen vezette a sereget, de hiányoztak kiképzett tisztjei, azért lehetőleg kerülte a nagyobb ütközeteket, csak portyázásra szorítkozott. A császáriak meg hiába arattak egy-egy nagy győzelmet; ellenük lévén a nép, a mint elvonultak egyes vidékekről, ismét lángba borult mögöttük minden. Néhány franczia tiszt, különösen La Motte ezredes, Vauban volt segédtisztje és De Riviere, Érsekujvár erodítője kitünő szolgálatot tettek, főleg műszaki feladatok végrehajtásában. Midőn 1705. máj. 15. meghalt Lipót s utódja a békés hajlamú I. József lépett örökébe: a szabadságharcz ügye a lehető legjobban állott. R. fáradhatatlanul dolgozott a szervezésen. Serege ekkor érte el tetőpontját: 52 lovas-, 31 gyalog-, összesen 83 ezredre rúgott, mely a pudmerici 1705. aug. 11. vereség után ismét talpra állott, sőt 1706-ban már 100.000-re emelkedett. A kormányzat szervezése végett R. 1705. szept. Szécsénybe országgyűlést hívott egybe, hol nemcsak a főurak és köznemesek, hanem az egyháziak is szép számmal jöttek össze. A «szövetkezett rendek» cz. vették fel és Rákóczit, ki még 1704. júl. 6. erdélyi fejedelemmé választatott, «vezérlő fejedelem» czímmel tisztelték meg, melléje az ország kormányzatára 24 tagból álló főtanács rendeltetett. A szövetség pontjaira szept. 19. és 20. felesküdtek úgy az egybegyűlt rendek, mint maga a fejedelem. Ezúttal Erdély volt a mérkőzés színtere; arra felé tartott az öreg Herbeville cs. tábornok is. R. 1705. nov. 11. Zsibónál vereséget szenvedett, minek folytán Erdélyből ki kellett vonulnia. Némi vigasztalásul szolgált, hogy vak Bottyán a dunántúli vármegyékben sikereket tudott felmutatni. Ezalatt 1705. okt. 27. megindultak a békealkudozások a szövetséges rendek és a császáriak közt Nagyszombatban. Az alkudozások eredménytelenek voltak és a béke nem jött létre. Ezalatt a francziák és bajorok szerencséje is hanyatlóban volt, 1706. máj. Szavójai Eugén és Marlborough nagy diadalt vívott ki fölöttük. E vereségek s a belső bajok, az ország kimerülése súlyos helyzetbe sodorták Rákóczit. XIV. Lajos mindaddig nem akart vele szövetségre lépni, míg a Habsburgház trónvesztését ki nem mondja. Ezen kétségbeejtő helyzet magyarázza meg az 1707. ónodi országgyűlést, melyen jún. 17. maga R. tette meg a javaslatot, hogy a rendek az ország romlására törő ausztriai ház uralmát megszűntnek nyilvánítsák s I. József magyar királyságáról abrenunciációt tegyenek. Bercsényi ekkor gyújtó beszédet tartott, mely az emlékezetes «Eb ura a fakó! mai naptól fogva József nem királyunk!» felkiáltással végződött. Beállott az inttergnum. Ezzel a kibékülés útja örökre el volt vágva. R. nem maga reflektált a magyar trónra, hanem jelölteket keresett; azonban minden kisérlete dugába dőlt, és a mi még nyugtalanítóbb volt, XIV. Lajos a teljesített föltételek daczára is vonakodott R.-val formaszerű szövetségre lépni. A porosz királyfi trónjelöltsége érdekében R. Sziléziába akart törni, 1708. aug. 3. azonban Viard és Pálffy Trencsénnél megrohanták és seregét szétverték. Ekkor az országban mindenféle jelei mutatkoztak a teljes fölbomlásnak. Miden nap egy-egy árulás hírét hozta. Ocskay egész csapatjával szökött Pálffyhoz. A legnagyobb pénzügyi zavarok köszöntöttek be. A sereg demoralizálva, sehol sem mer többé szembe szállni a császáriakkal. Odakünn pedig az 1709. malplaqueti vereség végkép eldöntötte az örökösödési háború sorsát s ezzel Rákócziét is. R. végső erőfeszítéssel 1710. jan. 22. Romhány és Vadkert közt eldöntetlenül maradt csatát vívott a császáriakkal. R. rakonczátlan lengyel zsoldosai rövid idő mulva megszöktek az országból. Ugyanekkor Heister az áruló Ocskay feje vételét használván ürügyül, Győrben 1710. jan. tíz kuruczot végeztetett ki, köztül öt törzstisztet. S mindezeknél nagyobb csapásként, egyre iszonyubban terjedt a pestis, főleg a rosszul ruházott és élelmezett kurucz táborban. A kimerült ország a végromlás szélére jutott. «Hadaim majd mind elszéledtek, biztos helyekre szállítandók családjaikat ...» írja R., ki most az orosz szövetséget kereste, de miután ez sem sikerült, békeföltételekkel kereste meg I. Józsefet. A császár Pállfy János tábornokra bízta az alkudozásokat. Végre ő maga, Károlyi Sándorra ruházván hadainak főparancsnokságát, visszavonult és 1711. febr. 21. elhagyta örökre hazáját. Károlyi megkötötte a békét és 1711. máj. 1. Szatmár mellett a nagy-majtényi mezőn 12.000-nyi fölkelő lerakta a fegyvert. R. a békeföltételeket nem erősítette meg, habár amnestiát és fiainak visszaadását igérték. 