közlekedésügyi miniszter, val. b. titkos tanácsos, a m. tudom. akadémia tiszteleti és igazgatósági tagja, előbbinek és Mikes Borbála grófnőnek fia, szül. 1805. szept. 4. Zabolán (Háromszéken) nagyatyja Mikes Zsigmond háromszéki főkirálybiró és nagyanyja Ugron Juliánna házánál. A nagyszülők, kik korán elhalt szülőit pótolták, kitünő gondot fordítottak az unoka nevelésére. Háromszéki lakásukat nemsokára felső-marosujvári (Alsó-Fehérm.) kastélyukkal cserélték fel. Mikó innét járt 1813-ban a nagyenyedi Bethlen-főiskolába, melynek 1824-ig növendéke volt. Jogi gyakorlatra Maros-Vásárhelyre a kir. táblához ment. 1825-ben a jog- és törvénytudományokból kitűnő vizsgát tett. 1826-ban a kir. főkormányszékhez tiszteletbeli jegyzővé esküdött fel, hol egy évig a kezelési ágak és módozatok megismerésével foglalkozott. 1830-ben tiszteleti fogalmazóvá, 1834. tiszteletbeli titkárrá, 1835. pedig udvari titkárrá neveztetett ki. 1837-ben lett az erdélyi országgyűlés választása folytán főkormányszéki tanácsos. 1847-ben pedig ugyanazon úton, erdélyi kincstárnok. Időközben 1838-ban a nagyenyedi főiskola gondnokává, 1840-ben a református státus egyik főkurátorává (világi elnökévé) választatott; s e két állásával az egyház és iskola ügyeiben is döntő befolyást nyert. Hasonló vezérszerep jutott neki a közművelődési téren is, midőn a kolozsvári nemzeti szinház igazgatása az 1841-43. országgyűlés által törvényczikkelyileg reá ruháztatott. Teleki József gróf kormányzó 1848-ban végkép eltávozván Erdélyből, a fejedelem az elnöki tiszt teendőivel Mikót bízta meg. 1848. ápr., midőn Jósika Sámuel b. erdélyi főkancezllárnak visszalépése után a király ő rá bízta az erdélyi udvari kanczellária elnökségét e kitünő állást nem fogadta el; azt azonban ki nem kerülhette, hogy mint erdélyi kincstárnok szűkebb hazája kormányát vezesse azon idő alatt, melyben Teleki József gróf kormányzó a pesti országgyűlésen volt; valamint azt sem, hogy 1848. okt. az agyagfalvi székely nemzeti gyűlésre királyi biztosul küldessék ki, hol az őt környező bizalom jeléül a mintegy 30,000 főre menő ősgyűlés őt választotta meg elnökké; e gyűlés nyugodt lefolyása fényes bizonyítéka volt bölcs tapintatának és nagy tekintélyének. 1848. decz. 2. az erdélyi főkormányszék Kemény Ferencz báró indítványára folyamodást intézett a fejedelemhez, melyben azt a haza veszélyére és ennek okaira figyelmeztette s orvoslást kért. Ennek személyes átadásával M. bizatott meg. Csak tíz hónap mulva 1849. okt. kapott engedélyt a hazatérésre Olmützből és visszaérkezve idegen kormányt talált Erdélyben, mely őt 1848. eljárásáért feleletre vonta s évekig zaklatta. E küldetéssel megszakadt politikai pályája egész 1861-ig. Az októberi diploma után visszaállíttatván az erdélyi főkormányszék, annak elnökévé ő neveztetett ugyan ki, de midőn az erdélyi országgyűlés, az ottani kormányférfiak s ezek közt M. tanácsa ellenére Nagyszebenbe hivatott össze, Kemény Ferencz b. főkanczellárral együtt azonnali lemondásával tiltakozott e határozat ellen. Nem is foglalt helyet a nagyszebeni gyűlésen. Nem vonult azonban vissza a kiegyenlítés olyan kisérleteitől, melyek a magyar nemzeti óhajtásoknak sikert igértek. Megjelent az 1865. kolozsvári országgyűlésen, mely az unióra nézve alkotott 1848. I. t.