ág. ev. lelkész, P. István szintén lelkész, és Masurka Anna fia, szül. 1615-ben Ocsován (Zólyomm.), hol atyja ekkor telepedett meg a paplakban. Nyolczéves korában szülei nagyanyjához Masurka Ludmillához küldték Németlipcsére, honnét azonban csakhamar visszavágyott szüleihez. 15 éves korában Bártfára ment a Stöckel Lénárd által alapított intézetbe, hol azonban egyszerre mintegy háromnegyed évre hangját teljesen elveszítette; e miatt a városi orgonistákhoz szegődött be famulusnak. Később, hogy a hangját visszanyerte, az orgonista gyermekeinek magántanítója lett; egyszersmind tanulmányait is folytatta. 18 éves korában felsőbb tanulmányainak elvégzése végett Selmeczbányára ment; itt azonban megbetegedett és kénytelen volt hazamenni szüleihez; felgyógyulása után ismét ott folytatta theologiai s philosophiai tanulmányait s lelkészi teendőkbe is begyakorolta magát. Alig végezte tanulását, 21 éves korában Hibe községe (Liptóm.) hívta meg kántortanítónak, de ezt, fiatal korát tekintve, nem fogadta el; ekkor kapta Kalinka Joachim illavai lelkész és superintendens levelét, ki őt az Osztrosith bárók nevében az ezek patronatusa alatt álló illavai egyházhoz kántortanítónak hívta meg; ezt el is fogadta, hol az isteni tisztelet zenei részét egészen ujjászervezte. Ez idő alatt édes atyja meggyengülvén, segédül hívta őt magához. Előbb 1639. márcz. 4. Zólyomban beható vizsga után Lányi Gergely superintendens őt a lelkészi teendők végzésére felszentelte. Még el se foglalhatta lelkészsegédi állását, midőn Csáky László gróf a jezsuiták bujtogatására, megvonta atyjának adott szavát és őt megfosztotta papi állásától, mire másik fiához P. Ezsaiás tepliczi paphoz vonult vissza. Fia P. István pedig vándorútra kelt; Madách Gáspár és György pártfogásukba vették és Alsó-Sztregován megtartott próbaprédikáczió után lelkészül választatott. Hét évig működött itt. Gácson, midőn Forgách Ádám udvarában prédikált, beszéde vége felé a szószékről ájultan fordult le s négy hétre beszélőképességét és érzékeit elvesztette. 1647 elején öcscsét P. Ezsaiást a matheócziak választották meg lelkészüknek, őt pedig a teplicziek hívták meg; ő ezen meghivást szivesen fogadta, hogy számüzetésben élő szüleit is gondozhassa, és husvét előtt 14 nappal odaköltözött. 1649-ben már Szent-Andráson (Liptóm.) volt pap. 1651-ben gróf Illésházy Gáborné (Széchi Éva) meghivására Trencsénbe ment lelkésznek. Itt térítésével az Illésházi grófi családban is sikert aratott; Lingo pater jezsuita zaklatásai miatt sok kellemetlenséget kellett elviselnie. 1662-ben pártfogója a grófné is meghalt és ő a beczkóiak meghivását fogadta el és odament lelkésznek. I. Lipót uralkodásával komoly vészek tornyosultak a protestánsokra; Lippay érsek Pilarikot is megidéztette a nagyszombati apostoli szék elé, a r. katholikusok által támasztott képzelt vétség miatt; P. azonban nem ment el az idézésre, hanem 1659-ben kimerítő tudósítást küldött a pozsonyi országgyűlés ev. rendeinek. 1660-ban Nádasdy Ferencz gróf országbiró parancsot küldött Beczkóra, hogy P. rögtön hagyja el egyházát; midőn ez nem engedelmeskedett, huszárcsapatot menesztett oda, mely vagy 500 csőcseléknéppel megtámadta Beczkót, de visszaverettek. Ugyancsak Nádasdy gróftól ezután is üldöztetett, emberi vagyonától, könyveitől megfosztották. 1662-ben husvét és karácsony ünnepén Eszterházy László gróf zavarta embereivel s megrohanta a paplakot, úgy hogy P. alig hogy megmenthette életét. Nem csoda, hogy P. ily viszonyok között a megváltás igéjeként vette 1663. nyarán Nyári Lajos grófnak és a szeniczi tanácsnak meghivását a szeniczi parochiára. Már Szeniczen volt, midőn azon év szept. egy portyázó török csapat, menekülése közben, elfogta. Galgócz alá hurczolták, verték, kínozták, végül negyednapra török vásárra vitték, hol egy Vulkuli nevű oláh kapitány vette meg 80 birodalmi tallérért; ez felismervén Pilarikban a művelt embert és papot, jól bánt vele s asztalához ültette. Fogságából egy bojár segítségével megszökött és Komáromba, Győrbe, Magyar-Óvárra s Köpcsénbe jutott Liszti báró kastélyába; ez ajánlólevéllel Montecuccoli generálishoz küldte, ki akkor Pozsony alá táborozott. Ez fényesen megajándékozta s Pozsonyba küldte, hol P. fiai István és Jeremiás akkor tanulók voltak. Innét okt. 31. érkezett Szeniczre. 1664-70-ig egyúttal esperese volt a berencsi esperességnek. Megindult az alkotmány felfüggesztését követő vallásüldözés és Balassa Bálint báró korponai kapitány lovascsapat élén jött Kolonics Lipót püspök megbizásából Szeniczre s a templom kulcsait követelte, a tanács azonban, mivel Balassa a királyi megbizó levelet előmutatni nem tudta, nem engedelmeskedett. 1672-ben a vasasnémetek Szeniczen a paplakot feldúlták, P. ingóságait és könyvtárát elrabolva, őt Szobotisztba hurczolták. Azonban Kolonics Kristóf gróf Nagy-Lévárton pártfogásába vette, kastélyába fogadta, sőt még családját is utána hozatta. Kolonics Lipót püspök itt is üldözte, úgy hogy bujdokolnia, rejtőzködnie kellett. Végre maga is átlátta, hogy ily körülmények közt nincsen maradása a hazában, tehát 1673-ban Boroszlóba menekült, innét szept. 18. Zittauba s adventben Budissinbe ment; mindenütt szivesen fogadták és ajándékokkal halmozták el. 1674. márcz. 27. levelet kapott Saltzai Anna Katalintól, hogy az általa alapított Neu-Saltza nevű városkában az oda telepített száműzöttek gyülekezetének legyen a lelkésze; a mit el is fogadott. Volt tehát biztos hajléka, hova családját is maga mellé vette. Az általa gyűjtött pénzből templomot építtetett és azt 1677. júl. 12. fel is szentelte. Ugyanazon év és hó 17. meghalt neje. 1678-ban megírta emlékezéseit, 1681-ben szintén számüzött fivérének P. Ezsaiásnak koporsója fölött tartott beszédet. Végre elaggva, 1689-ben fiát P. Istvánt, ki Modorban lett pap, hívta magához gyámolul és segédül. Ezután nyoma vész; nyilván azon közel négy év alatt, míg fia nála volt, halt el.