1711 és 12-ben Lengyelországban maradt, hol a főurak részéről a legnagyobb kitüntetésekben részesült. Előbb jaroslawi uradalmában, majd, hogy ne kelljene fejedelmi udvart tartania, «Sárosi gróf» álnév alatt Danzigban lakott. Különösen arra irányozta figyelmét, hogy Magyarország a kötendő közbékébe foglaltassék, s ezért a nagyhatalmakkal alkudozásra fordította minden idejét. Párisi és londoni követei egyre azt tanácsolták, béküljünk ki az udvarral, ha másért nem, 120 négyszögmértföldnyi birtokaiért, melyek kezében lévén, többet tehet a hazáért; de ő hajthatatlan maradt. 1712. nov. 16. Angolországba ment, hol a bécsi udvar tiltakozására, az angol királynő nem fogadta el. Ekkor Francziaországba távozott. 1713. január 13-án Dieppeben partra szállt s már ápr. 27. emlékiratot nyújtott be XIV. Lajosnak, melyben szolgálataira hivatkozva kéri: ne feledkezzék meg a közbéke megkötésekor Magyarországról. A király ezúttal is csak a magánember kérelmeit vette tekintetbe. R. és társai számára 6000 frank évdíjat rendelt, hátralékai fejében pedig 600,000 frankot utalványozott neki, melynek értékesítésénél R. egyharmadánál többet elvesztett. A béke 1713. és 1714-ben Rasstadtban a nélkül köttetett meg, hogy R.-ról és hazájáról egy árva szó is foglaltatott volna benne. Míg a hazában a számüzöttek javait a kincstár számára lefoglalták, R. a franczia udvarnál a legnagyobb kényelemben állott, maga a király is barátságára méltatta. Midőn 1715-ben Törökország és VI. Károly császár meg Velencze közt háború volt készülőben, R. azonnal összeköttetésbe lépett Törökországgal és annak meghívására 1717. szept. 40 tagból álló kisérettel útnak indult és okt. 10. szállott török földre Gallipolinál; azonban kivánsága szerint nem állították keresztény sereg élére, azt pedig, hogy zendülést támaszszon Magyarországon, ő nem akarta. Az 1718. júl. 21. kötött passaroviczi béke szerint a porta a bujdosóknak bellebbeztetésükbe beleegyezett. R. ugyan visszavágyott Francziaországba, de az Orleansi Fülöp, a regens nem kivánta visszajövetelét. R.-nak a Jenikői jelöltetett ki szállásul; azonban midőn két év mulva a császári követ sürgette kiadatásukat, a szultán csak annyit engedett, hogy a bujdosókat a távolabb fekvő Rodostóba telepítette. Itt R. egyhangú életet étl: korán kelt, mindennap misét hallgatott, délelőtt írt és olvasott, délután fúrt, faragott, bútordarabokat esztergályozott, néhanapján vadászott is. Egyszer rövid időre fia, R. György is meglátogatta. 1733-ban a lengyel örökösödési háború alkalmával, némi remény villant fel a hazájába való visszatérésre, de ez is csakhamar elmult. 1732. okt. 12. végrendeletet írt, melyben hátrahagyott családja és vele maradt bajtársai érdekében megemlékezett némi csekély adománynyal. A nagyvezérnek és Francziaország konstantinápolyi követének külön levélben kötötte szivére, hogy holta után ne feledkezzenek meg az elárvult bujdosókról. Meghalt 1735. ápr. 8. Rodostón. Testének belső részeit a rodostói görög templomban, szívét Grosboiban temették el. Tetemeit hű kamarása, Mikes Kelemen, júl. 6. Konstantinápolyba vitte, az ottani galatai (akkor jezsuita) templomba, a fejedelem végakaratához képest, édes anyja Zrinyi Ilona mellé helyezte el. Legújabban a magyar kormány intézkedett, hogy koporsója tetemének megmaradt részeivel haza hozattassanak és itten nyugodjanak.
