földbirtokos, L. János földbirtokos és Bánik Emilia fia, szül. 1866. május 26. Derecskén (Biharm.); anyja három testvérével együtt, még azon évben a dühöngő cholera áldozata lett és atyja gondozta nevelését; a gymnasiumot Budapesten, Debreczenben és Nagyváradon 1884-ben végezte; azután a jogot Debreczenben, Nagyváradon és Pesten hallgatta. 1889-ben letette az államtudományi államvizsgát. 1889-ben rövid időre Biharmegye közigazgatásnak szolgálatába lépett mint gyakornok Derecskén, 1890-ben pedig ugyanott mint helyettes szolgabiró működött. 1890 végén hosszabb utazást tett Szerbiában, Bulgáriában és Konstantinápolyban. Visszatérve atyja mellett gazdálkodott; ennek halála után pedig 1892-ben birtokait örökölvén, mezei gazda lett Derecskén. Miközben közgazdasági tanulmányokkal foglalkozott és e czélból, 1892-1898-ig beutazta Olaszországot, Sziciliát és több ízben Németországot. 1898-ban hogy minden idejét tanulmányainak szentelhesse, bérbe adta birtokait és másfél évre Németországba utazott. Legujabban a földmívelésügyi m. kir. miniszter az élőállat- és húskivitelünk, illetve bevitelünk tanulmányozására kiküldte hosszabb időre Szerbiába és Ausztriába. Tagja a Bihar vármegye törvényhatósági bizottságának és a derecske-nagyléta-debreczeni vasút igazgatóságának; továbbá szolgálaton kívüli viszonyban m. kir. huszár hadnagy és Bihar vármegyének tiszteletbeli szolgabirája.
Közgazdasági czikkeket írt a M. Gazdák Lapjába, a Köztelekbe, a P. Hirlapba, a Közgazdasági Szemlébe és a Vásárcsarnok Értesítőjébe.
Munkái:
1. A derecskei casino története 1868-1893.) Debreczen, 1893.
2. Közgazdasági tanulmányok. U. ott, 1900. (I. része a németországi gyümölcspiaczczal, a II. a németországi húspiaczczal foglalkozik. A m. kir. földmívelési miniszterhez benyujtott három tanulmány.)
M. Állam 1900. 46. sz. és önéletrajzi adatok.