ügyvéd, szül. 1817-ben Zsarolyánban (Szatmárm.); iskoláit Debreczenben végezte és szülei akaratának engedve az egyházi pályára készült. De hajlamai más irány felé kezdették vonni és a sárospataki iskolába ment jogtanulás végett. Gortvaynak megkülönböztetett tanítványa lett s egyszersmind az iskolai ifjúság által kiadott Parthenon czímű zsebkönyvben csinos versekkel lépett föl. A jogot végezvén Csekét (Szatmármegye) választá lakásul, hogy joggyakorlatát Kölcsey mellett kezdhesse, ki Szatmármegyében főjegyző s az ellenzék vezére volt. Ezen időtájra esnek az urbér- és örökváltság kérdésében azon híres nagy-károlyi megyegyűlések, melyeknek viharából a pártok közt általános ingerültség és Wesselényi Miklós báró ellen politikai kereset keletkezett. Wesselényi miután a királyi táblára idéztetett, gyakran és hosszasabb ideig mulatott Kölcseynél és együtt készítették nevezetes részét azon mentő iratoknak, melyek az országban nagy feltünést keltettek ugyan, de Wesselényi felmentését nem eszközölhették. Míg Wesselényi Csekén tartózkodott, P. még mindig Kölcsey mellett volt és így ismerkedett meg azon népszerű férfiúval, ki akkor hírének délpontján állott. Ezen idő óta őt Wesselényi a többi ifjak felett barátságára méltatá s midőn P. ügyvédi vizsgájának letevése miatt Pestre költözött, idejének nevezetes részét kellett a folyamatban levő politikai pör körüli megbízásokra áldozni. De bár Wesselényi munkával és vagyontalan helyzete életgondokkal árasztották el, kitünő előmenetelt tett a jogtudományokban és az ügyvédi vizsgát dicsérettel állotta ki. Ezen korszakra esik apró lyrai dolgozatok mellett első balladája is, mely a Kisfaludy-társaság által megjutalmaztatván, nevét ismertté tette. Kölcsey összegyűjtött munkáinak szerkesztését is majdnem egyedül vitte, mert Szemere, Eötvös és Szalay, kiknek nevei a czímlapon állanak, a legáltalánosb felügyeleten túl egyéb befolyást nem gyakoroltak. Ügyvédi esküjét 1840-ben tette le, mire visszaköltözött Szatmármegyébe, hol szorgalma által csakhamar független helyzetet vívott ki magának s a közgyűléseken is figyelmet érdemlő hatást kezdett gyakorolni. Ekkor Szatmármegye csatapiacz lett, hol a pártok, kivált Kölcsey halála után, tévesztett, sőt törvénytelen eszközökkel is küzdöttek a hatalomért s Váradon kívül Nagy-Károly volt az egész országban a legzavaróbb jelenetek színhelye. A megyei ellenzék túlzó, a kormánypárt szenvedélyes és makacs volt. Rakonczátlanul használtatott vesztegetés és dorong. P. az ellenzékhez tartozott, de mérsékeltsége és szelid jelleme által a többiektől elütött és azon közgyűlési tudósításaiban is, melyet az Erdélyi Hiradóban és a Pesti Hirlapban jelentek meg, kimélőbb hang, engeszteltebb kedély és a polemizáló modor mellett is több részrehajlatlanság uralkodott, mint másoknál. Midőn a pártok gyűlölete tetőpontot ért, nem vesztette el elvbarátai bizalmát, nem ellenfelei becsülését. De a szabad vitatkozás ledorongolására becsődített nyers erő végtére a közadózás kérdése miatt akkora ingerültséget keltett, hogy az ellenzéknek többé sikerrel küzdeni nem lehetett, s különben is a minden oldalról elkövetett kicsapongások Szatmármegyét a haza véleménye előtt már oly színbe helyezék, hogy a botrányos jelenetek további ismétlése megbélyegzést vonhatott volna maga után. A pártok tehát békülékenyebbek lettek és az ellenzék az üresedésbe jött hivatalok betöltése fölött egyezkedni kezdett a conservativ párt főnökeivel és ezen alkuvások alatt befolyása naponként csökkent, utoljára vagy kimaradt a közgyűlésekből vagy visszavonult a vitatkozásoktól. P. nőül vette kerencsei Kováts Jozéfát (ki férjét több évtizeddel élte túl; meghalt 1899 nov. 27. Szatmárt 80. évében); csendes kedélyénél fogva örömmel osztozott a másoknak alkalmatlan elvonulásban és 1848-ig családi körében élt, óráit a gazdaság, ügyvédi pálya és írói munka közt osztván meg. Petőfi az ő vendégük volt 1846-ban és 1847-ben, mikor Szendrey Juliának udvarolt és tőlük rándult ki Erdődre Szendreyék házához. Elvei és hajlamai azon párttöredékhez vonzották, mely éppen Szalay vezérlete alatt az új Pesti Hirlap körül gyülekezett. E lapot választá első publicistikai dolgozatainak teréül és mindvégig munkatársa maradt. Azonban 1848-ban a magyar miniszterium alakulása kiragadta magányából. Közoktatási tanácsossá neveztetett ki és országgyűlési követté választották. Hivatalát erélylyel és belátással vitte, de a parlamenti küzdelmek számára már igen szabálytalanok, igen átnézhetetlen körűek voltak. Nem tudott, nem akart velök érdekeltetni s többre becsülte a hallgatást, mint a harczot, melynek fejleményeit sejteni sem lehetett. A világosi fegyverletétel után néhány hónapot otthon töltött; később jószágait bérbe adta és Pestre költözött. Itt érte a halál 1851 végén.
