erdélyi kanczellár, P. Mihály és Daczó Margit fia, (Nagy Iván szerint P. István és Sármasági Anna voltak a szülei), szül. 1572-ben; Sárospatakon tanult 1584-85-ben, hol az ide közel lakó rokona s keresztatyja breberi Melith István felügyelete alatt állott. Ezután Báthory Boldizsár udvarába került; mint ennek aulae familiarisát mutatja egy 1590. levél, s hihetőleg a Báthory kivégeztetéseig szolgált ottan. Később a fejedelmi udvarnál nyert szolgálatot, Mária Krisztierna neki 1598. jún. 23. mint aulae familiarisának rendeli, hogy «annyi számú lovaggal, az mennyire innet udvartúl fizetésed jár, minden okvetlen jó szerrel Szászsebes táján Lankereknél táborba szálj.» Részt vett Báthory András fejedelem alatt a sellenberki szerencsétlen harczban is, honnét Görgény felé menekült apósával, homoródszentpáli Kornis Farkassal, kinek Kata nevű leányát bírta nőül. 1600-ban Segesvárt azon sors érte, hogy fogságba kerül ipjával, ha futással nem menekül. Ekkor Mihály oláh vajda magának foglalta le javait: Tagja volt azon követségnek, melyet a kolozsvári országgyűlés 1601 elején a Báthory Zsigmond visszahozására Moldovába küldött, s mely követség Báthoryt Erdélybe bekisérte. Báthorynak is követje volt ez év őszén, kit titkos megbizatással Lengyelországba küldött. Ez időben (1602. júl. is) kincstárnok volt. 1602-ben Báthory részéről Prágában is járt követségben, majd Báthorynak kimenetele után tagja volt azon követségnek, melyet 1603 elején a gyulafejérvári országgyűlés a végett küldött Rudolf császárhoz, hogy Erdély hódolatát megvigye, mely követséggel több hónapig tartózkodott Prágában. Ekkor ő alkalmasint a mult év második szakától fogva Udvarhelyszéknek tisztje, kapitánya vagy királybirája volt. A német kormány részéről Capriolotól 1604. febr. 4. védlevelet kapott és később az udvarhelyszéki biróságban mint Kornis Boldizsárnak társa működött és okt. 25. őt és Kornist rendelik ki a császári biztosok, hogy az udvarhelyszéki székelyeket Rácz György mellé felültesse; azután dec. 19. felé udvarhelyszéki kapitánynak is tették. Mint kapitányt és királybirót 1605-ben Bocskay a maga részére nyerte s Erdélynek a német uralomtól megmentésére törekszik; ezért késedelmezik a Szamosujvár felszabadítására a megjelenéssel. Keresztúrra gyűlésbe gyűjti a székelyeket, hol «ő nyitotta meg a székelységnek szemit». E gyűlést követi febr. 21. a maros-szeredai gyűlés, melyben Bocskay mellett nyilatkoznak. Bocskay őt teszi márcz. a székelyek generálisává, ekkor a székely sereggel Gyulaffy fővezér táborához csatlakozik. Gyulaffy megbetegedése után ideiglenes fővezér, kinek halála után a fővezérré tett Bogáthy Menyhérttel együtt Ali basa táborával Segesvár ostromára ment; ennek ostromában, úgy a vár feladásában jelentékeny része volt. Bocskay alatt mint consiliaris is szerepelt és 1606-ban feje volt azon bizottságnak is, mely Erdély és Moldova közt a határvillongás ügyében működött. Ez év utolsó felében tisztségeiből a királybiróit nem viselte. Bocskay halála után, testének bekisértésére P. rendeltetett ki. A Rákóczy Zsigmond trónraemeltetésében a főmunkások egyike. Rákóczy kinevezte kanczellárnak, inscribálta neki a nagy-sajói jószágot, adományozta neki az elhalt Bogáthy Menyhért küküllővári birtokát, s néhány birtokára új adománylevelet is adott. Alatta «nagyságos» cízmmel felruházva, kanczellár, tanácsúr, székelyek generálisa és udvarhelyszéki kapitány volt. Az országban ez időben nagy tekintélylyel, nagy befolyással bírt, kiváló szónoknak, a latin nyelv tökéletes birtokában levőnek s emberszeretete által is kitünőnek festi őt Bethlen Farkas történetíró. 1608. márcz. 31. Báthorynak fejdelemmé történt beiktatása ünnepén, az országgyűlésen, egészségének meggyengülését adván okul, lemondott a kanczellári hivatalról. Báthory nem kedvelvén őt, magától távol kivánta tartani. Mindjárt uralkodása első évében követséggel bízta meg a moldvai vajdához, kihez a trónfoglalási üdvözleteket viszonozni ment; ez évben még kétszer küldetett Moldvába. Távolléte alatt Udvarhelyszék felzúdult ellene; az ingerültségnek egyik főoka az udvarhelyi vár és az ahhoz tartozó földek ügye. Kapitányi tisztétől megfosztani igyekeztek. Báthory a panaszok következtében Petkit tisztétől ideiglenesen felfüggesztette, később véglegesen másra bízta a szék kormányát. 1609. máj. és jún. Sennyei Pongráczczal együtt, mint fejedelmi biztos, a székely armálisok, primipiláris levelek és székely adománylevelek átvizsgálásában járt el. 1610 után már mint Dobokamegye főispánja szerepel. Ez év nyarán a portára küldetett követségbe, még szept. ott volt, honnét azután egy csausz kiséretében hozta a szultán feleletét. 1611 nyarán Forgács Zsigmond bement Erdélybe s P. hozzá csatlakozott; Forgács kimenetele után Brassóba húzódott. Báthory őt az 1612. májusi országgyűlésen nótáztatta. Brassóban halt meg azon év okt. 23. «sok betegségi után».
Munkája: Az Virtusnak és Volvptasnak egy massal valo vetekedesek, kit az Erdelyi Nemes Iffiaknak tanusagara, most fordítottak Magyarul Silius Italicusbol. Kolozsvár, 1610.
Az unitariusoknak 1627 és 1630 közt kiadott Zsoltáros könyvében van egy jeremiádja.
Nagy Iván, Magyarország Családai IX. 271., 272. l.
Vasárnapi Ujság 1861. 43., 45., 46. sz.
Erdélyi Tört. Adatok IV. 1862. 344., 346., 349. l.
Tört Lapok II. 1875. 48. sz.
Gróf Lázár Miklós, Erdély főispánjai. Bpest, 1889. 139. l.
Abel, Eugen, Die classische Philologie in Ungarn. Bpest, év n. 9. l.
Szabó Károlyd Régi M. Könyvtár I. 193. l.
M. Könyv-Szemle 1895. 326. l.