Kezdőlap

Kürthy István (fajkürthi és kolthai),

1848-1849. honvéd-ezredes és országgyűlési képviselő, K. Lajos megyei alispán és báró Majthényi Borbála fia, szül. 1820-ban Koltán (Komáromm.), hol atyja földbirtokos volt. 1839-ben a magyar testőrségnél mint hadnagy szolgált Bécsben. Innét hat évi szolgálat után mint főhadnagy a János főherczeg dragonyos ezredébe lépett. 1848-ban kapitányi ranggal a honvédek közé állott és 1849 tavaszán a Bocskay huszár-ezredben ezredes volt; több ütközetben vitézül harczolt. A világosi fegyverletétel után kolthai (Komáromm.) birtokára vonult. 1850. márcz. elfogták; a haditörvényszék golyó általi halálra ítélte; ezen ítélet kegyelem útján 14 évi várfogságra lett átváltoztatva, melyből hét évet Komáromban és Josefstadtban ki is töltött. 1858-ban kegyelmet nyert és neje birtokára Zomborba költözött. Az alkotmányos korszak beálltával Zombor város főkapitánya, majd polgármestere s két ízben országgyűlési képviselője lett. Az akkori középpártnak volt híve. A 60-as évek végén visszatért kolthai birtokára és mint a megyei bizottság egyik vezérférfia élénk részt vett a közügyek intézésében. 1888-ban szerencsétlen esés következtében lábát, majd karját törte s ez idő óta teljesen visszavonult a közügyektől. Meghalt 1898. okt. 27. Kolthán.

Országgyűlési beszédei a Naplókban (1869-70.) vannak.

Nagy Iván, Magyarország Családai VI. 523., 524. l.

Igazmondó 1872. 22. sz. arczkép.

Budapesti Hirlap 1895. 299. sz.

Komáromi Lapok 1898. 44. sz.