horvát publicista, szül. 1825. Zágrábban, hol atyja K. József Romuald a nemzeti iskola tanítója volt. Az alsóbb gymnasiumi osztályokat szülőhelyén látogatta: azután atyja Fiumébe küldte, hogy az olasz nyelvet megtanulja. 1840-ben tért vissza Zágrábba, hol a bölcselet elvégzése után 1842-ben Zengben a papi seminariumba lépett és a theologiát hallgatta. Püspöke Ozegovics Pestre küldte, hogy itt a theologiát bevégezze s a doktori fokot elnyerje. K. azonban nem érzett hivatást a papi pályára s azonnal a jogira tért át. A magyar viszonyok tanulmányozása czéljából nevelőnek ment. Komárommegyében (Erdő-Tagyoson Huszár Imrének nyolcz hónapig volt a nevelője), majd Pestmegyében. 1847-ben tért vissza hazájába. Miután jegyzői vizsgát tett, Varasdmegyében egy szolgabiró mellett szolgált. 1848. márcz. a varasdiak megválasztották azon küldöttség tagjának, mely a horvátok sérelmeit a magyarok ellen a fejedelmi trón elé Bécsbe viendő volt. A horvát mozgalomban résztveendő, visszatért Zágrábba s beállott nemzetőrnek; jún. Jellacsics megbízsából Pozsegamegyébe ment, hogy a népet fegyverforgatásra bírja; szept. visszatért Zágrábba s az ottani báni tanácsnál szolgált annak feloszlatásaig. Ekkor ügyvédi vizsgát tett és ügyvédkedett; azonban csak rövid ideig; mert Zágrábból csakhamar távozott Brodba (Fiumei kerület) és ott megnősülvén, letelepedett; az új organisatio azonban ügyvédi működését megnehezítette, nem lévén járatos a szükséges törvényismeretekben. Ekkor elkeseredve hagyta el hazáját és Oroszországba vándorolt ki; itt azonan mint levéltárnok államszolgálatot nem nyert; tehát Odessában a Dunagőzhajótársaság szolgálatába állott; ez pedig Pestre küldte ágensnek. Itt sem maradt sokáig, hanem Párisba ment, hol a horvátok érdekében franczia röpiratot adott ki az osztrák kormány ellen. Ekkor Svájczba távozott és innét 1860. okt. 20. tért vissza hazájába, hol publicistikai munkásságát folytatta. Népszerűsége növekedett; megválasztották a horvát tartománygyűlésbe képviselőnek; midőn azonban Horvátországnak államjogi viszonyát Magyarországhoz és Ausztriához kezdte fejtegetni, ezen fellépéseit túlmerésznek találták és híveinek nagy része elpártolt tőle. Ezután visszavonultan élt Zágrábban, míg neve ismét fölszinre került azon alkalomból, hogy Rechberg osztrák külügyminiszterhez két iratot intézett, melyekben két horvátot mint hazaárulót föladott és 200,000 frt jutalomért Ausztria ellen szőtt orosz és franczia titkos államtervek elárulását igérte; midőn ezért, mint lázítót a horvát törvényszék egy havi fogságra ítélte, orosz útlevél előmutatásával orosz alattvalónak vallotta magát; így menekült meg a fogságtól; azonban az országból kiutasíttatott. További sorsa ismeretlen.
Munkái:
1. Das historisch-diplomatische Verhältniss des Königreichs Kroatien zu der ungarischen St. Stephans Krone. Agram, 1860.
2. Politicka uvahi na rozcesti Horvatskeho naroda. U. ott, 1860. (Politikai megjeyzések Horvátországnak Magyarországtól való különválását illetőleg.)
3. Politicka razmatranja na razkrizju hrvatskago naroda. U. ott, 1861. (Politikai nézet a horvát nép különválásáról.)
4. Was ist Wahrheit? Eine Erwiderung auf das Szalay'sche Pamphlet, betitelt: Zur croatischen Frage. U. ott, 1861.
5. Govor ... U. ott, 1861. (Beszéde a horvát-szlavon tartomány-gyűlésen.)
6. Hrvatski Glavnicar. U. ott, 1863. (A horvát tőkepénz.)
Wursbach, Biogr. Lexikon XIII. 439. l.
Fővárosi Lapok 1871. 243. sz. (Huszár Imre),
Petrik Bibliogr.