volt tanító és szőlőmívelő, szül. 1817. okt. utolsó hetében Nagy-Kőrösön (Pestm.), hol atyja szintén P. István szegénysorsú földmíves volt; tanult szintén N.-Kőrösön; a gymnasialis tanfolyamot végezte 1837-ben, a bölcseletit 1839-ben és 1840-ben a nemzeti iskola tanítója lett; azután a debreczeni főiskolába ment tanulását folytatni s 1843-ig theologiát is végzett. 1844-ben mint rektóriát váró diák lakott Debreczenben; innét ápr. elején Ádám Mihály, akkori tisza-vezsenyi (Jász-Nkún-Szolnokm.) lelkész meghívta tanítónak, mely állásban 1844-1870-ig maradt. Azután pedig lemondván a tanítóságról, a vezsenyi határban levő szőlejében nejével együtt elvonulva kedvelt classikusainak körében élt. 1882-ben ezeket írja róla az Egy. Philol. Közlöny: «Jelenleg szőlős kertjében pusztai gunyhójában tengeti nyomorult életét; a szőlőkapálás szüneteit arra használja, hogy a görög classikusokat magyarra fordítsa; most élete alkonyán az egész Pindarust lefordította és fordításából mutatványt is küldött a Philol. társaságnak», mely akkor gyűjtést rendezett és 37 frtot küldött a szegény írónak. A latin és görög nyelv után a német, franczia, olasz nyelveket tanulta; Lamennais: Paroles d'un Croyant cz. munkáját le is fordította. Debreczenben a zsidó nyelvben oly jártassággal bírt, hogy tanítóját Nagy Áront, nevenapján zsidóul köszöntötte fel.
Fordításai a M. Múzeumban (1858. VII. Virágok a görög Anthologiából, 1859. I. Musaeos Erotopaegniona).
Munkája: Anacreon dalai. Hellen eredetiből ford. Bpest, 1874. (56 dal, fia írt hozzá előszót, nyom. 1020 péld., megjelentek előbb a Fővárosi Lapokban, Beöthy Athenaeumában, Reformban, Vasárnapi Ujságban és a Magyarország és a Nagyvilágban).
Kéziratban: Pindar XIV Ódája rímes versekben; Voltaire Henriása, Boileautól a VII. szatira, több fordítás Schiller, Pfeffel, Grün Anasztáz stb. német költőkből; Koluthus: Helena elragadása cz. eposza, Moschus, Bion versei, Theokritos és Martialis után fordítások.
Egyetemes Philológiai Közlöny 1881. 816. VI. 1882. 282. l. és a m. n. múzeumi könyvtár példányából.