Kezdőlap

Kuppis József,

az államépítészeti hivatal főnöke, K. János dunagőzhajótársulati főügynök és Dorffinger Emma fia, előbbinek unokája, szül. 1859-ben Vásáros-Naményban (Beregm.); a gymnasium alsóbb osztályait, mint magántanuló Dunaföldváron (hol akkor atyja hivatalnok volt) végezte; azután a budai főreáliskolában folytatta tanulását. A mérnöki pályára lépve, 1876-81-ig a budapesti kir. József-műegyetemet látogatta s itt pályadíjat nyert a Pothenot-féle négy pont problemájának számítás útján való megoldásával. Az oklevél elnyerése után a kereskedelmi m. kir. miniszterium mérnöki karába lépett és itt működött 1890-ig. Időközben résztvett az aldunai zuhatagok szabályozására, illetőleg sziklarobbantásra s eltávolítási módszerekre kiírt pályázatban. Sziklafuró gépe ismertetve van Lauer ezredes Zerstörung von Felsen in Flüssen cz. munkájában. A vaskapui munkálatok megkezdésével otthagyta az állami szolgálatot és Orsovára költözött, hogy itt az aldunai munkálatoknál részt vegyen. Az Al-Dunáról 1893-ban visszatérve, ismét állami szolgálatba lépett és azóta Komáromban mint az államépítészeti hivatal főnöke működik. 1897-ben a komárom-vármegyei nagy hadgyakorlatok alkalmával tett szolgálatai elismeréseül a katonai arany érdemkereszttel tüntettetett ki.

Czikkei a napilapokban, a Segítség és a Gazdasági Mérnökben jelentek meg.

Munkái:

1. A világforgalom. Több idevágó munka nyomán. Budapest, 1889. (Csopey Lászlóval együtt. Természettudományi könyvkiadó vállalat XXXVI.)

2. A repülésről. Komárom, 1900. (Sajtó alatt. I. A repülésről általánosságban és a levegő ellentállásáról, II. A felületeknek mozgatásánál, valamint a szárnyak mozgatásánál kifejtett munkáról, III. A repülőgépek szerkesztéséről.)

Komáromi Lapok 1898. 18., 1899. 49. sz. és önéletrajzi adatok.