gyorsíró, szül. 1838. jún. 2. Körmöczbányán; gymnasiumi tanulmányait Selmeczbányán végezte 1856-ban; mint bécsi egyetemi joghallgató a Gabelsberger gyorsírási rendszeréből vizsgálatot tett. Felhagyott a jogi pályával és 1861-ben mint a bécsi birodalmi tanács gyorsírója kezdett működni. A bécsi gyorsíró-egylet titkára lett és az egylet megbízásából Brünnbe utazott, hogy itt a gyorsirászatot meghonosítsa; megalapítója s tiszteletbeli tagja lett a brünni gyorsíró-egyletnek. Már ekkor foglalkozott azzal a gondolattal, hogy a Gabelsberger rendszerét magyar nyelvre áttegye. Áttétele 1863-ban meg is jelent az Oesterr. Blätter für Stenographie cz. lapban és okt a budapesti Gyorsirászat mellékleteként. Az 1866-ik országgyűlés megnyiltával Fenyvessy és Kónyi bizattak meg a gyorsiroda szervezésével és ezek felszólították, hogy tanítványaival lépjen be a gyorsirodába. Markovits elfogadta a meghívást és országgyűlési revizor-gyorsíróvá neveztetett ki. Ez időtől kezdve állandóan Budapesten tartózkodott és rendszerének terjesztésén fáradozott. A gyorsíróversenyek számára 1300 forintos alapítványt tett és ezenkívül évenként külön díjakat is tűzött ki. Az egyesület kiadványai csakis az ő tetemes anyagi támogatása mellett jelenhettek meg. Hivatalos elfoglaltsága mellett lakásán irodát tartott; innét igazgatta az ország összes gyorsiró tanfolyamait. 1871-ben báró Eötvös József közoktatási minisztertől megbízást nyert, hogy a nyári szünidőben a középiskolai tanárok számára rendszeréből tanfolyamot nyisson. E tanfolyam következménye volt az országos miniszteri gyorsirástanárokat vizsgáló bizottság megalapítása, a melynek egész halálaig tagja volt. Tanította a gyorsírást a budapesti egyetemen is 1872-1875-ig. 1878-ban a franczia közoktatásügyi miniszter az Officier d'Academie czímet adományozta neki, a hozzátartozó rendjellel együtt. 1886-ban az országgyűlési gyorsiroda főnöke, 1889-ben a Ferencz-József rend lovagja lett. Mint a budapesti m. gyorsiró egyesület elnöke 25 évig intézte a központi egylet ügyeit. A Budapest főváros képviselő testületének is tagja volt. A szakadatlan munka idegbajt okozott és már nyugalomba akart vonulni, midőn 1893. ápr. 5. a halál Budapesten véget vetett szándékának.
Munkája: Magyar gyorsirástan, mely a magas kormány által a középtanodák számára kizárólagosan elfogadtatott Európaszerte ismeretes Gabelsberger rendszerének elvei szerint iratott és a magántanulásra kiváltképen alkalmaztatott. Buda, 1864. (2. kiad. ezen cz. Magyar gyorsirási levelek, azaz a gyorsirásnak könnyű modorban a magántanulásra alkalmazott és 12 levélbe foglalt tana. Két rész egy kötetben. Pest, 1866. 5. k. ezen cz. Magyar Gyorsirástan, Gabelsberger elvei szerint megállapítva s főleg a gymn. magántanulásra alkalmazva. Bécs, 1867. 6. kiadás. Pest, 1871., 7. k. Bpest, 1874., 8. k. 1877., 9. k. 1881., 10. k. a szerző irodalmi hagyatékából sajtó alá rendezte Vikár Béla. Levelező irás. Vitairás. A gyorsirás történetének rövid átnézetével 1894 és 1898. U. ott. Ugyanez németül is megjelent Bécsben, 3. kiadása s 5. kiadása Hofer Ágost által, Drezda, 1896.)
Szerkesztette a Gyorirászatot 1864-től Bécsben; ugyanezt Gyorsirászati Lapok cz. Budapesten 1869-85-ig; melléklapját, a Gyakorló Gyorsirót, 1874. októbertől 1876-ig és 1881-1893-ig; a Reform cz. gyorsirászati lapot 1880-1884-ig; a Katonai Gyorsirót 1889-90. négy számát.
Magyarország és a Nagyvilág 1873. 39. sz. arczk.
Kapczy Zoltán, A gyorsirás fejlődésének és irodalmának rövid vázlata. Győr, 1876.
Győri Lapok 1879. 14. sz.
Kiszlingstein Könyvészete.
Gopcsa László, A magyar gyorsirás története. Budapest, 1893.
Vikár Béla, Makovics Iván életrajza. Irta V. B. Bpest, 1893.
Vasárnapi Ujság 1893. 15. sz. (Nekr.)
Gyorsirászati Közlöny. Szeged, 1893. ápr. rendk. sz. (Bódogh János).
M. Könyvészet 1895., 1898.
Pallas Nagy Lexikona XII. 347. lap. (Gopcsa László) és gyászjelentés.