koronaőr, erdélyi vajda, P. Imre nádor és Báthori Magdolna fia, szül. 1502-ben; már 1519-ben temesi főispán és kapitány, ugyanazon évben koronaőr, utóbbi erdélyi vajda, Abaujmegye örökös főispánja, végre I. Ferdinánd kanczellárja volt. A töröknek foglyául esett, de maga helyett kezesül Ferencz fiát adta. Végül I. Ferdinánd tartá fogságban. A mohácsi vész után ő bírta az egri püspökség javait. A reformationak első terjesztői közé tartozott. Meghalt a börtönben 1548-ban, eltemettetett Sárospatakon.
Néhány levelét közli Doby Antal 1527-től (Adalékok Zemplén vármegye történetéhez. I. 1896. 67. l.).
Bod Péter a következőket írja róla: «Mikor Német-Ujhelyben fogságban tartatnék, az Ó- és Új-Testamentomi Historiákat Képíró által igen szépen le festette; maga pedig szép Magyar versekbe foglalta a Historiákat, azok mind az-által hogy közönséges haszonra botsátattak, semmi jele annak nintsen.»
Gálszécsi István, Énekes könyve. Krakkó, 1536. az ő pártfogásával jelent meg; Székely István, Istenes énekek. Krakkó 1538. cz. munkáját neki ajánlotta.
Bod, M. Athenás 221. l.
Budai Ferencz, Polgári Lexikona. Nagyvárad, 1805. 76. l.
Nagy Iván, Magyarország Családai IX. 227. l.