afrikai utazó, a m. tudom. akadémia levelező tagja, szül. 1818-ban Szombathelyt; gyermekségéről és ifjuságáról keveset tudunk. Anyja a szülés következtében meghalt, mire öreganyja Horváth Apollonia vette gondviselése alá és ő Horváth Lászlónak nevezte magát; azután Duna-Fölavárra került, hol az elemi iskolákat, utóbb Kalocsán az alsó, Szabadkán pedig, hol édes atyja lakott, a felső gymnasialis osztályokat végezte. Ezentúl atyja, Magyar Imre, gondoskodott róla és megengedte neki, hogy nevét viselje. A bölcseleti tudományok tanulására Pestre küldték, de 1840-be felhagyván a tudományokkal, gazdasági gyakorlatra adta magát és a báró Orczy család jankováczi uradalmában mint irnok, utóbb mint ispán hivataloskodott egy ideig. Hajlandósága levén a kalandos életre, atyja barátjának, Kiss Pál akkor fiumei kormányzónak felhívására Fiumébe ment a tengerészeti iskolába. Itt a két évi elméleti tanfolyamot elvégezvén, cs. k. hajós-kadetté lett és 1843-ban rövid szabadsággal Szabadkára ment. Ekkor látta utoljára hazáját, rokonait, ismerőseit. Fiumébe visszatérte után Triestbe ment s innét cs. k. postahajón, mint kadét, Braziliába utazott. Bahia de todos santosi kikötőben oda hagyván az ausztriai hajós szolgálatot, Nyugat-Indiába hajózott, hol Havannából egy spanyol contrebande hajón mint köztengerész a guineai szerecsen partokra vitorlázott. Öt hónapi utazás után betegen bár, de teli erszénynyel visszatért Cubába, hol hat hónapig egy jeles nauticus professornál magát kiképezte s a szükséges hajózási műszereket megszerezve, Albatros spanyol hajón mint másod pilot Kelet-Indiába evezett, hol a kapitány meghalt, és Szumatrán, Jáván keresztül Madagaszkar szigetre érkezett. Itt csaknem halálra betegedett a sárga lázban. Majd egy franczia hadihajón mint utas a Jóreménység fokára utazott, hol mintegy két hónapi mulatás után a tengerészek ispotályában egészsége helyreállott. Innét egy portugal hajón, már mint első pilot, Braziliába, Rio-Janeiróba hajózott. Itt Vámosi József hazánkfiát felkeresvén, ennek ajánló levelével Rosas a La Plata köztársaság dictatorához Buenos-Ayresbe vitorlázott és jól kiállott vizsgálat után hajós hadnagygyá neveztetett ki s egyszersmind a polgári jogot is megkapta. Részt vett a véres háborúban, mely La Plata és Uruguay között folyt. Hadi fogságba esett és Uruguayban hadi törvényszék elé állították; végre szabadon bocsátották, szavát adván, hogy míg a háború tart, Uruguay ellen nem szolgál. Ekkor Montevideoból ismét Rio-Janeiróba ment. Végre Afrika nyugati partjaira hajózott és ott a kalabari néger fejedelem szolgálatába lépett; két évig maradt a fejedelem hajóhadánál, míg nem megrongált egészsége miatt ezt a partvidéket elhagyván, délfelé a portugal gyarmatokra hajózott. Benguela városban megismerkedett az ott letelepedett portugalokkal és elhatározta, hogy életét déli Afrika belsejének kikutatására szenteli. Azért 1849. jan. 15. Benguelát ott hagyta s egy belföldi karavánhoz csatlakozva Bihéországba utazott, hova negyven napi utazás után megérkezett. Itt megtelepedett és utazónk annyira megtetszett Kajája-Kajángulának, a fejedelemnek, hogy ez 14 éves leányát Ina-Kullu-Ozoro herczegasszonyt felajánlá neki feleségül, kit máj. 23. nőül is vett a kimbanda (pap, jós) szertartásai szerint. Bihéből aztán kisebb nagyobb kirándulásokat tett a szomszéd tartományokba, 1850. febr. 20. nagyobb utazásra indult el és azontúl majd kereskedelmi karavánok, majd saját rabszolgái és elefántvadászai kiséretében új meg új utazásokat tett. A következő 6-7 év alatt meglátogatta mindazon országokat, melyek a déli szélesség 3. és 20-ik és a keleti hosszúság 12. és 27-ik fokai között terjednek el. A Mosszamedesz, Benguela és Loanda városokban levő portugal hatóságokkal érintkezésben maradt és olykor atyjának és rokonainak is írt. A m. tudom. akadémia 1858. decz. 15. választotta levezelő tagjának. Hunfalvy János felszólítására, hogy írja le utazásait magyarul és készítsen rendszeres kimerítő munkát, 1858 végén egy tetemes nyaláb kézirat érkezett a m. tudom. akadémiához, mely M. utazásainak I. kötetét foglalta magában; az igért II. kötet, melyben a déli szélesség 3. és 11., a keleti hosszúság 19. és 27. fokai között levő tartományokat tárgyalta volna, és a III. kötet, melyben az említett hosszúsági fokok között délre, a szélesség 20. fokán túlig terjedő puszták leírását igérte, elmaradt. 1858. nov. 16. Lucirában kelt levelében írja, hogy Bihéországból Benguelába költözött és fiát Mosszamedeszbe vitte, hogy ott az iskolába járassa, maga pedig rabszolgáival együtt a S.-Marthafokhegy tövében telepedett meg. Utolsó levelét Hunfalvy János 1861. decz. 21. kelettel Felső-Karundtámbán, Gyikoló-Moinóból (Lucirától délre) vette. Meghalt 1864. nov. 9. Ponto do Cujóban (Benguela kerületben). Hagyatéka (könyvei, irományai) állítólag elégett. A m. tudom. akadémiában 1873. nov. 13. Hunfalvy János tartott fölötte emlékbeszédet.
