kalocsai érsek, szül. 1556-ban; gömörmegyei nemes családból származott és Telegdi Miklós pécsi püspök udvarában nevelkedett, a kinek pártfogásával végezte Bécsben felsőbb tanulmányait. Visszatérvén az osztrák fővárosból, a nagyszombati iskola igazgatójává tette Telegdi, míg 1856. okt. 18. Radéczy István esztergomi kanonokságot adományozott neki. Alig két év letelte után elhagyta a káptalant és egri nagypréposttá lett. 1593. máj. 24. aradi préposttá, 1596. jún. 17. szerémi s még ez évben erdélyi püspökké nevezték ki. 1602-ben a pozsonyi prépostságot, 1607. a veszprémi s győri püspökséget és pilisi apátságot, végre 1608-ban a kalocsai érsekséget nyerte el. Többféle követségben vett részt királya megbizásából; 1598-ban III. Zsigmond lengyel királynál járt követségben. Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem kedvelt embere volt; midőn ez 1599-ben fejedelemségéről lemondott, azt visszaszerezni óhajtván, követségben Rudolf királyhoz küldte; 1609. a pozsonyi országgyűlés szintén Rudolfhoz küldte és 1614-ben a linczi congressus által küldött követségnek is tagja volt. Midőn N. győri püspöknek neveztetett ki, elköltözködésekor Erdélyből 200-300 kötetre menő könyvtárral jött az országba, mely az uradalmi (győri káptalan) levéltárában őriztetett, számos korlátnoki irományokat is hozott magával. Különben az országos ügyek intézésében nem igen vitt elsőrendű szerepet; erre nem volt elegendő tehetsége. Erős ambitiója volt azonban, hogy a Forgách Ferencz halálával megüresedett primási szék elnyeréseért lépéseket tegyen. De híre nem volt a legjobb, sokan a más vallásúak pártfogásával gyanusították és ez nem igen mozdította elő törekvéseit. Egyenesen a felséghez fordult tehát. «Minthogy immár az országban et senio et dignitate én vagyok az első, írja a királynak, azért ő felsége is akarván megtartani a szokott ordót és grádust, talán méltó, hogy énrám is tekintettel legyen. » De még így sem boldogult. A fejedelem választása helyette Pázmány Péterre esett. Szent László fejének ereklyetartóját a protestánsoktól megváltva, ő hozta vissza Erdélyből. Meghalt 1619. márcz. 25. életének 63. évében és a győri székesegyházban temettetett el.
Munkája: Hungariae Periclitantis Legatorum, Rndi Dni Demetrii Napragi… & Gen. Dnorum Nicolaj Zokolij de Kis Varda, & Michaelis Kellemesi… ad Seren. Potentiss. Sigismvndvm Tertivm, Poloniae Et Sveviae Regem, … Oratio; In Comitiis Generalibus Cracouiae habita, die 2. Mensis Martij Anno Domini M. D. XCV. Cracoviae, 1595. (Utánnyomata 1595-ben Kolozsvárt, Nürnbergben és Danzigban. Lengyelűl: Krakkó, 1595).
Levele Károlyi Gáspárhoz, Veszprém, 1591. okt. 28. (Sárospataki Lapok 1891. 45. sz.)
Nevét: Napragyinak és Napraghynak is írták.
Siebenb. Quartalschrift I. 1790. 362. lap.
Katona, Historia Metrop. Coloc. Ecclesiae II. 70. l.
Győri Közlöny 1860. 56. sz. (Oklevele).
Győri Tört. és Rég. Füzetek I. 1861. 90., 187., 277., III. 1865. 145., 147., 148., 160. lap.
M. Könyv-Szemle 1884. 113. l.
Uj M. Sion 1886. 832. l.
M. Sion 1888. 373., 778. l.
Zelliger Alajos. Egyházi Irók Csarnoka. Nagyszombat. 1893. 348. lap.
Szabó-Hellebrant, Régi M. Könyvtár III. 1. rész 253., 254., 257., 258. l.
Kollányi Ferencz, Esztergomi kanonokok. Esztergom, 1900. 188. l.