kalocsai érsek, szül. 1552-ben; atyja P. Omre kassai kamarai elnök volt. Pappá szenteltetvén, korán javadalmat kapott a pozsonyi káptalanban, majd 1579. esztergomi kanonokká neveztetett ki. 1852 febr. 21. szerémi, ápr. 29. pedig váczi püspök és pozsonyi apát lett. 1585-ben elnyerte a prépostságot. Ez időtájban súlyos betegségbe esett. A mint felgyógyult, lemondott a pozsonyi prépostságról, úgyszintén 1586. márcz. 27. a pilisi apátságról is; ugyanekkor Esztergomban szentistváni prépost lett. 1587. aug. 13. váradi püspökké, szepesi és jászói préposttá nevezte ki a király, a ki 1598. ápr. 16. mint kanczellárt áthelyezte a győri püspöki székre, melyet 1600-ban a kalocsai érsekséggel cserélt fel. Mint szepesi prépost a Szepességben erős küzdelmet folytatott a folyton terjedő protestantizmussal. Midőn Zsigmond lengyel király megbízta őt, hogy prépostsága területén s kivált a 13 szepesi városban egyházi látogatást tartson, s midőn ő e megbízásnak eleget teendő, a városokat szándékáról értesítette, azok azt válaszolták neki, hogy elvannak tökélve mindenképen ellentállani az antikrisztusnak és készek hitükért még vérüket is ontani. P. nem hagyta magát elriasztani s megkezdette a vizsgálatot. Sorra járta a plébániákat, a hitújításhoz pártolt lelkészeket elmozdította s helyükre katholikus papokat rendelt. Ekkor történt, hogy Lőcsén, midőn a karthauziak régi zárdájába a jezsuitákat akarta bevezetni, a felingerelt lakosság kődobálással igyekezett őt eljárásában megakadályozni. Végre is kénytelen volt a Szepességet otthagyni és Somorjára menekülni. Midőn itt sem látta magát biztonságban, Németujvárnak vette útját; a körmendi várőrség azonban útját állotta, mindenéből kifosztotta s csak a legnagyobb életveszély közt sikerült tőlük szabadulnia. Végre Bécsben költözött, a hol élete hátralevő éveit töltötte s 1605. okt. 5. meghalt. Testvére, László, tetemeit Pozsonyba szállíttatta, a hol a szent Márton-egyházban helyeztettek el a főoltár előtt. Sírfeliratának első sora így hangzik: «non est volentis, neque currentis, sed miserentis Dei». 1602-ben írt végrendeletében javait az egyház, rokonai és cselédsége közt osztotta meg, nehány lovat hagyván a felségnek is. Összes egyházi könyveit, a László testvérének hagyott biblia kivételével, Ivándi János unokaöcscsére, a győri káptalan nagyprépostjára hagyta.
Kézirati munkája: Kovachich Scriptores Minores I. Appendix 59. szerint: «Anno 1604. Dei in vanum tentata... occupatione templorum Xenodochii ac Scholae Leuchoviensis. Ex Anonymi Civis Leochoviensis Ephemeridibus» (Székely Sámuel diplomatica cz. gyűjteményével Batthyány Ignácz gróf erdélyi püspök gyulafehérvári könyvtárába került, hol a XIV. kötetben van).
Nagy Iván, Magyarország Családai IX. 255., 256. l.
M. Könyv-Szemle 1895. 212., 1900. 50. lap.
Kollányi Ferencz, Esztergomi kanonokok. Esztergom, 1900. 183. l. (Életére vonatkozó bő repertóriummal).