egy mult századbeli irodalmi martyr, jeles jogi író, P. György birtokos és Péchy Éva fia. Szirmai Antal igen eredeti alaknak írja le, középtermetű szép férfiú volt, ki sűrű fekete haját annyira nevelte, hogy czopfja bokáig ért, a mellett karnyi vastagságú volt, bajszát is különösen karika formára pedrette. Latin nyelven igen szépen beszélt és írt, a magyarországi diplomatikában, történetben és törvényekben igen jártas volt. Iskolázásáról, ifjúságáról mit sem tudunk. 1760-ban Károlyi Antal gróf titkára lett, a mely hivatalában 2-3 évet töltött. Hivataláról lemondott, mert Sárosmegyében megismerkedett Rholly Máriával, azt nőül vette oly móddal, hogy a radványi kastélyt és uradalmat vegye meg zálogba az ipja Károlyi Antal gróftól; ez megtörténvén, ezentúl Radványban lakott. Ott azonban gonosz életet élt, feleségét megverte s rajta kegyetlenkedett; a ki is ezért férjétől elvált és visszament atyjához; ez aztán jobbágyai által Péchyt kiverette radványi uradalmából. Miután még nőtelen korában péchujfalusi ősi részét eladta testvérbátyjának P. Györgynek, még lakóhelye sem volt, azért újra Károlyi Antal grófhoz folyamodott a ki is «változhatatlanul hív szolgálataiért» Lapis-Patakon (Sárosm.) levő rész jószágát 3000 frtban 30 évre átiratta. Itt letelepedett, szegényes házikóban lakott és szántóvető emberré lett, a mellett írással is foglalkozott. 1765-ben írta nevezetes munkáját: Vigiliae noctium agrestium ad novam doctrinam clar. Adami Franc. Kollár et Stephano Francisco Péchy cz. és azt a kir. kuriának ajánlotta. (Kézirata a m. n. múzeumban, 4r. 293. l.) Magányában megírta második művét is, melynek ez volt a czíme: Cultellus Longicom (hosszú haját értette) cuius potus et canis (mert bornemissza lévén, csak vizet ivott). E munka miatt azután mint lázító és felségsértő fogatott perbe a kir. ügyész által. A könyv még ki sem nyomatott, mikor az bátyjának Györgynek, ki akkor az eperjesi kerületi tábla ülnöke volt, kezébe került, névtelenül bár, de megismervén öcscsének írását, átadta azt az eperjesi kir. biztosnak, ki szintén sértve volt a munkában; a ki ezért P. Istvánt katonákkal elfogatta s az eperjesi katonai fogházba záratta s a könyvet felküldte Bécsbe. Az akkori törvény szerint delegatum judicium rendeltetett, melynek elnöke Dőry Ferencz, Zemplénmegye főispánja volt. Kassán tartatott az ítélet, a hová Péchyt is átszállították. Külseje elriasztó volt, írja Szirmay: «sűrű fekete szakálla lévén és a börtönben nem borotválkozhatván, haját sem nyirathatván; bokáig érő széjjel eresztett hosszú haja, szakálla pedig hasáig ért és arcza úgy benőtt szőrrel, hogy csak a szemei villogtak elő.» A kirendelt birák 1770. márczius 26-án előbb jobb kezének elvágatására, azután fejvételre ítélték. Mária Terézia megkegyelmezett neki úgy, hogy a halálítéletet Gráczban töltendő tíz évi börtönre változtatta. Ezen kegyelmet szép latin beszédben köszönte meg és közkivánatra azt leírta s úgy került Vigiliae cz. eredeti kéziratához ragasztva a m. n. múzeumba. A lázító kéziratot pellengéren elégették. Ezek 1770-71-ben történtek. Gráczban félévig börtönben ült; azután rokonának Péchy Gábor septemvirnek közbenjárására, egy katona kiséretében a várban és városban szabadon járhatott. Miután két évig volt fogva, II. József császárhoz folyamodott szabadságáért, a ki aztán szabadon bocsátotta. Ismét Pozsonyba ment Batthyány József herczeg-primáshoz, a ki is őt pozsonyi udvarába, könyvtárnoknak befogadta s tisztességes tartás, szállás s teljes kiszolgáltatáson kívül évi kétszáz forintot adott neki ruházatra. Három évet így töltvén, Pozsonyban meg is halt.
Nagy Iván, Magyarország Családai IX. 180. lap.
A Hon 1877. 5., 7. sz. (Abafi Lajos).
Szirmay Antal: P. I. szerencsétlensége. (Kézirat a m. n. múzeumban.)