Nagy László (alsó-szopori báró),
táborszernagy, valóságos belső titkos tanácsos; szül. 1803. jún. 23. Vukovárt (Szerémm.); 1816. máj. 17. lépett a bécs-újhelyi nevelőintézetbe s 1823. nov. 19. a 11. sz. vadászzászlóaljban hadnagygyá nevezték ki; fokonként előléptetve, 1847. febr. 8. alezredes, 1848. aug. 18. ezredes lett; többnyire a vezérkarnál tett szolgálatot mint főnök az I. hadtestnél, midőn az olaszországi hadjárat alkalmával az ő haditervei voltak a főirányadók különösen a Pavia körüli működésnél; több olaszországi ütközetben vett részt és legfényesebb diadalt Santa Lucianál vívott ki s ekkor nyerte a Lipótrendet a lovagkereszttel, később pedig a katonai érdemkeresztet a hadi díszszel. Midőn Bologna és Ancona ostrománál kitüntette magát, a II. osztályú vaskoronarendet kapta. 1854. decz. 17. bárói rangra emelte a felség. Azon év nov. 5. az újonnan alapított törzstiszti iskola igazgatójának nevezték ki. 1857. febr. 28. altábornagy lett. Az 1859. máj. hadjárat alatt Dalmatia polgári és katonai helytartó-helyettese volt, hol azon év aug.-ig maradt. 1860. febr. 17. a 70. ezred tulajdonosa lett. Később őt bízták meg a honvédség kialakításával és Bécs megerősítésével. Utóbbi időben leginkább katonai és történelmi tudományoknak szenteli idejét. Mint táborszernagy halt el 1872. szept. 13. Gráczban.
Munkálatai nagy számmal kéziratban maradtak, ezek közül legnevezetesebb a birodalmi tanácshoz benyujtott emlékirata, melyben a vasutaknak strategiai szempontból való fontosságát, úgyszintén a hadi flottát s a birodalom erődítéseit hangsúlyozta.
Nagy Iván, Magyarország Családai VIII. 41. l.
Allg. Deutsche Biographie. Leipzig, 1886. XXIII. 237. l. (bő életrajz).