Jeles lyrikus volt; eleinte Kölcsey hatása alatt fejlődött, később Goethe és Heine voltak kedvelt költői. Balladáiban a kor divata szerint a szónoki páthos uralkodik. Prózai munkáiban is jeles stiliszta volt. Vezérczikkei mellett igen értékes dolgozata Kölcsey Ferencz jellemzése a Csengery Antal által kiadott Magyar Szónokok és Státusférfiak könyvében (Pest, 1851.). Mint műfordító is kitűnt, Heine, Goethe és Uhland után fordított; igen jelesen fordította Cicerót is. Vezérczikkeket írt és megyei tudósításokat küldött a Pesti Hirlapba s az Erdélyi Hiradóba. Költeményei a következő hirlapokban és évkönyvekben: Parthenon (II. 1837.), Athenaeum (1838-1939.), Emlény (1838-39., 1840.), Unio Zsebkönyv (1848.), Budai Árvízkönyv (II. 1839.), Nemzeti Almanach (1841.), Kisfaludy-Társaság évlapjai (I. 1841. Béla herczeg, 10 aranynyal koszorúzott ballada), Pesti Divatlap (1846.), Nagyenyedi Album (1851.), Értesítő (1852.), Nővilág (1858.), Budapesti Szemle (V. 1859. Olaf lovag, Heine után); czikkei: Oláh Miklós életrajza (Szemlélő 1836.), Élőférj özvegye, beszély (Athenaeum 1838.), Jobbágyok hitlevelei 1653., 1673. (Arpádia 1838.), Kölcsey eltemettetése ügyében (Századunk 1838. 94. sz.).
Munkája: Pap Endre hátrahagyott munkái. Kiadják az elhunytnak barátai Csengery Antal és Kemény Zsigmond. Pest, 1852. Két kötet. (I. Költemények, II. Prózai művek: Kölcsey Ferencz, 1850., Ciceró munkáiból ford. töredékek. Ism. M. Hirlap 1852. 866., 868. sz., Székelyföld 1891. 7. és köv. szám).
Kisfaludy-Társaság Évlapjai I. 1838. 22., 24., 81., 112., 116., 137. l.
Ujabbkori Ismeretek Tára V. 642. l.
Kertbeny, Album hundert ungrischer Dichter. Dresden. 1854.
Magyar irók arczképei és életrajzai. Pest, 1858. I. 101. l. arczk.
Ungarns Männer der zeit. Prag. 1862.
Vutkovich Sándor, Magyar Irók Albuma. Pozsony, 1873. 197. lap.
Figyelő III., IV.
Pesti Hirlap 1883. 188. szám.
Fővárosi Lapok 1886. 283., 284. szám. (Váczy János).
Budapesti Hirlap 1887. 88. sz.
Petrik Bibliogr.
Pallas Nagy Lexikona XIII. 777. l.
Petőfi összegyüjtött munkái II. 568., III. 604., V. 548. lap.
M. Állam 1899. 277. sz.
Nyitramegyei Közlöny 1899. 38. szám. (Gelenczey Miháltz János).