Kezdőlap

Kun Bertalan (kókai),

ev. ref. püspök, K. Pál és Hézser Katalin fia, szül. 1817. jan. 21. Felső-Nyárádon (Borsodm.); tanulmányait 1824-től a miskolczi ev. ref. gymnasiumban, mely akkor három éves theologiai tanfolyammal volt összekötve, végezte; két évig köztanító volt a gymnasium alsóbb osztályaiban. 1836. szept. Sárospatakra ment theologiai akadémiára; ezt elvégezve, 1839 végén a német nyelv teljes elsajátítása végett Iglón, Szepesmegyében fél évet töltött. 1840-ben nevelő lett Krasznyik-Vajdán (Abaujmegyében); ezen idő alatt tette le a kápláni vizsgát és a szomszéd községben Szászfán segédlelkészi alkalmazást nyert. 1841-ben lelkészszé választatott Gagy-Bátorba (Abaujm.) és állását 1842. tavaszán elfoglalta. 1843-44-ben meglátogatta a bécsi theologiai intézetet, a hallei s berlini egyetemeket. 1844 tavaszán tért vissza hazájába és nőül vette szunyogi Szunyoghy Máriát. 1849 tavaszán Miskolczra választatott lelkésznek, de csak 1850 tavaszán foglalta el állását. 1854-ben egyházkerületi aljegyző, 1860. főjegyző lett. 1866-ban a tiszáninneni kerület superintendensévé választották és szept. 30. igtatták be hivatalába. 1873-ban ő felsége kir. tanácsossá nevezte ki. Hivatalánál fogva tagja volt a debreczeni s egyházi elnöke a budapesti zsinatnak; a conventnek 1884 óta szintén egyházi elnöke; főrendiházi tag. 1891. szept. 20. a tiszáninneni ev. ref. egyházkerület és a miskolczi ref. egyház tartottak ünnepet 50 éves lelkészsége, 40 éves papsága és 25 éves püspöksége jubileumára. Ez ünnep alkalmából az egyházkerület a miskolczi és sárospataki főiskola szegény tanulóinak felsegélésére K. nevére tekintélyes alapítványt tett.

Költeményei vannak a Társalkodóban, a Részvét Gyöngyében (1838), az Athenaumban (1839), Koszorúban (1839), Közleményekben (1841);czikkei az Ismertetőben (1841. Szerbia képe gazdasági, iparűzési s kereskedési tekintetben), a Prot. Naptárban (1861. Apostol Pál superintendens), a Sárospataki Füzetekben (IX. 1865. Nézetek a lelkészválasztási rend átidomítása körül, 1866. Felhívás a Zsarnay-emlék ügyében, 1867. Palóczi Horváth Mária végrendelete); a Prot. Egyházi és Iskolai Lapban (1879.), a Sárospataki Lapokban (1889. Felhívás a Károli Gáspár emlék és alapítvány ügyében, 1891. 38. sz. Első körlevele, Miskolcz, 1866. decz). A Prot. Egyházi s Iskolai Lapnak munkatársa volt a 40-es években.

Munkái:

1. Viszhang a vegyes házasságok ügyében. Lipcse, 1844. (Névtelenül.)

2. A keresztyén pap. Jellemrajza a papi hivatásnak, egyházi beköszöntő ... Gagy-Bátorban 1842. tavaszhó 10. Sárospatak, 1842.

3. Egyházi szónoklattan. Használható minden hitfelekezetű, különösen protestáns lelkészek által. Miskolcz, 1855. (Ism. P. Napló 1855. II: 131. sz.).

4. Halotti emlék Jakabfalvy András felett. U. ott, 1859.

5. Mi örökíti s teszi áldottá köztünk a nagy emberek emlékezetét? Egyházi beszéd, melyet néh. gr. Széchenyi Istvánnak, a legnagyobb magyarnak gyász-ünnepe alkalmával a miskolczi helv. hitvallásuak avasi templomában 1860. ápr. 22. napján elmondott. U. ott, 1860.

6. Gyászhangok néhai Piskóty Jánosné, szül. Bató Eszter asszony felett. U. ott, 1861.

7. Az egyetemes papság egyházi beszédben. Pest, 1861.

8. Ima, és egyházi beszéd a Bató Eszter harang felavatásakor. Miskolcz, 1866. (Misley Károly beszédével együtt.)

9. Emléklapok id. b. Vay Miklós félszázados egyházi hivataloskodásának Miskolczon végbement örömünnepélye alkalmából. Szerk. Szinyei Gerzson. Sárospatak, 1873. (K. beszéde, többek beszédeivel együtt.)

10. Halotti beszédek és imák mélt. id. Szathmáry Király Pál úr felett. Bpest, 1879. (K. beszéde többek beszédeivel.)

A 40-es évek elején szinműveket is írt: A kényúr, Pajkos diákok, melyek kéziratban maradtak.

Levelei Erdélyi Jánoshoz: Miskolcz 1858. jan. 3., 19. és febr. 22. (Erdélyi Pál birtokában az Erdélyi-Tárban.)

Vasárnapi Ujság 1866. 35. sz. arczk., 1891. 38. sz. arczk.

Prot. Képes Naptár 1868. 41. l. arczk.

Borsodmegyei Lapok 1884. 31., 34-37., 65., 1891. 76. sz.

Dömény József, Zsinati Emlékkönyv. Székesfehérvár, 1882.

Uj M. Athenás 249. l.

Zemplén 1889. 39. sz.

Sárospataki Lapok 1891. 38. sz. fényny. arczk. 39. szám. (Jubileuma.)

Egyetértés 1892. 90. l.

Sturm Albert, Országgyűlési Almanach. Bpest, 1897. 44. lap.

Zoványi Jenő, Theologiai Ismeretek Tára. Mező-Túr, 1897. 300. l.

Szabadság (Miskolcz) 1897. 7. sz. és önéletrajzi adatok.