Munkái:
1. Magyar László délafrikai levelei és naplókivonatai. Kiadta Hunfalvy János. Pest, 1857. Térképpel. (1849. júl. 1.-1851. ápr. 20.)
2. Magyar László délafrikai utazásai 1849-57. években. A m. tudom. akadémia megbízásából sajtó alá egyengette és jegyzésekkel ellátta Hunfalvy János. I. kötet. U. ott, 1859. Térképpel és nyolcz kőnyom. táblával. (Ism. Bud. Szemle V. 1859. Németül Hunfalfy János ford. U. ott, 1859.)
Utazásainak leírásából közölt a M. tudom. akadémia Értesítője (1859. II. Rövid tudósítás a Moluva vagy Moropuu és Labal országokról, 1862. III. A délafrikai Munka-Evambó Lungo és Kapota tartományok általános földirati vázlata); a Magyar Ember Könyvtára (IV. 1863. M. utazása Nyugat- és Dél-Afrikába. Idegen források után Szász Béla. I. Benguelában, II. Az utazás Bihébe, III. Bihében, IV. Kirándulás Dél-Afrika belföldére); a Petermann Mittheilungen-jében (1856. Erforschung Inner-Afrika's, 1857-58. Ladislau Magyar, Seine Reisen in Süd-Africa, 1862. Neue Nachrichten und Mittheilungen von Magyar, 1866. Erforschung vom Inner-Africa in den Jahren 1850-1851. u. 1855.) sat.
Leveleit közölte a M. Hirlap 1852. 753., 756-758. sz., a Pesti Napló 1854. 215., 216., 226., 227., 232., 234., 236., 238. és 243. sz. és a Budapesti Hirlap 1857. 41. sz.
Pesti Napló 1854. 215., 1857. 288. sz.
Erdélyi Múzeum 1856.
Pester Lloyd 1856. 28., 84., 1898. 71. sz.
Transylvania 1856. 19. sz.
M. Akadémiai Értesítő 1856. 308., 1857. 117., 607., 1868. 98., 237., 274., 285., 1869. 12., 118., 1872. 195., 1873. 39., 198. l. (Hunfalvy János emlékbeszéde.)
M. Sajtó 1857. 268. sz.
Budapesti Hirlap 1857. 274. sz.
Pest-Ofner Zeitung 1857. 275., 1860. 204., 208., 210. sz.
Hölgyfutár 1859. 114., 148. sz.
Uj M. Múzeum 1858. I.
Wurzbach, Biogr. Lexikon XVI. 273. l. (hol az életére vonatkozó külföldi repertorium va közölve).
Vasárnapi Ujság 1873. 48. sz.
Budapesti Szemle IV. 1873. (Hunfalvy János emlékbeszéde).
Athenaeum 1874. 17. szám.
Sámi Lajos, Délafrikai utazások és fölfedezések. Bpest, 1876. (M. Nemzet Családi Könyvtára 70-73. és XX.)
Földrajzi Közlemények 1888. (Thirring).
Egyetértés 1888. 213. sz.
Bácska 1888. 4. sz.
Petrik Bibliogr.
Szabadka és Vidéke 1895. 38. szám.
Bács-Bodrogmegyei tört. társ. Évkönyve X. 1895.
Pesti Hirlap 1898. 138. sz. (Tóth Béla).