az utolsó királyi személynök, főrendiházi tag, M. László septemvir és Majláth Mária grófnő fia, szül. 1810. júl. 3. Pesten; középiskoláit és egyetemi jogi tanulmányait Pesten 1829-ben fejezte be, azután Eperjesen a tiszáninneni kerületi táblánál kezdte meg a joggyakorlatot; ugyanakkor Sárosmegyében tiszteletbeli esküdt lett. A hajduvárosok rendezésére kiküldött királyi biztos mellett mint tollnok működött. 1830-ban már a királyi tábla hites jegyzőjének esküdött fel; a táblának úgynevezett kisebb kancelláriájában dolgozott 1832-ig. De ez idő alatt is többféle küldetése volt. Igy az 1830. országgyűlésen Senyey János bárónak absentium ablegatusa volt, 1831-ben pedig a nagy kolera-járvány alkalmából kiküldött kir. biztos mellett működött. 1832-ben tette le az ügyvédi vizsgálatot és 1835-ben tiszteletbeli ügyészszé nevezték ki. 1836-ban a hétszemélyes táblánál jegyző, 1839-ben valóságos királyi fiskus, 1842-ben királyi táblai biró lett. Királyi táblai biró korában a nádori birósághoz is meghívták. 1848-ban Pesten nemzetőr volt. A szabadságharcz után is megmaradt egy ideig a táblánál és 1850-ben a kassa-eperjesi kerületi biróságok rendezésére őt küldték ki kir. biztosnak. De a Bach miniszter rendszere sehogy sem tetszett a magyar gondolkozású és érzésű táblabirónak, úgy, hogy minden marasztalás ellenére 1851-ben lemondott állásáról és visszavonult birtokaira, hol tíz esztendeig gazdálkodott. 1861-ben hagyta ott a falusi jószágát, a mikor a király hétszemélynöknek, majd királyi személynöknek nevezte ki. Ezt az előkelő állást mindaddig viselte, mig a felső biróságokat nem reformálták és a hétszemélyes táblából a mai kir. kuriát nem csinálták. A magyar jogászágyűlésen mint elnök szerepelt. Akkor nyugalomba vonult. Sok tudású és ritka éles judiciummal bíró ember volt. Érdemeit a király nagyon méltányolta. 1863-ban valóságos belső titkos tanácsosi méltóságot, 1867. a sz. István-rend középkeresztjét, 1870. a Lipót-rend nagy keresztjét, 1871. kamarási méltóságot nyert; mikor pedig a főrendiházat reformálták, annak is tagja lett. Sok évig nem szerepelt a nyilvánosság előtt; ezt köszvényes bajai megnehezítették, az utolsó idpben meg éppen lehetetlenné tették neki a járást. Csak mikor a polgári házasságról szóló törvényavaslat fölött a főrendiházban az első szavazás volt, akkor tartotta vallásos kötelességének elmennei az ülésre és a javaslat ellen szavazni; de akkor is csak mások támogatásával tudott fölmenni a múzeumi épület lépcsőjén. A többi ülésre már nem is tudott elmenni, ágyban fekvő beteg volt. 1895 őszszel influenzába esett és azótan nem tudott felépülni. Meghalt 1896. febr. 19. Budapesten. Minthogy családja nem volt, végrendeletében csaknem minden humanus hazafias intézetről megemlékezett.
Nagy előszeretettel foglalkozott az archaeologiával és a heraldikával, több czikket írt az Archaeologiai Értesítőbe és a Századokba, adatokat szolgáltatott a Siebmacher czímer-könyvéhez is.
Czikkei a Hazánkban (1884. Deák Ferencz békeszövetsége, Az 1836. országgyűlés történetéhez); a M. Könyv-Szemlében (1888. Melczer János ismeretlen strassburgi dissertatiója 1595-ből).
Munkái:
1. Áhitatos fohászkodások az isteni gondviseléshez. Bpest, 1876. (2. kiadás).
2. Fontane d'Angioli báró lo Presti család nemzedékrendje. U. ott, 1885.
3. Okmányok a kellemesi Melczer család levéltárából. XIII., XIV., XV. század. U. ott, 1890.
Nagy Iván, Magyaroszág Családai VII. 408., 409. l.
Pesti Napló 1866. 215. sz.
Vasárnapi Ujság 1866. 28. sz. arczk.
Jó Barát, 1870. 37., 41. sz. arczk.
Halász Sándor, Országgyűlési Almanach. Főrendiház. Bpest, 1897. 96. l.
Kiszlingstein Könyvészete.
M. Könyvészet 1890.
M. Könyv-Szemle 1896. 94. l.
Budapesti Hirlap 1896. 50. sz.
Pallas Nagy Lexikona XII. 483. l.