Köleséri Sámuel (kereséri ifjabb),
bölcseleti, theologiai s orvosdoktor, protomedicus, az erdélyi főkormányszék tanácsosa, előbbinek és Damian Anna fia, szül. 1663. nov. 18. Szendrőn (Borsodm.), 1674-ben a debreczeni gymnasiumban tanult. 1679. máj. 22. külföldre indult és 1680. febr. 17. a leideni egyetemen bölcselethallgató lett s 1681. jún. 30. bölcseletdoktori czímet nyert. 1682. máj. 20. a franekerai egyetemre iratkozott be s itt 1684-ben theologiai doktorrá avatták. 1685. máj. 9. érkezett vissza Debreczenbe, de miután első prédikálása alkalmával a miatyánkot eltévesztette, elhagyva pályáját, az orvosi tudományhoz fordult; újra külföldre ment és Leidenből aztán orvosi oklevéllel tért haza. Nagyszebenben telepedett meg, hol mint városi, majd tartományi orvos nagy hírnévre tett szert. Rendkívüli szellemi képességei utat nyitottak neki magasabb állásokhoz: előbb az erdélyi bányák főfelügyelője, azután a főkormányszék titkára s 1717-ben tanácsos lett. Nagy elfoglaltsága mellett is kiterjedt irodalmi munkásságot fejtett ki, melynek alapján tagja lett több külföldi tudós társaságnak. Háromszor nősült, de mindig szerencsétlenül. Meghalt 1732. decz. 24. Nagy-Szebenben, Kovács Mihály prédikátor mondott fölötte gyászbeszédet (kézirata a m. n. múzeumban). Gyermekei nem maradtak. Vagyonát minthogy mielőtt arról rendelkezhetett volna, szélütés érte, első neje örökölte. Gazdag könyvtárt, melyhez hasonló akkor kevés volt Erdélyben, hagyott hátra.
Munkái:
1. Disputatio Theologica. De Evangelio, Quam Subsidiario assistentis S. Sanctae Trinitalis favore adjutus, Sub Praesidio... Georgii Martonfalvi... Author & Respondens. Debrecini, 1679.
2. Disputatio Philosophica. De Existentia Divinitatis, Quam Divina assistente gratiâ. Sub Praesidio... Martini Szilágyi... Publicè ventilandam proponit... Author & Respondens. Ad diem 15. Martij ... U. ott, 1679.
3. Disuptatio Mathematiko Physica De Lumine Pars Prima & secunda. Qvam... Sub Praesidio... Burcheri de Volder... Publicè ventilandam proponit... Author & Defendens Ad diem 12. & 15. Martii... Lugduni Batavorum, 1681. Két füzet.
4. Disputatio Philosophica Contra Atheos Prima. Secunda & Qvarta. Qvam... Sub Praesidio... Burcheri de Volder... Exercitii causa defendam suscipit... Ad diem ...Maji... U. ott, 1680-81. Három füzet.
5. Disputatio Philosophica Inauguralis De Systemate Mundi, Qvam... Ex Authoritate... Rectoris, D. Johannis Voet... Pro Gradu Doctoratus, & Liberalium, Artium Magisterio, Summisque in Philosophia Honoribus & Privilegiis rite, ac legitime consequendis, Publico examini subjicit... Ad diem 30. Junii,... U. ott, 1681.
6. Dissertationis Philologico Theologicae, De Sacrificiis, Pars Prima. Quam... Sub Praesidio... Van der Wayen... Publicae disquistioni subjicit... Franequerae, 1682. Ugyanaz: Pars Prior. Qvam... Sub Praesidio...Compegii Vitringa... Publico examint subjicit ... U. ott, 1683.
7. Disputatio Theologica Inauguralis De Benedictione Gentium Abrahamo Promissa. Qvam Praeside... Rectoris D. Philippi Matthaei... Publico Eruditorum Examini subjicit... U. ott, 1684.
