Ráday Gedeon (rádai ifj. gróf)
a nemzeti színház főintendánsa, R. Pál kir. táblai ülnök és báró Prónay Ágnes fia, szül. 1806. jún. 23. Pesten; gondos házi nevelés után Pozsonyban tanult, a jogot pedig Pesten 1823-ban végezte. Az 1825. országgyűlés főrendiházában jelen nem lévő atyját képviselte; azután Pest vármegyében szolgált, hol megyei gyakorlatot szerzett. Később a megye közgyűlésein szónoklatával kiváló szereplő volt és a hatalmas ellenzéki prátnak egyik legbátrabb és legtekintélyesebb bajnoka lett, a ki az alkotmányos szabadságot és nemzeti jogokat a bécsi önkényes rendszabályok ellenében minden alkalommal erélyesen és következetesen védelmezte. E szónokok és köztük R. is, részint hűtlenségi, részint becstelenségi pörbe idéztettek. A kormány azonban el nem érhette kitűzött czélját, sőt csak még inkább élesztette az ellenszegülést. Pest vármegye Rádayt az 1839. országgyűlésre máj. 31., a gróf perbefogatása és üldöztetése daczára, sőt mondhatni, éppen ezért, követévé választotta. Ebből új nagy baj lett: a kormány most meg már a követválasztási szabadságon és képviseleti függetlenségen ejtett sérelmet az által, hogy Rádayt, mint perben álló egyént, az országgyűlésen való megjelenéstől eltitotta. Ebből támadt az országgyűlésen a híres Ráday-ügy. Végre, hogy az országgyűlés eredménytelenné ne legyen, úgy segítettek a bajon, hogy Rádayt önkéntes lemondásra bírták és a sérelem tárgyát megszüntették, erős óvástétel mellett a szabad követválasztás érdekében. A következő 1844. országgyűlésre ismét megválasztották és ekkor már akadálytalanul megjelenhetett méltó helyén. Ott azután megválasztották a nemzeti szinház főigazgatójává, mely ezúttal első ízben, 1845-1847. a lenagyobb ügyszeretettel és buzgalommal viselt kormánya alatt élte egyik legszebb virágzási korát. Rendbe hozta szinház rendetlen és bonyolult viszonyait, jeles művészeket szerződtetett, felölelte a nemzeti drámát és drámairodalmat sat. Az írókkal, többek közt Vörösmartyval, Bajzával, Fáy Andrással, ki rokona s atyai barátja volt, és a művészek javával szives baráti érintkezésben élt. 1847-ben mindent elkövetett Kossuthnak követté választatása ügyében s annak oldalánál küzdött a vármegyei asztalnál mint hű barát és elvrokon. O maga 1848-ban a főrendi tábla szábadelvű tagja és helyettes főlovászmester volt és az alkotmányos miniszterium által Nógrád vármegye főispánjává neveztetett ki. A szabadságharcz után neki is vissza kellett vonulni a közpályától. 1849. deczember 10-én a pesit hadi törvényszék által két évi várfogságra ítéltetett, de Haynau visszaadta szabadságát. 1854-ben megint őt hívták vissza a nemzeti színház összezavart ügyeinek rendbehozására, bár politikai egyinéségét Bécsben nem kedvelték. Ő elfogadta a megbiztást s híven teljesítette feladatát, mindent megtett, a mit azokban az időkben tehetett az intézet újból való felvirágoztatására, pénzt gyűjtött az intézet kijavítására; visszahívta a szétszórt, elzüllött régi jó művészeket és újjá teremtette a beteg intézetet. Magáról azonban rosszul gondoskodott. A közügyek miatt gazdaságát elhanyagolta; neje Teleki Borbála grófnő kora halála után megszűnt háztartásában a rend és takarékosság és R. vagyonilag mindinkább sülyedt. Az alkotmány helyreállítása után a jászkunok főkapitányává neveztetett ki, de ekkor már egykori szép vagyonát, péczeli ősi kastélyát idegen kézen kellett látnia s végsőségig jutott anyagi zavarai miatt hivatalait meg nem tarthatta s a közügyektől teljesen visszavonulva, gyászban és szegénységben végezte be 1873. júl. 12. Pesten egykor oly fényes és hasznos életét. Családi könyvtárát igen jutányos árért a pesti református főiskolának engedte át, melynek mindenkor pártfogója s egyházának már 1836 óta hű gondnoka volt.
Költeményei a Szépliteraturai Ajándékban. (1821. Serkentés az ifjakhoz, a haza és tudományok szeretetére új esztendőkor, Pozsonyban), az Aurórában (1823), a Hebeben (1825-26).
Munkája: Beszéde 1861. jún. 3. az országgyűlésen Pest, 1861. (Magyarország 131. sz. melléklete. B. Vay Béla és gr. Csáky Tivadar beszédeivel együtt.) Többi országgyűlési beszédei a Naplókban és egykorú lapokban vannak.
Van egy fordított színműve is: A szerencse gyermeke. Birch-Pfeiffer Sarolta után (először adatott elő 1860. nov. 28. a pesti nemzeti színházban).
Arczképe: kőnyomat Barabástól az Arczkép-Albumban 1856.
Országgyűlési Emlény 1848. I. 51. l.
M. Hirlap 1849. 24. sz. (Haditörvényszéki ítélet.)
Arczkép-Album a "Hölgyfutár"-hoz. Pest, 1856. II. 15. l. arczk.
Nagy Iván, Magyaroszág Családai IX. 550., 553. l.
Országgyűlési Emlékkönyv 1866-67. arczk.
Ország Tükre 1863. 18. sz. arczk.
1873: Budapesti Közlöny 163. sz., Fővárosi Lapok 161. sz., Reform 124. sz.
Petrik Könyvészete.
Pallas Nagy Lexikona XIV. 336. l.
Irodalomtörténeti Közlemények XIII. 131. l.