nagyváradi kanonok, szül. 1830 jún. 13. Máramaros-Szigeten, hol a gymnasiumot, a bölcseleti tanfolyamot pedig Nagyváradon végezte. Miután az 1848-49. szabadságharczban is részt vett, a hittudományok tanulása végett Rómába küldetett, a hol 1855-ben felszenteltetett. 1856-ban hazaérkezvén, a lelkipásztorkodás terén működött; innét Szaniszló Ferencz nagyváradi püspök maga mellé rendelte, hol tíz évig működött. 1868 jan. 1-én nagyvárad-olaszi alesperes-plébános, 1883. czímzetes kanonok lett, 1887-ben pedig a szent István-társulat tudományos és irodalmi osztályának tagjává választatott és ugyanazon évben, midőn a magyarok XIII. Leo római pápa jubileumára zarándokoltak, Rómában a szent Péter templomában magyar beszédet tartott. A vatikáni jubileumi kiállítás alkalmával kifejtett buzgalmáért a pápa egy bulla kiséretében «pro Ecclesia et Pontifice» ezüst érdemkereszttel diszítette fel. Utóbb kanonokká neveztetett ki.
Czikkeket és erkölcsi elbeszéléseket írt a kath. hirlapokba, így Renan ellen népszerű czáfolatot és a polgári házasságról értekezést.
Munkái:
1. Hasznos és biztos óvszer a világi megromlott tudomány ellen, vagyis a hit, remény és szeretet, fejtegetve és megvédve a modern szabadelvű kérdések és tévtanok ellenében. Bonomelli Jeromos cremonai püspök után olaszból ford. Nagy-Várad, 1882-83. Három kötet.
2. A szabadkőművességnek tana a vallás, erkölcsiség és társadalomról. Olaszból szabadon átdolgozta Szigethy László álnévvel. Bpest, 1887.
M. Könyvészet 1888.
Kiszlingstein Könyvészete.
M. Sion 1892. 144. lap és önéletrajzi adatok.