m. kir. központi erdőrendező, bold. Rudolf trónörökös fővadászmestere, szül. 1829-ben Frankenburgban (Felső-Ausztria). A mariabrunni akadémiában tanult és mint erdésznövendék 1848-ban résztvett a bécsi forradalomban s e miatt büntetésül besorozták, de atyja a szolgálattól megváltotta. Ezután foghatott csak szakja miveléséhez, az erdészethez. Ausztriában keveset szolgált, mert már 1856-ban Lipót-Ujváron működött mint erdőbecslő és mint erdőmérnök. 1870-ben Kolozsvárra magyar királyi erdőrendezővé és erdőmérnökké kineveztetvén, az óriási tutajozás körűl tett tanulmányai alapján, a kormány azzal bízta meg, hogy német munkásokat hozzon be, a kik a mi népünket is beoktassák az óriási tutajozás gyakorlati ismeretébe. 1873-ban a pénzügyminiszterium központi erdőrendezői állását foglalta el és ennek nehéz munkáját kilencz évig vitte. 1881-ben Görgénybe helyezték át, hol a mocsári m. kir. erdőgondnokság vezetése mellett, Rudolf trónörökös vadászterületét mint fővadászmester vette át. Itt a világhírű vadászatok rendezésével és tölgyerdősítésekkel szerzett érdemeket. A király 1883-ban a Ferencz József-rend lovagkeresztjével tüntette ki. Utolsó műve Rudolf trónörökös halála után a görgényi vadászkastálynak erdőőri szakiskolává történt átalakítása volt. A hazai erdészet, különösen a vízépítészet, erdőrendezés és erdősítés terén köszön igen sok és maradandó alkotást neki. Az állat- és növényvilág, a meteorologiai tünetek a legapróbb részletekig terjedő megfigyeléseinek tárgyát képezték és az ezekből vont tapasztalatokat értékesíteni tudta az erdészet javára. 1873-ban a bécsi világkiállításon magyar erdészeti tárgyaival a hamburgi nemzetközi első díjat (100 arany) nyerte. A vízépítészet terén szinte maradandó emlékei a Bedő Albert- és b. Kemény Gábor-féle vízgátak. Magyarországon az óriási tutajozást is ő honosította meg és e czélból megelőzőleg Franczia- és németországban nagyobb tanulmány utat tett. A görgényi vadászterületen a duvadak pusztítására is olyan gyakorlati alkotásokat létesített, melyeket mintául fogadtak el másutt. Intézője volt az erdélyi kárpátegyesületnek és számos turistatestületnek, állandó tagja a megyei bizottságnak. Meghalt 1894. márcz. 25. Görgény-Szent-Imrén.
Czikkei a Erdészeti Lapokban (1870. A badeni és würtembergi Feketeerdő, 12 ábrával, ford. Wickl Antal, 1873. Uj szerkezetű uszógát, rajzzal, 1874. Az államerdészet erdőrendezésének szervezete ügyében, Tavaszi levél: Fagy, A juhar, jávor különböző fejlődése, A közönséges és világos köris, A keselyű-sas, Válasz a lajtán-túli kiállítási tanulmányokban foglalt erdészeti tévedésekre, 1875. A vágások sorrendjének megállapítása és az ezzel járó erdőterületi beosztások, 1876. Fenyőerdeink felújításáról, A szokolováczi erdei vaspálya, A fülesbagoly is ragadozó, A vörös fenyő tenyésztéséről és erdőgazdasági kezeléséről, 1877. A tölgyekről, Abies duglasii, 1878. Kézifűrészekről és fűrészgépekről és könyvism., 1885. A görgényi kincstári erdők gazdasági viszonyairól). A külföldi erdészeti szaklapokba is sokat írt. Fia Pausinger Károly m. kir. főerdész Görgény-Szent-Imrén, ki szintén írt erdészeti czikkeket, Rudolf főherczegnek atyjához írt 30 levelét őrzi.
Nemzet 1894., 85. sz. Esti kiadás.
Vasárnapi Ujság 13. szám. (Nekr.).
Pallas Nagy Lexikona XIII. 865. l.