nyug. irodaigazgató és 1848-49. honvéd-hadnagy; a szabadságharcz után a vöröstoronyi szoroson kimenekült társaival és Románián s Bulgárián át Konstantinápolyba jutott, hol török katonai szolgálatba állott, a nélkül, hogy muzulmánná lett volna. Guyon mellé osztották be s Damaszkuszba rendelték; madj egy lovas csapattal el kellett mennie a libánoni törzsek s a miriai beduinok fékentartására. Ezalatt neje s gyermeke meghalt Damaszkuszban és ő Konstantinápolyban megnősült, nőül vett egy emigráns leányt, kinek atyját kiszolgáltatták az osztrák kémek, s ki e miatt zárdába akart vonulni. Miután üzleti vállalatokba fogott, le kellett mondania tiszti rangjáról. Konstantinápolyban és Krimben markotányos üzlete volt az angol táborban; de rajta vesztett, úgy dohánykupeczkedésének is siralmas vége lett. Később az olasz légióba állott és az alkotmányos korszak bekövetkeztével visszatért Magyarországba, hol szerény állást foglalt el. Meghalt 1886 szept. 12. Debrezcenben.
Munkája: A magyar emigránsok Törökorzságban 1849-től 1861-ig P. följegyzései nyomán kidolgozta Szalczer Sándor. Pécs, 1893. (Ismert. M. Állam 96. szám).
Vasárnapi Ujság 1886. 38. sz. (Nekr.).
M. Könyvészet 1893. 84. l.