Obradovics Dositheus (Demeter),
szerb miniszter, szül. 1739-ben Csákován (Temesm.), hol atyja O. György szűcsmester volt, ki korán elhalt, és tíz éves korában O. Kruna nevű anyját is elvesztette; ekkor nagybátyja, kinek nem voltak gyermekei, gondoskodott neveléséről és pópának szánta. Csakhamar megtanult olvasni, írni és a szülőhelyén található könyveket mind elolvasta. A szentek legendái különös hatással voltak reá s ő elhatározta, hogy szent életet folytat valamely pusztában vagy kolostorban; azért midőn Törökországból a decsányi klastromból egy kalugyer megjelent náluk, a rajongó ifjú ezzel megszökött, de utolérték és visszavitték; ekkor nevelő atyja Temesvárra adta paplanos inasnak. Azonban itt sem hagyott fel szándékával és 1753-ban innét is megszökött; ekkor az opovói (Szerémm.) zárdába a Fruska-Gora hegységben fölvették, hol aszkéta könyvek olvasásával foglalkozott, a mi annyira hatott reá, hogy maga is aszkéta életet folytatott, napokig nem evett és térden imádkozott mindaddig, míg ájulva rogyott össze. Egy év mulva diákonná szenteltetett; ekkor vette fel a Dositheus nevet. Midőn főnökét Milutinovics Tódor igumant áthelyezték Sisatováczba, ez őt 15 aranynyal ajándékozta meg és buzdította, hogy menjen Kievbe s Moszkvába. Megunván a kalugyeri életet a kolostorban, ismereteit bővíteni akarván, megszökött. Először Zágrábba ment, hol latinul tanult, azután Dalmátiában három évig magántanítással foglalkozott; időközben Cattaróban betegen feküdt és ekkor a montenegrói vladika pappá szentelte. Lefordította Chrysostomus János egyházi beszédeit népies szerb nyelvre, a mi nagy népszerűséget szerzett neki s munkáját több példányban lemásolták. (1178 körül). Régi vágyát követve az Athost látogatta meg, hogy Bulgaristól görögül tanuljon; azonban a kolostori czivódásai itt tarthatatlanná tették helyzetét, mire Smyrnába ment, hol a görög Hierotheos házába fogadta s mint tanítványát oktatta, de három év mulva az orosz-török háború alkalmával minthogy orosz kémnek tartották, kénytelen volt Smyrnát elhagyni. Utazása közben utitársa Görögországban megbetegedett; ezt házájába Albániába kisérte, hol egy évet töltött s albaniai ifjakat tanítva tartotta fenn magát; megtanulta a skipetár nyelvet, melyen cyrill betűkkel irt könyvet. Innét Korfuba ment, hol latin és görög remekírókat olvasgatott; azután Velenczén és Trieszten át Bécsbe utazott, hol hat évig szerb és görög ifjakat tanított, magát pedig a franczia, német és olasz nyelvben és irodalomban tökéletesítette. Ismét útra kelt Olaszországon át Konstantinápolyba, hol a görög kereskedőket a franczia s olasz nyelvre oktatta; innét a pestis kényszerítette Moldvába s azután Lembergen keresztül Lipcsébe és Halléba, hol két rumén ifjút tanított és 40 éve daczára beiratkozott az egyetemre, szorgalmasan hallgatva a bölcseletet, aesthetikát és theologiát. Itt szomorú tapasztalást szerzett arról, hogy az ő szerb és albán földiei tudomány nélkül élnek; azért megtudván azt, hogy Lipcsében orosz betűkkel is nyomtatnak, tanítványaival oda költözött és az első polgári szerb betűkkel nyomatott könyvet ott adta ki. 1802-ben Velenczébe költözött, hol a szerb kereskedők 2000 frt nyugdíjat adtak neki. 1807-ben Belgrádban telepedett le, hol Karagyorgye fejedelem fiait tanította; utóbb a tanács tagja s közoktatási miniszter lett; mint ilyen iskolák felállításával és rendezésével foglalkozott. Meghalt 1811. ápr. 7. Belgrádban.
Munkái:
1. Zivot i prikljucenija. Lipcse, 1783. (Önéletrajza).
2. Soveti zdravago razuma. Lipcse, 1784. (Tanácsok a józan emberi észtehetséghez. Buda, 1806.).
3. Ezopove i procich raznich basnotvorcev… basne. Lipcse, 1788. (Ezopus meséi).
4. Piesna o izbavljeniju Serbije. Bécs, 1789. (Ének Szerbia felszabadítása alkalmából).
5. Sobranie nravoucitelnich vescej. Bécs, 1793. (Erkölcsi elbeszélések Marmontel és mások után).
6. Pisma, skupio G. M. Buda, 1829. (O. levelezése).
7. Basne. Zagrab, 1847. (Skirka Koristnih Knjigah 2. O. elbeszélései).-
Munkáinak teljes kiadását Vozarov Gergely eszközölte (Belgrád, 1833-36., 1845) tíz kötetben; Medakovic is kiadta munkáit (Ujvidék, 1850), azonban a belgrádi jobb kiadás.
Arczképe: kőnyomat, rajzolta Iwanovitsch 1852., nyomt. Höfelich J. Bécsben.
Annalen der Literatur 1810. I. (Önéletrajza).
Unterhaltungsblatt 1811. 69. lap.
Kölesy és Melzer, Magyar Plutarkus. Pest, 1816. IV. 183. lap.
Safarik, Geschichte der südslavischen Literatur. Prag, 1865. III. 310. lap.
Pypin-Spasovics, Geschichte der slavischen Literatur. Leipzig, 1880. I. 269. l.
Pallas Nagy Lexikona XIII. 326. l. (Bojnicsics).