Popescu György (szerzetesi néven Ghenadie)
görög keleti vallású szerzetes, született 1808. április 17. Murányban (Temesmegye), jogi tanulmányait Budapesten, a theologiát Aradon végezte; korán belépett a magyarországi óhitű szent Bazil-zárdába Hodos-Bodrogon (Aradm.); nemsokára protosynczell és az aradi seminariumban töltött hét évi tanárkodás után, 1849-ben az említett zárda főnöke lett. Az 50-es években a görög keleti egyházban mozgalom indult meg, hogy külön váljék a görög-keleti rumén és görög keleti szerb nyelvűre; ezen mozgalomban nagy része volt neki, a ki az 1852-ben tartott congressusra azért küldetett ki az aradi egyházmegye által, – mely tisztán rumén lakta vidékre terjed, – hogy rumén származású püspököt kapjon; ezen lépése azonban a karlóczai patriarchatus tetszését nem nyerte meg és ezért egy szerémségi szerb zárdába internáltatott. 1853-ban zárdai börtönéből kiszabadult és a budapesti görög-rumén templon parochusa lett; majd Ghica Gergely herczeg felhívásának engedve; a Neamtzu zárdában felállított seminarium igazgatását vállalta el. Később a bukaresti központi seminarium igazgatója lett és archimandrita rangot nyert. Meghalt 1876. jan. 27.
Czikkeket írt a szerbek és rumének különválásáról egyházi szempontból a pesti Concordiába, Federatuneába, a nagyszebeni Telegraful Romanba s más lapokba is.
Enciclopedia Romana III. 642. l. és Zászló J. jegyzetei.