bölcseleti doktor, főgymnasiumi tanár, szül. 1871 decz. 12. nemes-Magasiban (Vasm.), előbbinek fia; 9 éves korában Sopronban kezdte tanulását az ág. ev. lyceumban, hol két évig volt a magyar társaság főjegyzője. 1890-ben iratkozott be a budapesti egyetem bölcseleti karán; 1893-ban kitüntetéssel tette le vizsgálatait és 1895 okt. 12. sub auspiciis regis avatták bölcseleti doktorrá s ekkor felolvasta Tacitus és Madách cz. értekezését. Már előbb mint nevelő működött Gernyeszegen, Erdélyben, hol báró Bánffy Györgyné családjába került mint Teleki Domokos és Géza nevelője, kikkel külföldön, nevezetesen Bajorországban is járt és beutazta Erdélyt. 1897 szept.-től az országos nőképző-egyesület leánygymnasiumában tanárkodott, hol a latin és magyar nyelvet tanította, 1900 szept. óta pedig a budapesti I. kerületi m. kir. állami főgymnasium tanára.
Munkálkodásának teréül az irodalomtörténetet és aesthetikát választotta. Czikkei a Törekvésben (1891. Kis János költészete); a Nyelvtudományi Közleményekben (1893. Egy érdekes képző: atag, eteg); az Egyetemes Philologiai Közlönyben (XVI. Kis János és Bacsányi, 1902. Petőfi egyéniségének fejlődése és könyvbirálatok); a Pesti Naplóban (1896. Kemény Zsigmond, 350. szám, Gerhart Hauptmann, A mély rejtély, Esztetika és patologia); a Budapesti Szemlében (1898. Széchenyi István gondolatai a nagy lélekről); a Nemzeti Nőnevelésben (XXII. Báró Eötvös József világnézete); a budapesti I. ker. főgymnasium Értesítőjében (1903. Petőfi Szalk-Szent-Mártonban).
Munkája: A valószerűség és határai a művészetben. Budapest, 1894. (Ism. M. Kritika 1899. febr. 1.)
Tanulók Lapja 1895. 45. sz. arczk. (Önéletrajz).
Vasárnapi Ujság 1895. 42. sz. arczk.
Budapesti Hirlap 1895. 280. sz.
Vajda Emil Névkönyve 64. l. és önéletrajzi adatok.