Munkái:
1. Manifestum Principis Racoczi. 1703. Hely n. Datum in arce Regni Poloniae Bresana. Ugyanez: Acced. literae ejusdem ad Leopoldum I. Datum ex ex castris in dom. Munkácsiensi positis. 7. Junii 1703. Hely n. Németül: Manifest ... 1703. Hely n. Más kiadás: Gegeben auffn Schlosse Puszna. Fürst Frantz Ragoczy Graff Nikolaus Bercsenii. 1703. Hely n. Magyarul: A' Meltosagos Fejedelem Felső-Vadaszi Rakoczi Ferencz kegyelmes Urunk által: Nemzetünknek s édes Hazánknak a Német Nemzet kegyetlen uralkodása alatt lett, hallatlan megnyomoríttatásárúl, maga Méltóságos Személlyének nagy méltatlan szenvedésérül, Es az Austria Ház erőszakoskodása alól való fel-szabadulásért fogott Magyar fegyvernek ártatlanságárúl, az egész Keresztyén Világnak eleibe adatott Manifestum. Köztudomány tetel. Melly elsőben Deák, mostan pedig magyar nyelven, újonnan közönségessé tétetett. Nyomt. 1704. Esztend. (Nagy-Szombat). Más kiadás: (Debreczen) 1704. Tótul: 1703. Hely n. Francziául: 1708. ezt Thaly K. kiadta a Századokban (1889. 767-771. l.) Rádai Pál ezt rja naplójában (Irodalomtörténeti Közlemények 1893. 107. l.) «Anno 1704. Az említett fejedelem intimus secretariatusságra maga mellé vévén írtam az manifestumot». Ennek magyarázata: a Recrudescunt ... kezdetű Manifestumot Ráday Pál írta 1704. jan. elején, Rákóczi sajátkezűleg javította és szándékosan a mozgalom kitörésének idejére, a munkácsi uradalomban levő táborából, 1703. jún. 7. keltezte; Bercsényi pedig tényleg 1704. a nagy-szombati nyomdában kinyomatta.
2. Imádsága. (Felső-Vadaszi Rákóczi Ferencz Fejedelem, Es Saáros Vármegyei örökös Fő-Ispán; Magátúl a kegyelem szerint formáltatott alázatos-) Mellyel az ő Urának Istenének orczáját mindennapon engesztelni szokta. Nyomtatás által közönségessé tétetett mostan a végre: hogy a birodalma alatt lévő vitézlő Magyar nép is, az ő kegyelmes jó Urát s Fejedelmét a buzgó imádkozásban követni meg tanúllya. Debreczen, 1703. (Újabb kiadásai: Hely n. 1703., Nagy-Szombat, 1704. Hely n. 1705. A magyar szöveg után, azzal együtt latinul is megjelent; Debreczen, 1703. és hely. n. A latin szöveg, német fordítással együtt szintén megjelent. Hely n. 1703.
3. Memoires du Prince François Rákóczy sur la guerre de Hongrie depuis l'année 1703 jusque a sa fin. La Haye, 1739. Két kötet. (Histoire des Revolution de Hongrie) V. és VI. kötete; a 4-rét kiadásban. U. ott, 1739. a II. kötetben. (R. emlékiratait eredetileg magyarul írta s levéltárban helyezte el, honnét azonban elveszett. Ugyanezt megírta később francziául, mely halála után Hágában kiadatott. A m. tudom. akadémia 1875-be R. összes munkáinak kiadását tervezvén: Memoires sur la guerre de Hongrie cz. nyomtatását megkezdette; ezen tervet később megváltoztatták, a mennyiben a fejedelemnek csupán kiadatlan munkáit kivánták közrebocsátani; a Memoires-nek szedését tehát szétvetették és a már kinyomtatott 214 lapnyi füzetből csupán 20 példányt huzattak le, melyek a közkönyvtárak és a bizottság tagjai közt osztattak szét. Magyar kiadásai: II. Rákóczy Ferencz fejedelem emlékirata a magyarországi hadjáratról 1703-11. Közli Ráth Károly, Győr, 1861. L. Gy. kevéssé szabatos fordításában; 2. kiadás: jegyzetekkel, R. tartózkodási helyeivel, végrendeleteivel és a bujdosók sírfelirataival bővítve kiadták Ráth Károly. Pest, 1866. és Thaly Kálmán; 3. czímlap-kiadás. U. ott, 1868. 4. kiadás Thalytól egészen átdolgozva, történeti jegyzetekkel. U. ott, 1872; 5. kiadás. U. ott, 1872. Az előbbinek jutányos kiadása a Ráth Mór családi Könyvtárában).
4. Officium Rákóczianum, sive varia pietatis exercitia, cultui divino, magnae matris Mariae, sanctorumque patronorum honori debita. Editio novissima, omnibus prioribus-correctior auctior et locupletior. Tyrnaviae, 1726. (Viennae, 1752. és 1767., Tyraviae, 1772., Budae, 1783. és 1794., Zagrabiae, 1798., Budae, 1800., Viennae, év n., Pestini, 1821. editio omnium emendatissima. Magyar kiadásai: Officium Rákóczianum, avagy különbféle ájtatosságok az Istennek imádására, Nagyasszonyunknak Máriának és minden szenteknek tiszteletére. Buda, 1746. Ugyanaz: gáncsaiból kitisztíttatván, meggyarapíttatván és képekkel felékesíttetvén. Kassa, 1756., Győr, 1756: harmadszor gáncsaiból kitisztíttatván, Kassa, 1767. és 1791., Pest év n., Buda, 1817. és 1825.).
5. Testament La Haye, 1751. Két kötet (I. k. R. rövid életrajza és szent elmélkedések. II. Reflexions sur les principes de la vie civile, et de la politisse d'un chretien).
