Kezdőlap

Körmöczy Imre,

theologiai doktor és apát-kanonok, szül. 1811. júl. 10. Hajóson (Pestm.) nemes szülőktől; 13 éves korában a kalocsai papnövendékek közé lépett; Egerben hallgatta a bölcseletet, Kalocsán és Pesten a hittant. Húsz éves korában főpásztora Klobusiczky Péter a kalocsai papnevelőben tanulmányi felügyelővé nevezte ki; 21 éves korában az egyháztörténet és jog rendes tanára lett. 1834-ben Pozsonyban vette fel az egyházi rendet. Mint híres egyházi szónok Kalocsán két évig ő tartotta a nagybőjti beszédeket; a kalocsai szentszéknél mint szegények ügyvéde és ülnöke működött. Pozsonymegye gyűlésén is kitüntette magát szónoklataival. 1844-ben Pesten lett az egyháztörténet tanára s 1846-ban nagyváradi kanonok. A szabadságharcz alatt a fejedelem és trón érdekében fejtett ki tevékenységet; ezért kapta a Lipót-rend lovagkeresztjét. 1848-ban Egerben mondott egyházi beszédet Pyrker patriarcha gyásztiszteletén. Az egyetemen előbb a hittani kar idősbjének, később dékánjának neveztetett ki. O üdvözlevé az egyetemi küldöttség nevében Scitovszky bibornokot érsekké kineveztetésekor. Bács-, Pest- és Tolnamegyék táblabirája volt. 1850-ben a Lipótrend lovagkeresztjét kapta. 1852-ben leköszönt tanszékéről és Nagyváradra költözött kanonoki székhelyére, hol 1871. okt. 22. meghalt.

A pozsonyi latin hirlapban az Alveareban A kor geniusáról írt értekezéssel lépett fel az irodalomban; utóbb a Hirnök melléklapjában, a Századunkban, A szent ereklyékről írt és több czikket a kölni érsek mellett; a Világba s a Budapesti Hiradóba K. T. aláírással vallási s conservativ irányú czikkeket írt; az Orangyalban (1843-45. Julia, Az árva leány és Angyalka naplója cz. elbeszélései vannak); egyházi beszédei a Pázmány Füzetekben (I. 1855-56.).

Munkái:

1. Az igaz hazafiuság alapvonalai. Irta egy hazafi. Pest, 1837. (Ebben erélyesen támadta meg az országgyűlési hallgatóság kihágásait és a liberalismus rossz és veszélyes irányát.)

2. Egyházi beszéd, melyet a keresztény vallás boldogító befolyásáról az emberre Szent István első apostoli királyunk nemzeti ünnepén Bécsben a t. t. kapuczinus atyák templomában Kisasszony-hava 26. 1838. mondott. Bécs. 1838.

3. A keresztény hit s egyház történeti kifejlése. Pest, 1845-52. Négy kötet.

4. Halotti elmélkedés, melyet nagym. felső-őri Pyrker K. János László úr ő excellentiájának az egri székes egyház atya-érsekének... hamvai fölött az egri székes egyházban Bőjtelő-hava 2. 1848. tartott. U. ott, 1848.

5. Nyilatkozat. U. ott, (1848. ápril. után.)

6. Nagyböjti egyházi beszédek. U. ott, 1856. (Külnnyomat a Pázmány-Füzetekből.)

7. A magyar kath. egyház jogállása a mai viszonyokban. U. ott, 1867. (Korkérdések II.)

8. Emlékezések a magyar katholika egyház multjából. U. ott, 186. Két füzet.

Magyarkák. Lipcse, 1845.

Ferenczy és Danielik, M. Irók I. 270. l.

Magyar Sion 1871. 878., 1888. 303. l.

Egyetemes M. Encyclopaedio X. 184. l.

Petrik Könyvészete és Bibliogr. és gyászjelentés.