hirlapíró és városi hivatalnok, K. János a püspöki uradalom gazdatisztje és Benevics Anna fia, szül. 1854. jan. 10. Kállón (Nógrádm.); iskoláit Váczon, Budapesten és Egerben végezte. Mint másodéves joghallgató Budapesten 1876-ban a hirlapírói pályára lépett és a Kuliffay Ede és Tóvölgyi Titusz által szerkesztett Magyar Hirlapnak (1877-78.) belső dolgozótársa lett. 1878-ban mint katona, részt vett Herczegovina okkupácziójában; onnét visszatérve a Zoványi Jánoska Mihály lapjának az Uj Budapestnek (1879-80) munkatársa volt. 1880. márcz. 25-től okt. 30-ig Nemzeti Ujság cz. politikai hetilapot szerkesztett és adott ki, összesen 31 számát. 1884. nov. 26. Rózsa Kálmán kiadóval mint szerkesztő indította meg a Nemzeti Hirlap cz. politikai hetilapot és ezt 1896. jún. 14-ig szerkesztette; egyúttal a fiatalabb írói nemzedék segítségével a Bucsánszky-féle ponyvairodalom nemesbítésére törekedett, szerkesztője lévén ezen vállalatnak, egyszersmind a Rózsa naptár- s egyéb kiadványainak. Szerkesztette még a Paprika cz. élczlapot 1878. febr. 24-től jún. 9-ig; a Paprika Jancsi tíz számát. 1879-ben és a Világ Tükre cz. szépirodalmi képes folyóiratot 1888-89-ben havi füzetekben Budapesten. 1897- és 1898-ban szerkesztője volt a Váczi Közlönynek (1897. febr. 21-től jún. 20-ig mint főmunkatárs) és a Váczi Hirlapnak 1898. jún. 19-től szept. 25-ig, utóbbinak ma is munkatárs; e mellett szerkeszti a Steinbrener-féle winterbergi kath. kiadó czég magyar vallás-erkölcsi irányú naptárait és mint városi hivatalnok Váczon működik a közigazgatás terén is.
Czikkeket, költeményeket, humoreszket sat. írt saját lapjaiba s az Egri Népujságba (1871-72), az Üstökösbe (1877-től álnevek alatt, a Peczek Demeter-féle bakalevelek nagy részét is ő írta); a Nemzeti Hirlapba ezernél több politikai czikket írt Baczur Gazsi álnévvel és (K-r.) jegygyel; a Váczi Közlönyben (1897. 9. sz. A 32. ezred Herczegovinában) sat.
Munkája: Felhők és sugarak. Költemények. Bpest, 1886.
Álneve és jegyei még: Peleskei Notárius, (-r), -ő.)
M. Könyvészet 1897. és önéletrajzi adatok.