6. Francisci principis Rakoczy Responsum ad supplicationem sex comitatuum, contra relagationem patrum societatis Jesu e regno Hungariae, Anno 1706. Hely n., 1784. (A m. n. múzeumi példányban mellékelve van a Suplicatio kéziratban).
7. Rákóczy discursusai, avagy II. Rákóczy Ferencz fejedelemnek a magyar nemzet örökösítését tárgyazó gondolatai. Bpest, 1848. (Császár Ferencz, Adatok a magyarok történetéhez I.).
8. II. Ráckóczy Ferencz és nevezetesebb kartársainak némely kiadatlan eredeti leveleik. Pest, 1861.
9. Történelmi kalászok 1693-1711. A vargyasi Daniel-család irattárában levő nagyobbrészt eredeti kéziratok után. Szerk. Thaly Kálmán. U. ott, 1862. (R. leveleivel).
10. Archivum Rákóczianum. II. Rákóczi Ferencz levéltára. Bel- és kölföldi levéltárakból bővítve kiadja a m. tudom. akadémia történelmi bizottsága. Első osztály. Had- és belügy. Szerk. Thaly Kálmán. I-III. kötet. II. Rákóczi Ferencz fejedelem leveles könyvei. Levéltárának egykorú lajstromaival 1703-1712. Bpest, 1873-74. (VIII. k. Leveles könyvei s más emlékezetre méltó iratai 1705-1711. Az eredeti kéziratokból. U. ott, 1882.).
11. II. Rákóczi Ferencz önéletrajza és egy keresztény fejedelem áhítésai czímű munkája. A párisi nemzeti könyvtárban őrzött kéziratból kiadja a m. tud. akadémia tört. bizottsága. Bpest, 1878. (E latin nyelvű munkának első és maig egyetlen kiadása, melynek eredeti kéziratát, a fejedelem óhajtása szerint megőrzés végett Francziaországba küldték a gros-boisi camalduliakhoz; a kézirat 1792-ben a párisi Bibliothèque nationaleba került, hol Grisza Ágost fedezte föl s e kötetben ő is tette közzé. A fejedelem ebben Istenhez intézi vallomásait. Négy részből áll, ú. m. I. Confessio peccatoris, latinul; II. Medi lationes in forma soliloquiorum, latinul; III. Aspirationes principis Christiani, latinul és francziául; IV. Reflexions sur les principes de la vie civile et de politesse d'un chretien, francziául; ez utóbbi kijavított Francziasággal, már a fejedelem Testament politique La Haye, 1751. cz. művében is megjelent a II. k. 257-509 I. II. Rákóczy Ferencz önéletrajza. Latin eredetiből ford. Domján Elek. Miskolcz, 1903.).
Köszöntő verse édes anyja Zrinyi Ilona nevenapjára 1686. máj. 22. (Zrinyi Ilona másolatában és megjegyzésével a szandai Sréter-család levéltárában; Thaly Kálmán ismertette a Monumenta Historica XXIII. 2. fele 435. l.; 1903. aug. 5. a Budapesti Hirlap közölte). A Rákóczi hadjárat idején jelent meg az első hazai hirlap a Mercurius Hungaricus 1705. ápr. első felében, mely czímét azon év aug. Mercurius Veridicus Hungariae-ra változtatta s előbb hetenként, majd havonként jelent meg; eddig hat száma ismeretes: 1705. máj. Kassán, aug., 1708. aug., Lőcsén, 1710. jan. 4-28., febr. 3-17., febr. 28.-márcz. 26. Bártfán jelent meg; Thaly még egy számnak (1706. aug.) fogalmazványát említi. Ezen latin hirlap a hazai harczi tudosításokat közölte és a Wienerisches Diarium ellensúlyozása végett a R. cancellariáján szerkesztett; hogy a bel- és külföldet a magyar ügyek vezetéséről, főleg a harcztér mozgalmairól tájékoztassa. (Ezen hirlapszámok közül egy a berlini udvar könyvtárban, kettő a gróf Károlyiak levéltárában és a három utóbbi a br. Podmaniczkyak könyvtárában őriztetik).
Arczképe: Mányoki Ádám olajfestménye a szász király taschenburgi kastélyában; egykorú festmény (mint imperator) gróf Erdődy Károlyné szül. Kolowrát Julia grófnő birtokában Ónodon; gyermekkori arczképe, egykorú festmény, a m. történeti képcsarnokban. (Ezen arczképeket színezve hozta a Szilágyi Sándor által szerkesztett Magyar nemzet története VII. kötete és több illustrált hirlap is).
Copia der zweyen Urthell so an Gottfried Lehmann von Lehensfeld gewesten Hauptmann und Andreas Adalbert Herfzel, gewesten Leutnant, ... wegen der von ihnen ingehabter Verwahrung dess zu Neustadt verarrestirten und entwichenen Fürsten Ragoczy begangener meineidiger Verbrechung den 24. December in Neustadt exequirt worden. Hely és év nélkül.
Patent wegen den Ungarischen Rebellen unter Ragozi, Hely nélkül, 1703. (Latin és német szöveg.)
