Lónyay Gábor (nagy-lónyai és vásárosnaményi),
főispán, L. János és Lónyay Florentina fia, szül. 1778. márcz. 28.; Zemplénmegyénél kezdte hivataloskodását mint megyei ügyész; 1804-1809-ig alispán és országgyűlési követ volt; közben 1806-ban királyi adományt nyert Ujhely egy részére s több uradalmakra is. 1809-ében Beregmegye helytartójává neveztetett ki, s ez időben a franczia háború alkalmávalsaját költségén 50 gyalog katonát állított ki. 1817-ben Ungmegye főispánja s a Tiszán inneni ev. ref. superintendentiának és a sárospataki főiskolának főgondnoka lett. Érdemeiért a szent István-rend kis keresztjével diszíttetett fel. Meghalt 1824. máj. 8. Deregnyőn (Zemplénm.). Ravatala felett Szatmári József mondott gyászbeszédet (mely: A főpolczoknak nevezetesebb terhei » cz. Sárospatakon jelent meg 1824-ben).
Munkái:
1. Beszéde t. n. Ungvármegyei főispáni székébe lett beiktatásakor és a tiszti-kar építő szék alkalmatosságával elmondott beszédek. Sárospatak, 1817.
2. Beszéde Tiszán innen lévő ref. eccl. főcuráturának, Vay József utolsó megtiszteltetésekor mondott... Miskolcz, 1822.
Levele Kazinczy Ferenczhez, Sátoralja-Ujhely 1808. decz. 1. (a m. n. múzeumban).
Nagy Iván, Magyarország családai VII. 161., 167. l.
Figyelő I. 1875. 113. l.
Kazinczy Ferencz levelezése III-VIII.
Doby Antal, Lónyay-család. Bpest, 1895. és gyászjelentés.