orvosdoktor, egyetemi tanár, M. József kir. akadémiai tanár és Shufflay Eugenie fia, szül. 1839. aug. 7. Zágrábban; orvosi tanulmányait a pesti és bécsi egyetemen végezte s magára vonta a figyelmet az inszövetről írt értekezésével, majd mint társai közt legkitünőbb diagnosta nyerte a Domján-Poor-féle jutalmat. 1863-ban orvosdoktorrá avatták és a pesti orvosi kar a Schordán-féle ösztöndíjjal külföldre küldte. Berlinben Ferichset, Traubet és Virchowot hallgatta; Bécsben az elmegyógyászattal ismerkedett meg az országos tébolyházban, hova másodorvossá neveztetett ki. 1865-66-ban a pesti Rókus-kórházban volt alkalmazva. Ekkor a tüdő- és szivbajokról tartott előadásokat, melyekben a tudomány legújabb vívmányait értékesítette; úgy a kórházban, mint azon kívül orvosi körökben feltünést keltő gyógyításokkal vonta magára a figyelmet. 1866-ban a kolera kiütvén, a katonai kórházban alkalmaztatott mint főorvos; kitünő fáradozásaiért a felség a koronás arany érdemkereszttel tüntette ki. A járvány Pesten megszünvén, Trencsénmegye vágbeszterczei járásába sietett, hogy mint főorvos a járvány ellen működjék; ekkor maga is kolerába esett. Az 1866-67 tanévben mint tanársegéd működött a pesti belgyógyászati kórházban és innét hivatott meg a szerencsétlen Sarolt császárné mellé orvosul Miramaréba. Műkodésének sikert nem jósolhatva, elbocsátását kérte, mit elismerése jeléül a belga Lipót renddel kitüntetve, a belga királytól meg is nyert és Bécsbe ment, hogy Ő felségének, valamint Kráoly Lajos főherczegnek személyesen tegyen jelentést a szerencsétlen rokonról. Ez alkalommal a felségtől a Ferencz József-rendet nyerte. Azután tudományszomja Berlinbe vivé, hol Virchow, Greisinger, Freirichs, Graefe és Du Bois-Reymond hallgatása és intézeteikben való dolgozás által kivánta belgyógyászati tudásának az exact természettani alapot megadni. Du Bois-Reymond intézetében keletkezett eszméje, mely élete végéig foglalkoztatá, de melyet nagy elfoglaltsága miatt ki nem dolgozhatott annyira, hogy vele a tudós világ előtt fölléphetett volna, hogy t. i. a szervi villamos áramok biztos kimutatása által az emberi testben a kórok megállapításának új aeráját derítse föl. 1869-ben tanszéket kapott a kolozsvári orvos-sebészeti akadémián. Tíz évig működött Kolozsvárott mint a belgyógyászat rendes tanára (1872. szept. 29-től az egyetemen, hol 1874. ápr. 25-től az iskolai év végeig rector, 1874-75 és 1878-79. szabadságon volt) és mint gyakorló orvos. Működésének sikereit mutatják a kórházakról kiadott jelentések. 1874 tavaszán veszélyes tüdőlob támadta meg, mely mindinkább elhatalmasodott. 1878 őszén nejével, b. Bornemissza Zsuzsánnával Olaszország enyhe ege alá menekült; de Arco és Mentone nem adhatták többé vissza egészségét, sőt Kolozsvárra többé vissza sem térhetett, mert 1879. máj. kezdetén Olaszországból visszajövet baja Budapesten éltes öreg atyjánál az ágyhoz szegzé s itt júl. 13. elhunyt.
Munkája: Beiträge zur Kenntniss des Sehnengewebes. Wien 1859. (Különnyomat a Sitzungsberichtéből.)
Akadémiai Értesítő 1878. 123. l.
Vasárnapi Ujság 1879. 29. sz. (Nekr.) 31. sz. arczk.
Petrik Bibliogr.
A kolozsvári m. k. Ferencz József-egyetem története. Kolozsvár. 1896. 99. l. (Acta Fasc. II.) és gyászjelentés.