Anderer Discurs des ungarischen Patritii, welchen er denen Rebellen gehalten, nachdem er in der 13. Junii 1704. vorgefallenen Schlacht zwischen Feld-Marshall von Heister und Grafen von Forgatsch blessirt worden. Hely nélkül, 1704.
Nachricht von der in Ungarn unter Anführung des Generals Grafen Heister von den Kaiserlichen gegen die Rebellen erhaltenen Victorie und der wiedereroberten Stadt Stuhlweissenburg. Hely nélkül, 1704.
Relation deren in der von de Rebellen bloquirt gewester Stadt Szigeth zugetragenen Merkwürdigkeiten. Hely nélkül, 1704.
Relation dess unter Feld-Marschall von Thüngen im Kitzinger-Thal wider die Frantzosen vorbey gegangenen scharffen Treffen, und grossen Victori, mit Extract-Schreiben wegen Delogirung der Rebellen auss der Insel Czackathurn. Hely nélkül, 1704.
(Carl Scharschmidt), Die Ragotzische Kriegsflamme in den bedrängten Hungarn, Siebenbürgen u. Oesterreich und deren Ursprung und eigentliche Ursachen: die Gravamina, Propositionspunkte, und wie weit es damit gekommen. Nebst vielen anderen merkwürdigen Exempeln und Begebenheiten. Cölln, 1704.
(Hofrath Zwanzig), Der malcontente Fürst Ragoczy in Ungarn u. d. Unfug des jetzigen ungarischen Auffruhres, so das Fundament in französischen Intriguen hat, ingleichen wie gnädig u. billig sich käiserl. Majestät als regierender König is Ungarn gegen sotbane Malcontenten bezeigen, Pardon und andere Gnaden ihnen zusagen u. erthellen. Cölln, 1704.
Relaçam dos gloriosos successos que conseguiraon as armas de grande alliança em Hungaria, governadas pelo mareschal conde de Heister. Lisboa, 1704.
Relaçam dos successos das armas da grande alliança na Baviera, Hungria, et Saboya. U. ott, 1704.
Szentiványi M., Consultatio saluberrima, de reducenda stabili tranquillitate et pace in Hungaria, per ejusdem adductionem in unitatem fidel. Tyrnaviae, 1704.
Memoires de la cour de Vienne, contenant les remarques d'un voyageur sur l'état présent de cette cour et sur ses intérets ... Cologne, 1705. (Németül is. U. ott, 1705.)
Ungarische und Sevennische Unruhen, worin das durch seinen Gewissens-Zwang sich selbst verdammende und den Etat höchstschädliche Papsthum, allen absonderlich christlichen Etats-Leuthen bey gegenwärtigen wunderlichen Coniuncturen zur ferner Erwegung vorgestellet wird. Cölln, 1705.
Recit veritable sur la guerre des mecontents en Hongrie. Paris, 1705.
Relation des Sieges d. Feld-Marschall H. Graf v. Heister wieder den Fürsten Ragoczi u. dessen rebellischen Anhang glücklich befochten. Leipzig, 1705.
Relation della vittoriosa azzione apresso Tirnaviae contra il rebelli. Veinna et Bologna, 1705.
Simplicissimi unparth. Reflexions üb. den Anno 1705. v. den streitenden Partheyen hingebrachten Feldzug. Cölln, 1706.
(Vay Ábrahám), Animadversiones apologiacae, quas in Caesareum super puncta pacis SS. et OO. Regni Hung. pro libertate confoederatorum datum responsum notavit orbique Christiano manifestare voluit Veratius Constantius miles Hungarus. Hely n. 1706.
A vitézlő rend hasznára és javára rövidede öszve vétetett Hadi Regulák avagy Articulusok. Nagyszombat, 1706.
Bedencken raisonables über die hungarischen Tractaten und deren Hauptpunkten. Cölln, 1706.
Beschreibung von dem den 16. Octobris 1706. von denen Rebelle (Simon Forgatsch, Ozkay) über die March beschehenen Einfall und denen in den Städtlein Züsselsdorf verübten Grausamkeiten. Hely n.
Az Méltóságos R. F. vezérlő fejedelem Quártelyozásnak rendit illető particularis regulamentumának punetumi. Bajmócz várában 5. Decz. 1706. Hely n. (Ugyanaz latinul és magyarul. Nagyszombat, 1706).
Nos F. R. etc. Senki sincs, valaki vagy édes Eleinek ... Érsekujvár 1706. júl., Nagyszombat, 1706. Hely n. 1706. (R. Proclamatiója).
Modern belli in anno praesenti iconographia. No. XXXVIII. Rebelle Ungari, Wratislaviae, 1706.
Fenesira camerae obscurae Rakoczianae. Tyrnaviae, 1706.
Conditiones armistitii inter S. C. Reg. majestatem ab una, nec non Confoederatos Regni Hungariae Status partibus ab alter. Tyrnaviae, 1706. (Latinul és magyarul: Actum Posonii die 8. Maji 1706. és Viennae, 1706).
