Miklós Gyula (miklósvári idősb),
kir. tanácsos, borászati országos kormánybiztos miniszteri osztálytanácsosi ranggal, szül. 1832. nov. 26. Finkén (Borsodm.), hol atyja M. Ferencz alispán volt. Középiskoláit Miskolczon kezdte s Eperjesen folytatta, de még be sem végezte, már is 16 éves korában 1848-ban fölcsapott honvédnek; decz. hadnagy és 1849. márcz. főhadnagy és Abrahámy ezredes segédtisztje lett; a nemzeti hadsereg egyik legjobb lovasának hírében állott. Ezredével együtt Világosnál tette le a fegyvert. Ekkor besorozták a császári hadseregbe, mint szekerész közlegényt. Troppauban Jósika János báró kieszközölte, hogy a 3. huszárezredhez helyezték át, hol öt hó mulva ismét hadnagy lett; de csak hamar, mint főhadnagy, elhagyta a hadsereget; Bukovinában megnősülvén, borsodmegyei birtokára ment gazdálkodni. 1860-ban a szendrői járás főszolgabirájává választották. A provizorium alatt állásától megvált és azt csak 1867-ben vállalta el újra s a koronázáskor ővezette a borsodmegyei banderiumot. 1875-ben az edelényi kerület országgyűlési képviselővé választotta és két ülésszakon át tagja volt a képviselőháznak. A felsőborsodi ev. ref. egyházmegye tanácsbirája is volt. Ismert nagytapasztalású szőllősgazda lévén a borászati kérdésekben szakavatottságra való felszólalásaival tünvén ki, országos borászati kormánybiztossá neveztetett ki a földmívelési miniszteriumban osztálytanácsosi ranggal. E minőségében rendkívüli szorgalmat és buzgóságot fejtett ki, különösen mindent elkövetett a phylloxera kártételeinek enyhítésére, s 1876-tól csaknem két évtizedig a szőllőmívelés és borászat valódi apostola s a phylloxeria-vész által elpusztított szőllők helyreállításának legfáradhatatlanabb bajnoka volt. Közhasznú működésének ideje alatt királyi tanácsosi czímet, majd vaskoronarendet kapott. Kecskeméten szőllőtelepet alapított, mely nevét viseli; ezért a város díszpolgárrá választotta, barátai s munkatársai pedig fehérmárványból Abt szobrász által készült domboralakú szobormű-emléket állítottak tiszteletére, melyet 1895. szeptember 29. lepleztek le. Meghalt 1894. május 1-én Budapesten.
A Borászati Lapok munkatársa volt.
Munkái:
1. Jelentése báró Kemény Gábor földmív.-, ipar- és keresk. m. k. miniszter úr ő nagyméltóságához a nevezetesebb borvidékek beutazása alkalmával szerzett tapasztalatairól. Bpest, 1880.
2. Jelentése ugyanahhoz, melyben 1880. május havától 1881. decz. hó végéig a borászat terén kifejtett működéséről jelentését beterjeszti. U. ott, 1882.
3. Jelentése a központi mintapincze 1882. vé végéig terjedő működéséről. U. ott, 1883. (Ugyanaz gróf Széchényi Pál miniszterhez 1883. évről. U. ott, 1885).
4. Jelentése gróf Széchenyi Pál földmívelés-, ipar- és kereskedelmi magyar kir. miniszterhez, a borászat terén kifejtett működéséről 1880-81., 1882-84. U. ott, 1885.
5. Hazai szőlészetünk és a phylloxera. U. ott, 1888.
6. Néhány szó hazai szőlészetünk reconstructiójához. Ugyanott, 1892-94. Négy füzet.
Országgyűlési beszédei a Naplókban (1875-81) vannak.
M. Könyvészet 1886.
Kiszlingstein Könyvészete.
Nemzet 1894. 121 esti sz., 122. sz.
Budapesti Hirlap 122. szám
Vasárnapi Ujság 1894. 18. szám (Nekr.).
Pallas Nagy Lexikona XII. 648. l. és gyászjelentés.