Pap-Szilágyi József (illésfalvi),
theologiai doktor, nagyváradi görög kath. püspök, a főrendiház tagja, szül. 1813 ápr. 13. Er-Tarcsán (Biharm.), hol atyja akkor lelkész volt; iskoláit Nagyváradon végezte. 1830-ban a papi pályára lépett és mint a nagyváradi gör. kath. megye növendéke a hittudományok hallgatása végett Bécsbe küldetett, hol mint III. éves kispap a biblia tantárgyakból a szigorlatot letette. A theologiai tanfolyam végeztével, szigorlatait folytatandó, a bécsi sz. Ágostonról cz. felsőbb papnevelő intézet tagjai sorába lépett, hol 1837-ben theologiai doktorrá avatták. Időközben 1836. aug. 27. pappá szenteltetett Nagyváradon. Megyéjébe visszatérte után előbb a püspökmegyei hivatalnál nyert alkalmazást, majd hat hónapig a görög kath. rumén ifjúságot vezérelte aligazgatói minőségben; innét ismét a megyei hivatalhoz hivatott szentszéki jegyzőnek és ez időben neveztetett ki szentszéki ülnöknek is. A püspöki széknek Vulcan püspöknek 1839-ben történt halála által való megüresedésével, előbb Radnóthy, ennek halálával pedig Cornely vicarius mellett három évig mint titkár működött. 1842-ben az új püspök, Erdélyi Vazul is megtartotta őt ezen hivatalában maga mellett; 1845-ben kanonok s a püspöki iroda igazgatója, 1848-ban egyházmegyei iskolai felügyelő, 1850. iskolai tanácsos és a görög katholikusok részéről nagyváradi tankerületi főigazgató s a görög kath. intézetbeli ifjúság vezetője lett. Ugyanezen évben iskolás kanonoknak lépett elő. 1854-ben lett éneklő kanonok. Minden törekvését a népnevelésre fordította, már mint iskolai felügyelő több népiskolát építtetett s nagy költséggel felszerelt; a belényesi rumén gymnasiumot nyolcz osztályúvá alakította, mint püspök a tanárok fizetéséhez sajátjából évenként 600 frttal járult. Mint a rumén finevelő igazgatója 120 ifjút táplált ezen intézetben, melynek majdnem fele idegen ajkú, nem rumén, többnyire előkelő családok sarja. 1850. s a következő években nagy buzgalmat fejtett ki a balázsfalvi görög kath. érsekség ujbóli életbeléptetésének és a szamosujvári s lugosi görög kath. rumén püspökségnek létesítése kieszközlésében. Mint rumén és hazafi is sikeresen működött közre nemzete fölvirágoztatásán és hazája jólétén. A megyei gyűléseken úgy 1848 előtt és az októberi diploma után szónoklataival tűnt fel; az 1847-48. országgyűlésen káptalanát ő képviselte. 1852-ben alapította a nagyváradi rumén tanulóifjúság olvasó-társulatát, mely az ő felügyelete alatt állott. Ő felsége 1854-ben a Ferencz József-rend kis-keresztjével, 1857-ben pedig a sz. Pantelemonról cz. apátsággal tüntette ki. Erdélyi Vazul br. halála után az új püspök kinevezéséig a püspöki megye kormányzását társai rá bízták, míg a király a szentszék jóváhagyásával 1862. nov. 1 nagyváradi püspökké nevezte ki. Kifejtett működéséből különösen fölemlítendő azon emlékirata, melyet a pápának nyujtott át a keleti egyháznak a nyugatival való egyesítése érdekében. Rómában tartózkodásakor a Quiritesek római tudós társasága irodalmi érdemeinek elismeréseül tagjainak sorába választotta. Megyéjében sok templom szükségleteit sajátjából fedezte; midőn közel 400 rumén családot térített át a római kath. vallásra, azokat templomi ruhákkal, könyvekkel és szent edényekkel bőven ellátta. Meghalt 1873 aug. 15. Nagyváradon. Összes vagyonát, százezer forinton felül, egyházmegyei czélokra hagyta.
Czikkei a Religió és Nevelésben (1843. II. 3. sz. Vulkán Sámuel görög szertartású egyházmegyei püspök, 1843. II. 3. Erdélyi Vazul görög szert. nagyváradi püspök beiktatása).
Munkái:
1. Scurta istoria a credintiei Romaniloru. Nagyvárad, 1845. (A rumének hitének rövid története.).
2. Enchiridion juris ecclesiae orientalis. U. ott, 1861.
2. Catechismusu unirei toturora romaniloru. U. ott, 1864. (Az összes rumének uniójának kátéja).
Fölemlítendők még püspöki pásztorlevelei.
Kéziratban: Codex canonum ecclesiae orientalis, melyet a római curiához küldött be.
Mendlik Ágost, IX. Pius római pápa s a magyar püspöki kar. Pécs, 1864. 130. lap. (Pappfy Jusztin).
Magyarország és a Nagyvilág 1867. 14. sz. arczk.
Uj M. Sion 1873. 437. l.
Márki Sándor, Bihari román írók. Nagyvárad, 1880.