Auxielmeier. St. R., Schauhühne der Rebellionen und Aufrühren. Augsburg, 1706.
Az confoederált ... Magyarország Státusinak és Rendeinek békességről való punctumi. Az elidegenedett malcontentus magyarok által az Fölséges cs. és k. commissiónak 1706. jún. 15. Posonban béadott békéllő punctumokra ugyanazon cs. és k. commissio választ ád. Bécs, 1706. (Németül. U. ott, Regensburgban és Lipcsében 1706., francziául: La Haye, 1706., latinul: Nagyszombat, 1706)
Relaçam das operaçones das armas d. aliados em Espanha, como nos Paizes baxos, Ungria, Italia, et Piemonte. Lisboa, 1706.
Summum rerum indicium et obsequii gloria, cum J. L. Sleimius et H. J. Otto, prior sub persona Hungari pro Hungaris, posterior contra eosdem essent dicturi etc. Quediinburgi, 1706.
Berzeviczi, Henr., S. J. Apologia pro innocentia Jesu, dum edicto Principis Fr. R. ex Hungaria proscriberetur. Tyrnaviae, 1706.
Regulamentum universale Inclyt. confoedarati Regni Hungariae SS. ae OO. tam militarium, quam et ex parte Inclyt. comitatuum. liberarum item ac reg. civitatum aliorumque quorumvis, observandum. Viennae, 1706 (és Hely nélkül, 1707.)
Glossa ad protesta tionem patrum S. J. in Ven. Capitulo Stri. goniensi 8. Maji 1707. factum (quod in Rakotzianis motibus Tyrnaviam deserere debuerint). Hely és év nélkül.
Peculiares principum Hungariae in Ecclesia Dei praerogativae. Ineunte anno D. J. 1707. Hely nélkül (Irta Brenner Antal, szepesi prépost).
Histoire du prince Ragotzi, ou la guerre des mecontents sous son commandement. Páris, 1707. arczképpel lóháton. (Ugyanez Kassa, 1707.)
Nos F. R. etc. Eleve jól tudván, hogy minden dolognak a rend legyen a lelke, Kolosvár 27. április 1707. Hely nélkül. (Pátens.)
Francisci Lischovinus, Andr., Ser. Principis medicus castrensis: Laetitia Transilvaniae, quam in adventus Ser. Principis Fr. R. ad homagium suscipiendum auspicatissimo, undiquaque contestabatur. Claudiopoli, 1707.
Kays. Abmahnungspatent an alle noch getreue Ungarn. Wien, 1707. (Németül, magyarul és latinul.)
A magyarországi confoederált statusok és Rendek részéről szabott Hadi Regulák, Articulusok és Törvények. 1707. Hely nélkül és Nagyszombat, 1707.
Krman, Danyel, Actus inaugurationis vexillorum, to gest, Poswecowany Zastaw, ... 8. martii 1707. Zsolna.
Propositio Ser. Princ. Fr. R. ad Inclytos regni Transylvaniae universos SS. et OO. in civitatem Maros-Vásárhely, indictis et celebratis, facta, 1707. Hely nélkül. (Szövege egészen magyar.)
Articulusok, mellyek a magyarországi hazájuk szabadságáért össze-szövetkezett Státusok és Rendek, e f. 1707. pünkösd havának 16. Ónod táján levő mezőben tartatott közönséges gyűlésében concludáltattak és végeztettek. 1707. Hely nélkül.
Starnberghi Guidobald gróff (császári főhadparacsnok kiáltványai). Költ a császári táborban Zavar mellett, sz. Iván hó 13-án 1707. (Bécs v. pozsonyi ny. Ugyanez latinul. Hely és év nélkül.)
Rezik, Joh., Obsequium Cels. Princ. Fr. R. in collegio, Eperiesiensi. Oratio panegyrica. Bartphae, 1708.
Bossani, Andr. S. J. Gaudia interluctus, seu incrementa Soc. Jesu in Hungaria. Tyrnaviae, 1708. és 1711.
Rebellischer Klag-Brieff welchen ein gefangener Courruzzischer Edelmann auss Comorren hat geschrieben und sich wegen der Teutschen Curaschi bey Neustädtel und Trentschin beklaget. Hely n., 1708.
Kays. u. königl. Erklärung, vermög welcher die Häupter für wehrender Hung. Empörung u. die ihnen Anhängige, so in Zeit der bestimmten 4 Wochen nicht wieder zum vorigen Gehorsam kommen, als Feinde des Vatterlandes verwiesen u. verbannet werde 14. Jul. 1709. Hely n. (Latin és német szöveg.)
Lettre d'un ministre de Pologne a un seigneur de l'empire, sur les affaires de la Hongrie. Hely n., 1710. (és Ratisbonne, 1711.).
Relazione distincta della resa di Moncatz in Ungheria. Napoli, 1711.
Wahrhafte curieuse Beschreibung von dem mit 1701-1711. gewährten neunjährigen Rebellionskrieg in Ungarn. Leipzig, 1711. (és Cölln, 1711.).