8. Tractatus brevis de Mediis qvibus Vita ac Sanitas Conservaretur & prolongaretur: necnon Plures Morbi indeque oritura Senectus gravior in longius averteretur, ad Ductum & mentem Celeberrimi D. Cornelii Bontekoe Consiliarii & Archiatri Serenissimi Electoris Brandenburgici adornatus a. S. K. S. M. C. Solnae, 1693.
9. Consiliarius Principe Dignus in Funeralibus Exequiis Illustrissimi dum viveret Domini D. Samuelis Keresztesi, de Nagy-Megyer, Sacrae Caesareae Regiaequae Majestatis in Inclito Transylvaniae Gubernio Regio Consiliarii intimi, Comitatus Alba-Juliacensis, Comitis Supremi &c. Familiae Ultimi. Representatus à S. K. D. K. Cibinii, 1707.
10. De Scorbuto Mediterraneo Dissertatio Ad normam Philosophiae Mechanicae. U. ott, 1707. (Ism. Acta Erud. Suppl. T. VI.).
11. Pestis Dacicae Anni M.DCC.IX. Scrutinium Et. Cura. U. ott, 1709.
12. Theologia Pracifica sive Comporativa, Religionis Christianae Essentialia ab Accessoriis, necessariis, necessaria a minus necessariis discernens. Cui praemissa Praefacio Ad Christianum Pacificum. Gemmula grata magis, quam magno pondere ferrum. U. ott, 1709. (Ezen munka szerzője Gardenius Jakab; csak az előbeszédet írta K.)
13. Auraria Romano-Dacica. U. ott, 1717. K. arczk. (De historia aurariarum Romano-Daciorum. De labore auri metallico. De labore auri monetario. De constitutionibus provincialibus, de re metallica et monetaria. De origine, generatione et proprietate auri. De labore auri medico. Ism. Acta Eruc. 1719. 52. 1. Ujabb kiadása: Auraria Romano-Dacia, una cum Valachiae Cis-Alutanae subterranea descriptione Michaelis Schendo C. Eq. Vanderbech. Iterum edita curis Joannis Seivert. Posonii & Cassoviae, 1780. (Szerző rézm. arczk. és térképpel).
14. Monita anti-loimica, occasione pestis an: 1719. Claudiopoli recrudescentis, & passim per Principatum Transilvaniae grassantis, ex amore bonipublici, communicata. Claudiopoli, 1719.
15. Tanács adása. Mellyet az 1719. eszt. Kolozsvárott megújúlt, és az erdélyi fejedelemségben széllyel uralkodó pestisnek alkalmatosságával, a közönséges jóhoz kész indulattal viseltetvén, deákul közönségessé tött. Azután pedig magyarul is kinyomtatott. U. ott, 1719.
16. Proteus febrilis novissima Virmondiana affligens. Cibinii, 1722. (Ism. Acta Eruc. 1723. 214. 1. Német kivonata: Sammlung von Natur u. Medicin. Leipzig u. Erlangen XX.)
17. Axiomata juris naturae de officiis justi, honesti et decori, cum introductione paraenetica. U. ott, 1723. (Ism. Acta Erud. 536. 1.)
18. Summarium philosophiae, excell. nomini Königseggiano dicatum. Claudiopoli, 1723.
19. Énchiridion mathematicum Scheuchzerianum, protographiam universe matheseos complectens usui Transilvanorum accomodatum, cum praefacione Sam. Köleséri. U. ott, 1723. Excerpta ex litteris K. de litteratura tantugatana. Lipsiae, 1724. (Acta Euroditorum.)
20. Dacia vetus. (Claudiopoli, 1725.
21. Primum pietatis erga Deum officium. Via ad vitam beatam. ... 1724.
22. Tibullus Corvinianus. Seu Albii Tibulli, Triumviri, poetices, quae supersunt. E codie manuscripto Mathiae regis Hungariae, recens. Claudiopoli, 1727. (Apafi Mihály fejedelem könyvtárának eladott kéziratából.)
