Kezdőlap

Kövér Kálmán,

orvosdoktor, gyermekorvos, szül. 1841. okt. 26. Jászberényben; gymnasiumi tanulmányait szülőhelyén és Egerben végezte, miközben az egri főegyházmegye növendékpapja lett, később azonban a természettudományok iránti hajlamát követve, a papi pályát elhagyta s 1862-ben a budapesti orvosi egyetem hallgatója lett. 1867-ben a pesti szegény gyermekkórház segédorvosává választatott meg. 1868-ban orvosdoktorrá avatták és ugyanakkor felavatási ösztöndíjat nyert. Mint néhai Bókai János egyetemi tanár segéde a gyermekkórházban több mint három évig működött. 1871. a vallás és közoktatási miniszterium által a porosz- és szászországi kumiszgyógyintézetek látogatásával bízatott meg, hogy eme keleten híressé vált lótejbor orvosi hatását a tüdővész ellen tanulmányozza és arról véleményes jelentést tegyen. (Ide vonatkozó ismertetéseit az Orvosi Hetilap 1871-1872. évf. ismertette.) Felterjesztése folytán a magyar kormány nálunk felállítani szándékolt kumiszgyógyintézet teljesen elejtetett. 1876-ban belügyminiszteri engedélylyel a székesfővárosban nyilvános gyermek-gyógyintézetet nyitott.

Czikkei az Orvosi Hetilapban (1866. Sebesültek körül tett tapasztalatok, különös tekintettel a gipszkötésre, 1869. Belindek maggali mérgezésről, Közlemények a szegény gyermek-kórházból, Enyvvédtömlőkről, 1870. A szerzett agyvizkór idült alakjáról, A víziszonyról, 1871. A bőr alá fecskendezési gyógymód értéke a gyermekgyógyászatban, A gyermekápolásról, 1872. A prágai gyermekkórházról, A stettini gyermekkórházról, A bécsi lelenczházról, 1874. Adatok a himlő gyógytanához); a lipcsei Jahrbuch für Kinderheilkundeban a gyermekápolásra és a gyermekbetegségekre vonatkozólag számos értekezés, czikk és műbirálat jelent meg tőle.

Pallas Nagy Lexikona X. 952. lap. (Antal János.)