Declaratio Caes. Reg. ac Literae testimoniales ad confirmandas a Princ. P. Eszterházi qua Palatino ... praesentatas (contra acta et facta conventus Onodiensis). Viennae, 1711.
Curieuser Bücher-Cabinet. Dritter Eigang: Leben Ragoczi. Eröffnet von Antonio Paulini. Cölln und Franckfurt a. M., 1711.
Extract-Schreibens aus Debreczin, von dem kays. General-Feld-Marschall H. Graffen v. Balfy (t. i. Pálffy), an einen vornehmen Minister in Wien unterm 2. May. 1711. abgegangen. Hely és év n.
Sacr. Majestatis in Transylvania generalis commandans Joannes Steph. comes de Stainville ... Albae Juliae, 20. Maji, 1711. Hely n.
Das verunruhigte und wieder beruhigte Königreiche Ungarn. Cölln, 1711.
Histoire de Leopold, empereur d'Occident, contenant ce qui s'est passé dans l'Allemagne, la Hongrie, la Pologne, la Danemark, la Suede, dans les Provinces-Unies, dans les Pais-Bas espagnols, en France, en Espagne, en Portugal, en Savoie, en Piemont, en Italie, depuis 1618-15. Mai 1705. La Haye, 1739.
Bosemeine, Span. Botschafter: Rede an den in der Türkey befindlichen Fürsten R. gehalten Anno 1718. (Lünig: Grosser Herrn, vornehmer Ministern und anderer berühmten Männer gehaltenen Reden). Hamburg, 1755. XII. Theil.
Histoire interessante ou Relation des guerres du Nord et de Hongrie au commencement de ce siecle. Hamburg, 1756. Két rész. (Az I. kötet 145. oldalától fogva, a II. egészben a R. forradalomról szól, 1708-ig bezárólag.)
Herchenhahn, J. Ch. Geschichte der Regierung Kaiser Joseph's I. mit einem Gemälde von dem verschiedenen Interesse der vornehmsten europäischen Staaten bei dem Anfange des XVIII. Jahrhunderts. Leipzig, 1786-89. Két kötet.
Rabutin, de Bussy, Mémoires sur les campagnes faites en Hongrie au service de l'empereur. Drezda 1795.
Merkwürdige Geschichte des Fürsten Franz Rakoczi und der durch die ungrischen Missvergnügten erregten unruhen und Kriege. Berlin und Potsdam, 1795.
Aixtelmeier St. R., Schau-Bühne der Rebellionen und Aufrühren, vorauff vorgestellet werden deren erster Ursprung, Fortgang, Ursachen, Straffen und nach sich gezogene Unheile. Augsburg, 1796.
Horn, J. E., Franz R. II. Ein hist. Charakterbilb. Leipzig, 1854. arzck. (3. kiadás. U. ott, 1861.).
Aktenstücke zur Geschichte Rakóczi's und seiner Verbindungen mit dem Auslande, (kiadta Fiedler József). Wien 1858. (Fontes Rerum Austriacarum. Dipl. et Acta XVII.).
Szilágyi István, A szatmári békepontok. Pest, 1860. (M. Tört. Tár VII.).
Szalay László, II. R. F. bujdosása. Pest, 1864.
Thaly Kálmán, Régi magyar vitézi énekek és elegyes dalok. XVI., XVII. és XVIII. századbeli ered. kéziratokból és szétszórt nyomtatványokból. Pest, 1864. Két kötet. Rákóczi-Tár. Tört. érdekű naplók, emlékiratok, levelezések, pátensek, országgyűlési diáriumok és törvények gyűjteménye II. R. F. korából. U. ott, 1865-68. Két kötet. Bottyán János, II. R. F. fejedelem vezénylő tábornoka. Tört. életrajz a kuruczvilág hadjárataiból. U. ott, 1865. A nagyszombati harcz. Hadtört. epizód a kuruczvilágból. Kőmetsz. csata-térképpel. Toldalékul: A győrvári harcz. U. ott, 1869. A dunántuli levéltárak ismertetése, különös tekintettel II. R. F. korára. U. ott, 1867. (Értekezések a tört. tud. kör. I. 3.). Adalékok a Thököly- és Rákóczy-kor irodalomtörténetéhez. U. ott, 1872. Két kötet. Az első hazai hirlap, 1705-1710. Bpest, 1879. (Értek. a tört. tud.. kör. VIII. 4.) Dunántúli hadjárat 1707-ben. Hadtörténelmi tanulmány. Eredeti kézirati kútfőkből merítve. U. ott, 1880. Ocskay László. II. R. F. fejedelem dandárnoka és a felsőmagyarországi hadjáratok 1703-1710. Történelmi tanulmány. Eredeti levelezések és egykorú kútfők nyomán. U. ott, 1880. Archivum Rákóczianum. II. R. F. levéltára. Első osztály. Had- és belügy. I-X. k. Második oszt. Diplomatia. I-III. k. U. ott, 1872-89. II. Rákóczy Ferencz ifjusága 1676-1701. Tört. tanulmány. Eredeti levelek és egykorú kútfők nyomán. Pozsony, 1881. A székesi gróf Bercsényi család 1525-1835. Eredeti kézirati kútfőkből. Budapest, 1885-92. Három kötet. Irodalom- és műveltségtörténeti tanulmányok a Rákóczy-korból. Toldalékul: Kuruczvilági kiadatlan költemények tára. U. ott, 1885. Kosztolányi Jávorka Ádám ezredes, s a gróf Forgácz- és Rákóczi-levéltár. Vázlat a R.-emigratio történetéből. U. ott, 1888. Rodostó és a bujdok sírjai. Történelmi kutatások helyszínén. U. ott, 1889. Rákóczi-emlék Törökországban és II. R. F. fejedelem hamvainak feltalálása. 2. bőv. és számos képpel illustrált kiadás. U. ott, 1893. Gróf Eszterházy Antal kurucz generális tábori könyve. 1706-1709. Függelékül: Gróf Eszterházy Dániel tábornok jegyzőkönyve. 1708. U. ott, 1901. Kuruczvilág. A Rákóczi-szabadságharcz kétszázados évfordulója alkalmából saját régi költeményeiből egybegyűjté. U. ott, 1903. (Iskolai használatra alkalmazta Bruckner Frigyes, dallamát szerzé Kálmán Farkas. U. ott, 1904.)