23. Animi grati et ingrati character, e majori opere Paschaliano. Cibinii, 1729.
A Hedera Poeticaban (Debeczen 1866) hat sor latin verse van; a Kolozsvári Kalendáriumban 1703., 1717. és 1722-től 1730-ig: A rendes orvoslásnak közönséges reguláit adta ki; Latin költeménye van a Pereginum Feretrum (Lugd. Batav. 1680) cz. munkában. Czikkei az Ephenerides Acad. Imp. Nat. Curiosorumban (IX., X. Mures agrestes eorumque frequentia unde. U. ott: Observationes 88. De apostemate hepatis curato, Obs. 89. De vomica pectoris, 90. Intestini pars extra abdomen pendulum, 91. De transmutatione ferri in cuprum, 92. Achates etc. Trannsylvaniae 93. Mures agrestes.); a Sammlung von Natur u. Medizin, von einigen Bresslauischen Medicis. Leipzig u. Erlangen cz. munkában (X. Phaenomeni arcuati cum rubedine Stellis in coelo die 23. Decembr. a 1719. apparentis descriptio, XVI. De turbinosa, procellosa, grandinosa frequentibus fulminibus mixta tempestate a. 1721. d. 24. Maji totam Transilvaniam pervadente, u. ott V. Neue durch Felsen angelegte Landstrasse in Siebenbürgen von Fried. Schwanz von Springfels unweit des Rothenthurmer Passes, VI. Kurzer historischer Bericht von der zu Kronstadt in Siebenbürgen grassirenden Contagion vom 30. Nov. 1718. sammt D. Joh. Karold's kurzer Reflexion über die Pest und sonderlich über deren Ursprung und Kur, VII. Desgleichen vom Jahr 1719., X. Special-Relation von der Pest in Siebenbürgen und andern Seuchen 1721. seu epistola ad amicum de statu Transylvaniae epidemico, Monitorum antiloimicorum recensio, XXI. Relation von Witterung, Seuchen etc. in Siebenbürgen 1722); az Annal. physico-med. Vratislav. Tentamen VI. (Observationes de peste Bacensi, praesertim Coronae, saeviter An. 1718 et 1719 grassante, Albrich János kézirati munkája, melyből K. kivonatot közölt a szerző nevének elhallgatásával).
Kéziratban a m. n. múzeumban; Czeglédi István emlékezésére írott versek 4rét.
Levele Bogdán Mihályhoz Szeben, 1693. máj. 19. (Kéziratban a m. u. múzeumban.)
Arczképe, rézmetszet Schaffhauser Illéstől Bécsben (az Auraria Rom. Dacica II. kiadásában 1780.)
Bod, M. Athenas 150. l.
Benkő, Transsylvania II. 432., 494. l.
Horányi, Memoria II. 398. l. (epitaphiumát is közli).
Veszprémi, Succincta Medic. Biogr. I. 82., II. 128., 133., IV. 60., 146., 147. l.
Magyar Könyvház VIII. 106. l.
Seivert, Nachrichten 232-256. l.
Philosophiai Pályamunkák. Pest, 1835, I. 64. l.
Budapesti Szemle VI. 1859. 42. l. (Szilágyi 8.)
Gr. Kemény József, Történelmi és irodalmi Kalászatok. Pest, 1861. 237. l.
Trausch, Schriftsteller-Lexikon II. 281-300. l.
Szinnyei Könyvészete.
Ifj. Szinnyei József, Irodalmunk története. Budapest, 1876.
Szabó Károly, Régi M. Könyvtár II. és Szabó-Hellebrant, R. M. K. III. 2. rész.
Maizner János, A magyar orvostudományi irodalom. Kolozsvár, 1855. 25. l.
Petrik Bibliogr.
Korrospondenzblatt. Hermannstadt, 1891. 5. sz.