-cz. újabb tárgyalására hivatott össze, elment mint képviselő a pesti ugyanazon évi parlamentre, hol azután 1867. a közlekedési tárcza minisztere lett. Az ő minisztersége alatt jött létre az a vasúti hálózat, mely Erdélyt újabb kapocscsal fűzte a magyar hazához és anyagi jólétének is jövőt teremtett. Azonban roppant tevékenységét és áldozatkészségét leginkább a társadalmi térre fordította; itt fejtette ki reformátori buzgalmát; felkarolta a nemzeti nyelvet, az ismeretek terjesztését, a közművelődési és jótékony intézeteket, melyeknek egész sora neki köszöni lételét vagy fölvirágzását. Élén állott a kolozsvári nemzeti szinház felügyelő bizottságának 1843-tól 1875-ig, s midőn e nemzeti itnézetet az elnyomás idején veszély fenyegette s Urbán ott német előadásokat tartatott, M. gróf vívta ki, hogy visszaadatott eredeti czéljának; azután pedig hiányait sajátjából pótolta, újra szervezte, alapját gyarapította, épületét nagyobbította. Már 1838-ban megválasztotta a nagyenyedi református collegium főgondnokává; mint ilyen a szabadságharcz alatt elpusztult főiskola vagyoni helyzetét rendezte, épületét helyreállíttatta, könyvtárát és régi éremgyűjteményét gazdagította. Hasonló bőkezűséggel támogatta a szászvárosi s az 1857-ben alapított sepsi-szent-györgyi iskolákat és ez utóbbinak végrendeletében 60,000 forintot hagyott, azért nevéről Mikó-collegiumnak nevezik. Alapítványokat tett a kolozsvári ref. főiskolára 4000 forintot és papnevelőre szintén 4000 frtot, s nagyszámú szegényebb egyház és iskola javára. De a legnagyobb alkotása az erdélyi múzeum, melylyel már az 1841-43. erd. országgyűlés is foglalkozott s melybe Kemény József és Sámuel grófok már akkor felajánlották gazdag gyűjteményeiket, de csak M. gróf vitte a tervet megvalósulásra. Odaajándékozta kolozsvári nyári kastélyát a hozzá tartozó nagy kerttel, melyet a végleg megalakult múzeum-egylet 1859-ben tényleg birtokába vett. Befolyásának nagy része volt a kolozsvári egyetem létrejöttében és 1872. okt. 19. mint miniszteri biztos ő eskette föl a kinevezett tanárokat. A történelmi társulatnak 1867-től egész haláláig elnöke volt, s annak tőkéjét 1000 frttal gyarapította. Az anyagi téren hasonló működést fejtett ki: újabb életre keltette az 1848 után bomlásnak indult erdélyi kölcsönös jég- és tűzkármentő társaságot, az erdélyi gazdasági egyesületet, melyet 1854-ben újra szervezett és 3000 frt alapítványnyal támogatott stb. Történelmi tanulmányokra már 1848 előtt adta magát; saját kezével másolta könyvtárakban s levéltárakban a fontosabb kéziratokat; e munkásságát 1848 után még nagyobb mérvben folytatta s gyűjteményét közrebocsátotta. A hírlapirodalom emelésére megalapította a Kolozsvári Közlöny cz. politikai hetilapot, s ennek ovadékát is a sajátjából fizette le. Érdemeiért 1858. aug. 15. a m. tudományos akadémia tiszteleti s 1865. jan. 26. igazgatósági tagjává választotta. Az akadémia tőkéjéhez 1860-ban 4000 frtnyi összeggel járult. Élete végéveit, visszavonulva a politikától, s bár zászlós úr (kir. főpohárnokmester) volt, a felsőházban sem jelenve meg, egyházának szentelte. Súlyos családi csapásokat szenvedett; elvesztve egyetlen nagyreményű fiát s benne a családja utolsó fiú-örökösét, el egyik leányát, özvegységre látva jutni a másikat, mint hitbuzgó férfiú az egyházi, közmívelődési és közoktatási ügy szolgálatában találta egyetlen vigaszát. A Lipót-rend nagykeresztese, a török Medzsidije-rend első osztályának tulajdonosa, Gyula-Fehérvár, Fiume stb. szab. kir. városok díszpolgára is volt. Meghalt 1876. szeptember 16-án Kolozsvárt; a m. történelmi társulat 1877. febr. 1. közgyűlésén b. Kemény Gábor tartott fölötte emlékbeszédet, a m. tudom. akadémiában Horváth Boldizsár. Mellszobrát Kolozsvárt az általa a nemzetnek ajándékozott parkban 1889. jún. 10. leplezték le.
