Prónay József (tót-prónai és blatniczai)
országgyűlési képviselő, szül. 1821-ben Romhányban (Nógrád m.), hol atyja P. János Nógrádmegyének az 1825., 1830. és 1832-36. országgyűléseken követe és a megyebeli szabadelvű pártnak két évtizeden át vezére volt, anyja: Kubinyi Ludovika. P. iskoláit Rozsnyón, Pozsonyban, Eperjesen, a jogot Losonczon végezte. Az 1843-44. országgyűlésen mint gyakornok Radvánszky Antal zólyomi követ mellett és később mint távollévők követe jelent meg s ugyanakkor lett Nódrádmegye tiszt. aljegyzője. Az ügyvédi vizsgát 1845-ben letevén, barátjával b. Podmaniczky Frigyessel utazni ment. A berlini tanárok közül Raumert, Rankét, Schellinget hallgatta. Majd útra keltek éjszak felé, bejárták Orosz-, Svéd-, Dán- és Németország egy részét, azután magánosan ment Párisba, hol a franczia nyilvános életet tette tanulmánya tárgyává, gyakran megjelent Fülöp Lajos udvaránál; ezenkívül hallgatta Michelet és Edgar Quinet előadásait. Az 1846. év tavaszán Londonba indult Majláth György és gróf Széchen Antallal, kikkel Angliát, Skócziát és Irland egy részét utazta be. Az angol intézményeket, különösen a fogházakat tanulmányozta. Szorgalmasan eljárt a parlament mindkét házába. Hazatérvén, megyéjénél tiszt. főjegyzői minőségben kezdte meg ismét működését. 1848 tavaszán főbirónak választatott és e minőségben 1849. jan. a bányavárosok felé visszavonuló Görgeyt üldöző császári csapatok vezére által elfogatott és Pestre az újépületbe kisértetett. Hat heti fogság után 1849 tavaszán kiszabadult, ekkor megyéje őt egyhangúlag első alispánnak választotta. A magyar szabadharczot erélylyel és kitartással szolgálta, míg megyéjébe az orosz csapatok betörtek és P. ekkor Görgey táborába ment és ott a főhadiszálláson futárszolgálatot teljesített egészen a világosi fegyverletételig. A szabadságharcz befejezte után ő is bujdosott, 1850-ben amnesztiát nyert ugyan, de internáltatott és rendőri felügyelet alatt állott. Ez idő alatt visszavonultan élt, de látogatója volt a híres csákói vadásztársulat telepének, hol a sport inkább csak takarója volt a haza ügyei fölötti bizalmas eszmecserének. 1860-ban Nógrádmegye főispánjának neveztetett ki, de ő ezen állást nem foglalta el. 1861-ben a borsod-mező-keresztesi kerület képviselőnek választotta, mely alkalommal az országgyűlésen a határozati párthoz csatlakozott. 1865-ben újra ugyanazon kerület képviselője lett és ekkor a balközéppárt részéről tagja volt a közösügyi munkálat tárgyalására kiküldött 67-es bizottságnak. 1869-ben harmadszor választotta meg kerülete balközépi programmal. Ő azonban 1871-ben egy röpiratban első szószólója lett a balközépi politika elejtésének, az 1867. egyezmény elfogadásának s kizárólag a reformkérdések czélszerű megoldása végetti párttömörülésnek. Ennek következése lőn, hogy P. pártjával és választóival meghasonlott és az 1872. választásoknál képviselőjelöltül sem lépett föl. 1875-ben a fuzio a Deákpárt és a balközép közt létrejövén, a mezőkövesdi kerület egyhangúlag választotta meg képviselőnek, valamint később is. Az 1875. évtől fogva a delegácziónak folyton tagja volt. Belügyi államtitkárrá 1880-ban nevezte ki a király. Azon bizottságokban, melyek a belügyminiszteriumban az új és ngy szerves javaslatokat készítették (az állami rendőrségről, köztisztviselők hivatali kvalifikácziójáról, a közigazgatás rendezéséről), a nyári parlamenti szünidő alatt ő vezette az elnökséget. Meghalt 1884. máj. 15. Bpesten.
Munkája: A balközép programmja. Pest, 1871. (Névtelenül).
Országgyűlési beszédei a Naplókban vannak.
Nagy Iván, Magyaroszág Családai IX. 491. l.
Budapesti Közlöny 1869. 69. sz.
Vasárnapi Ujság 1880. 39. sz. arczk.
Hon 1880. 148. sz.
Fővárosi Lapok 1880. 134. sz., 1884. 117. sz.
Magyar Tisztviselő 1881. 20. sz.
1884: Pesti Hirlap 136., P. Napló 136., Budap. Hirlap 136., Függetlenség 136., Egyetértés 136., Magyarország és a Nagyvilág 21., Ország-Világ 21. sz. és gyászjelentés.