Károlyi Sándor önéletírása és naplójegyzetei. Pulay Jánosnak a szatmári békességről írt munkája. Kiadta Szalay László. Pest, 1865.
Krones, Franz, Zur Geschichte Ungarns im Zeitalter Franz Rákóczi's II. Historische Studie. Abth. I. II. Wien, 1870.
Egerváry Ödön, Vázlatok II. R. F. jelleméről és koráról. (Honvéd 1872. 20-25. sz.)
Szinnyei Repertóriuma. I. osztály. Történelem I. és II. kötet.
Szabó-Hellebrant, Régi M. Könyvtár I-III.
Petrik Könyvészete és Bibliogr.
M. Könyvészet 1886., 1903., 1904.
Szalay József, II. Rákóczi Ferencz. Pozsony, 1886. (M. Helikon II. osztály 2. kötet.)
Mauer, Joseph, Cardinal Leopold Graf Kolonits, Primas von Ungarn. Innsbruck. 1887.
Kiszlingstein Könyvészete.
Nedeczky Gáspár, A Nedeczky-család. Budapest, 1891. (Nedeczky Sándor oroszországi követsége.)
Csiráky Gyula, A dunaföldvári vár ostroma és bevétele 1705-ben. Duna-Földvár, 1893.
Vasárnapi Ujság 1893. 14. sz. R. arczk. Mányokitól. 1903. 22. sz. (II. R. F. ifjúságáról) arczk., 31. sz. R. levele Drinápályból 1717. okt. 31. Forgách Simonhoz hasonmással.
Csepreghy Kálmán, Az ónodi országgyűlés és előzményei. B.-pest, 1894.
Miklós, Julius, Franz II. Rákóczy, 1676-1735. Ein Lebens- und Charakterbild. Brünn, 1894.
Pallas Nagy Lexikona XIV. 373. l. (Ballagi Aladár, R. életére és irodalmára bő repertóriummal.) XVIII. köt. II. Pótlék 1904. 506. l.
Magyarország vármegyéi és városai. Abauj-Torna vármegye és Kassa. U. ott, 1896. Képekkel.
Dudás Gyula, A bácskai és bánsági szerbek szereplésének története a XVI-XVIII. században 1536-1711. Zombor, 1896.
Codex diplomaticus comitum Károlyi de Nagy Károly. A nagy-károlyi gróf Károlyi család oklevéltára. V. kötet. 1703-1707. Budapest, 1897.
Lefaivre, Albert, L'insurrection magyare soua Francois II. Rákóczy 1703-1711. Paris. (Revue des Questions historiques 1901.)
Ocskay Gusztáv, Ocskay brigadéros igazi életrajza és a Rákóczi-kor jellemzése. U. ott, 1902.
Richter Ede, Selmeczbánya történetéből. A kurucz idők, 1703-1711. Selmeczbánya, 1903.
Biás István, ifj. II. Rákóczy Ferencz beiktatása az erdélyi fejedelemségbe 1707. ápr. 5. Marosvásárhely, 1903.
Szabó Adorján, R. F. nagyanyja és édesanyja. (Kassai premontr. tőgymnasium Értesítője 1903.)
Kolozsvár szab. kir. város törvényhatósági bizottságának R. szabadságharcza kezdetének kétszázadik évfordulóján II. R. F. emlékére 1903. máj. 24. a vigadó nagytermében tartott ünnepi díszközgyűlésről felvett Jegyzőkönyve. Kolozsvár, 1903.
Századok 1904. és 1905. (Baranyai Béla, A Rákóczi-kor bibliographiája.)
Angyal Dávid, Adalék II. R. F. törökországi bújdosása történetéhez. Franczia levéltári közlemények. Bpest, 1905.
A m. történelmi társulat 1905-ben Márki Sándor egyetemi tanárt bízta meg II. R. F. életrajzának megírásával.