görög kath. lelkész, M. Vazul énektanító és Sztász Mária fia, szül. 1807-ben Oblázkán (Máramarosm.); középiskoláit Ungvárt és Kassán végezte, a theologiát 1829-től Nagyszombatban hallgatta. Tanulmányainak befejezése után 1830 őszén megnősült, nőül vevén Mihalics huszti espereslelkész leányát Erzsébetet és felszenteltelése után egy évig apósa mellett mint segédlelkész működött. 1832-ben Medenczére, 1835. Pilipeczre (Máramarosm.) neveztetett ki lelkésznek. Nejének halála után gyermekei nevelése mellett híveinek és a tudománynak élt. Az 1848-49. zavarok korában a verchovinai ruthén nép annyira megkedvelte, hogy őt általában «mentő»-nek nevezte el. Meghalt 1864. máj. 10. Pilipeczen.
Czikkeket írt különösen a magyar-ruthenekről a Tudományos Gyűjteménybe, Tudománytárba, Regélőbe, a ruthén egyházi lapba, 1849 után a Sürgönybe s a M. Sajtóba.
Munkái:
1. Topographica descriptio Ruthenorum in comitatibus Bereg et Marmaros habitantium… 1851.
2. Nadgrobnija sv. propovědj. Lemberg, 1855. (Halotti beszédek).
3. Propovědi. Lemberg, 1855. (Ünnepi szent beszédek).
4. Nedelnyja propovědi. Lemberg, 1856. (Vasárnapi szent beszédek). Három kötet. (Mind a három munka ruthenül jelent meg).
Kéziratban szintén ruthenül: Szózat a ruthén papok és az összes ausztriai ruthenekhez. Pilipeczen 1856. (sajtókészen küldte a lembergi nyomdába, de nem jelent meg); Szent beszédeket 1857-től hagyott hátra két kötetben.
Felvidéki Sion 1890. 2., 3. sz. (Volenszky Nesztor).