Czikkei a kolozsvári Hetilapban (1854. Felszólítás az erdélyi nemzeti szinház jövőjének biztosítása ügyében. Az erdélyi gazdasági egyesület állása); az Erdélyi gazdasági egylet Havi Füzeteiben (1856. Nehány szó a gazdaközönséghez); a Falusi Gazdában (1856. Levele a Falusi Gazda kiadójához a gazdasági jutalmak ügyében); a Pesti Naplóban (1856. 473. sz. Az erdélyi muzeum-egylet ügyében, 1862. 281. sz. Az enyedi főtanodában mondott beszéde, 1865. 37. sz. Elnöki megnyitó beszéde az erdélyi múzeum-egylet közgyűlésén); a Sárospataki Füzetekben (I. 1857. Levele a szerkesztőhöz. Kolozsvár, szept. 6. 1859. I. Levele april 8.); a M. Sajtóban (1857. 82. sz. Értesítés az erdélyi múzeum-egylet ügyében, 1864. 41. sz. Elnöki megnyitó beszéde); az Erdélyi Múzeum-egylet Évkönyvében (I. Megnyitó beszéd az Erdélyi Múzeum első nagygyűlésén); a Högyfutárban (1860. 39. sz. Nemzeti szinházunk megalapítása ügyében); a Szigeti Albumban (1860. Az erdélyi nemzeti fejdelmek beigtatása); a Budapesti Szemlében (1860. Irányeszmék. 1. Nyelv és irodalom. 2. Egyetértés, társadalmi egybeolvadás. 3. A magyar ifjúság. 4. Nőink hivatása. 5. A történeti alapok megőrzése. 6. A hazán kívül lakás. Gróf Kemény József emlékezete); az Archiv für Sieb. Landeskundeban (N. F. V. 1861. Ueber die Nothwendigkeit unsere öffentlichen und Privat-Archive in Ordnung zu bringen, különnyomatban is megjelent); az Alföldiek Segélyalbumában (1864. Gróf Kendeffy Ádám); a M. Mérnök- és Építészegylet Közlönyében (1868. A közmunka és közlekedési m. k. miniszternek az ország közlekedési eszközeinek állapotáról és a vezetésére bízott miniszterium tevékenységéről ő felségéhez intézett felterjesztése); a Századokban (1867. Elnöki beszéde a m. tört. társulat 1867. júl. 2. választm. ülésén, Bekő Imre életrajzához, 1868. Elnöki beszéde a m. tört. társulat máj. 14. közgyűlésén, 1869. Elnöki megnyitó beszéde a m. tört. társulat máj. 30. nagygyűlésén, 1870. A m. tört. társulat fölterjesztése az országgyűléshez, Thaly Kálmánnal együtt, 1874. Elnöki megnyitó beszéde a m. tört. társulat Beszterczebányán aug. 20. tartott nagygyűlésén, 1875. Elnöki megnyitó beszéde a m. tört. társulat kirándulása alkalmával Nyitrán szept. 6.); a Magyarországban (1867. 157., 158. sz. Magyarország vasúthálózata); az Erdély Prot. Közlönyben (1877. Levele a nagy-enyedi főiskola tanári karához); a Figyelőben (Levelei: II. 1877. Győrffy Ivánhoz, Pest 1868. decz. 25., III. 1877. gróf Kemény Józsefhez, Kolozsvár, 1855. márcz. 21., Kovács István törvényszéki tanácsos, u. ott, 1855. ápr. 24.); az Egyetemes Magyar Encyclopaediának is munkatársa volt. Két levelét a Hunnia bukaresti magyar olvasó egylet ügyében: 1858. máj. és szept. 19. Koos Ferencz közli munkájában (Életem és emlékeim. Brassó, 1890. II. 134. l.).
Munkái:
1. Erdély különválása Magyarországtól. Buda, 1860. (Akadémiai székfoglaló 1859. nov. 1. M. Tudós társaság Évkönyvei IX. 5. db. Ism. P. Napló 1859. 260. sz.)
2. Gróf Kemény József emlékezete. U. ott, 1860. (M. Tud. Akadémia Évkönyvei X:1.).
3. Irányeszmék. Pest, 1861. (Különnyomat a Budapesti Szemléből).
4. Bod Péter élete és munkái. U. ott, 1864. Kőnyom. arczk. (Különnyomat a Budapesti a Szemle 1862. XV., XVI. köteteiből).
