Kezdőlap

Lánczy Leo,

a pesti magyar kereskedelmi bank vezérigazgatója, országgyűlési képviselő, L. Gyula egyetemi tanár testvéröcscse, szül. 1852-ben Pesten; tanulmányainak befejezése után az Anglo-magyar-bank szolgálatába lépett; utóbb a magyar általános földhitel-részvénytársaságnak vezérigazgatója lett. 1881 óta a pesti kereskedelmi s ipari czélok hiteligényeinek kielégítése által a két gazdasági ág fejlődését előmozdította s a magyar záloglevélhitelt külföldön rendszeresen fejlesztette, az olcsó külföldi tőkeként a földmívelés és fővárosi építkezés czéljaira bevonta. Érdemei elismeréseül 1891-ben a vaskoronarendet kapta. 1893-ban a csaczai kerület megválasztotta országgyűlési képviselőjeül és a képviselőházban különösen a valutajavaslatok tárgyalásánál mondott beszédei keltettek figyelmet. 1893 óta a budapesti kereskedelmi és iparkamara elnöke. Több nagyobb iparvállalat megalkotása mellett különösen a magyar helyi érdekű vasutak részvénytársasága említendő meg, mely intézet az ország vicinalis vasútainak fejlődését és keletkezését nagyban előmozdítja. Az első budapesti gőzmalom-, a budapesti közuti vaspálya-társaság, a salgó-tarjáni kőszénbánya-társaság, a nemzetközi waggon-kölcsönző-társaság sat. igazgató-választmányi tagja. A millenniumi kiállítás rendezése körül szerzet érdemeiért a Ferencz-József-rend középkeresztjét nyerte. 1896-ban Csaczán és Miskolczon választván meg képviselőnek, az utóbbi kerületet tartotta meg. A közgazdasági bizottság tagja.

A budapesti kereskedelem és iparkamara (újra megválasztott) elnöki székfoglalója 1898. okt. 25. (Pesti Napló 296. sz.); országgyűlési beszédei a képviselőház Naplóiban (1892-1896. XIX. Közös függő államadósság beváltása sat.)

Pallas Nagy Lexikona XI. 227. l. (Kálnoki Henrik.)

Sturm Albert, Országgyűlési Almanach. Bpest, 1897. 284. l.