Munkái:
1. Favus Destillans, seu Gemitus Dominicales et Festivales Evangelicorum ... 1648. (Csepegő lépesméz. Egyházi beszédei).
2. Harpha Davidica, meditationes hebdomades. Trencsén, 1651. (Tót prédikácziók).
3., Pamatné Prihodi Stepana Pilárika Szeniczkého nekdy Kneze Leta Páne 1663. od Tatáru zajatého ale zwlásstnim rizenim Bozsim ze vajeti vyszvobozeného. Zsolna, 1666. (Melyben tatár fogságban kiállott szenvedéseit versekben leírta.).
4. Ευϕημια In bene meritam Doctoralem Cidarim In Incluta Panegyri Wittebergensi eollatam ... Johanni-Andreae Lucio ... Anno FaX DresDae, LuCIVs, raDIante ornatVr honore. Die IV. Decemb. acclamata ... Wittebergae (1672).
5. Currus Jehovae mirabilis, Das ist, Ein Wunderbahrer Wagen des Allerhöchsten; Auf welchem Er, wie von Anfang her, also auch noch heute zu Tage, als ein wunderbahrer Gott und Führer, seine Heiligen und Gläubigen so wunderlich über Berg und Thal, durchs Feuer und Wasser, Feind und Freund &c. in dieser argen Welt führet, bisz Er sie endlich auf Eliae Himmels-Wagen durch einen seeligen Toid in die ewige Ruhe eingeführet hat, Dargethan durch Stephanum Pilarikium, den Eltesten, an sieben unterschiedlichen Oertern in Ungarn, letzlich in Marckfleck Senitz gewesenen Pfarrern, wie auch des Löblichen Berentsischen Consistorii per decennium Seniorem: anietzo aber nach vielfältigen und hochbekümmerlichen Exilio aus Hungarn der exulirenden Christlichen Gemeine zu Neu Saltza im Marggraffthumb Meissen verordneten Prediger: Mit Lehr, Vermahnung und Trost-Sprüchen wie auch seinem eigenem Exempel, Allen frommen mit Creutz und Trübsal belegten Christlichen Hertzen zur Lehr, Trost, Erinnerung und Aufmunterung Im jahr M. DC. LXXIIX ... Wittenberg. (A szerző rézmetszetű arczképével.)
6. Turcico-Tartarica Crudelitas, Das ist. Derer Türcken und Tartarn Grausamkeit, In welche Anno 1683. den 3. Septembr. durch des Allergerechtesten Gottes allweisen Verhängniss, nebst einer grossen Anzahl frommer Christen, unverhofft gerathen ist, Kräftig darin erhalten und endlich wunderlich daraus erlöset worden . . . . Auf etlicher Gott-ergebener hertzen inständiges und freundliches Anhalten aufs neue zusammen gebracht und zum Druck befördert, allen frommen Christen-Seelen zur Warnung, Unterricht und Erinnerung, Anno 1684. Budissin.
Klein még három munkáját sorolja fel, melyeket ki is nyomatott, valószinű hogy elégették; ezek: Primi labores et continuationes Joannis Hermanni; Salomonea postilla Joannis Gerhardi; Postilla Tilesii in tabellas synopticas redacta; bővebb könyvészeti leírásukat azonban nem adja; miután eddig elő nem kerültek, meglehet az is, hogy csak kéziratban voltak meg. Alkalmi költeményei is vannak.
Czvittinger, Specimen 303. lap.
Horányi, Memoria III. 78. l.
Klein, Nachrichten I. 260. l.
Nagy Iván, Magyarország Családai IX. 291., 292. l.
Szabó-Hellebrant, Régi M. Könyvtár II. 299., III. 2. rész. 19., 149. lap.
Stromp László, II. Pilarik István élete. Bpest, 1895. (Különny. a Prot. Szemléből.).
Zoványi Jenő, Theologiai Ismeretek Tára III. 84. l.