5. Magyarország vasúthálózata. U. ott, 1867.
6. Emlékirat ő felségéhez a magyarországi vasutakról. Kolozsvár, 1868. febr. 23. U. ott, 1868.
7. Benkő József élete és munkái. Pest, 1868. Kőnyom. arczk. (Ism. Századok, Budapesti Közlöny 54., 55., 66., 67. sz.).
Szerkesztette és kiadta: Erdélyi történelmi adatok. Kolozsvár, 1855-58. Három kötet. (Ism. Bud. Hirlpa 1856. 34-37., 46., 48-50., M. Sajtó 63., 64. Pesti Napló 178., 185., 192. Szalay László, 1859. 56. sz.). Kiadta Debreczeni Márton, A kiovi csata cz. hőskölteményét (Kolozsvár, 1854.) a szerző életrajzával és kőnyom. arczképével. Kriza Vadrózsái és Gyergyai nyelvészeti munkája is az ő költségén vagy áldozatával jelentek meg.
Országgyűlési beszédei a Naplókban (1865-72.) vannak.
Levele Zsigmond Gusztávhoz. Buda, 1868. nov. 30. (a m. n. múzeum kézirati osztályában). Beszédeit és leveleit sajátkezűleg összeírva 15 kötetben az erdélyi múzeumnak hagyta.
Arczképe kőnyomat: Kis Követ 1846. melléklete és az Uj M. Múzeum X. kötetében 1860.; Marastoni József rajza 1867. a Hajnal Albumban, olajfestés: életnagyságban, Gyulai Pál 1876. okt. 2. a m. t. akadémiának ajándékozta.
Kőváry László, Erdély nevezetesebb családai. Kolozsvár, 1854. 185., 186. l.
Vasárnapi Ujság 1856. 24. sz. arczk., 1876. 39. sz. arczk., 1898. 22. sz. arczk.
Uj M. Muzeum 1857. I. (Toldy F.) 1860. arczk.
Képes Ujság1860. 2. sz.
Magyar Mágnások életrajzi és arczképei. Pest, 1860. I. arczk.
Fremden-Blatt 1863. 52. sz.
Magyarország és a Nagyvilág 1865. 2. sz. arczk. 1876. 39. sz. képpel.
Magyar Világ 1866. 72. sz.
Hazánk és a Külföld 1866. 2. sz. képpel. 14. sz. arczk. 1867. 11. sz. arczk.
Neue Freie Presse 1867. 1045. szám.
Hajnal, Album. 1867. 50. l. arczk.
Pesti Napló 1868. 37. szám.
Budapesti Közlöny 1869. 66. szám.
Protestáns Képes Naptár 1871. 34. l. arczk. (Jakab Elek).
1876: M. Akadémia Értesitője 153., 169. l.
Hegedűs István, Emlékbeszéde gróf Mikó Imre felett. Kolozsvár, 1876. erdély 38., 39., 40. sz. Erdélyi Prot. Közlöny 38., 39., 46-48. sz. (Szász Gerő), Fővárosi Lapok 213. sz., Országos Tanáregyesület Közlönye X. 59. l., Életképek 89. sz. Hölgyfutár 1. sz. (Tisza László), Hon 240., 243., 245., 247., 250., 252. sz. (M. és Kazinczy Gábor), kelet 112., 213. sz. (Végrendelete), Prot. Egyházi és Iskolai Lap 1221. h., Erdélyi Múzeum III.
M. Tudom. Akadémia Évkönyvei Bpest, 1877. XVI. 1. (Horváth Boldizsár emlékbeszéde).
Századok 1877. (b. Kemény Gábor emlékbeszéde).
A nagy-enyedi ref. Bethlen-főtanoda Értesitője 1877. (Garda József emlékbeszéde).
Nagy Péter, Emlékbeszéd M. I. felett. A szepsi-szent-györgyi ref. templomban nov. 26. 1876. Kolozsvár, 1877.
Figyelő IV. 1878. 175., V., VI. XI.
Balogh Ferencz, A magyar protestáns egyháztörténet irodalma Debreczen, 1879.
Petrik Könyvészete és Bibliogr.
Uj M. Athenás 285. lap.
Ürmössy Lajos, Tizenkét év Erdély történelméből. Kolozsvár, 1887. I. 141. és következő l.
Kiszlingstein Könyvészete.
Pallas Nagy Lexikona XII. 650. l. (Tóth Lőrincz).
Zoványi Jenő, Theologiai Ismeretek Tára II. 388. l. és gyászjelentés.