Kezdőlap

Kovásznai Péter,

ev. ref. püspök, szül. 1616 körül. 1637. júl. 20. Debreczenben a collegium felső osztályába lépett, azután Sárospatakon tanult, honnét külföldre ment és 1643. júl. 12. a leideni, aug. 16. a groningai (Petrus J. Koorznai), 1644. máj. 24-én a franekerai egyetemre iratkozott be. Hazatérte után, még mielőtt lelkészi állomást kapott volna, presbyterianus elvei miatt a szatmárnémeti zsinat 1646. jún. csak szigorú feltételek mellett engedte meg, hogy lelkészszé lehessen. Először Fonyon, majd Ecseden, azután Nagyváradon lelkészkedett. Minthogy azonban meggyőződése később is ellentétbe hozta egyházi felsőbbségével, 1655. máj. elmozdították és csak 1656-ban, miután közben háromheti fogságot is szenvedett és magáról júl. 11. reversálist adott, helyezték vissza hivatalába. Váradot 1660-ban ő is védte a diákokkal és annak török kézre jutásakor a capitulatiót Szalárdi Jánossal együtt készítette s ő is aláírta; azután az egyháztagok egy részével Kolozsvárra vonult, hol szintén megválasztották lelkésznek; itt aztán kolozskalotai esperes, 1668. pedig az erdélyi egyházkerület püspöke lett. Meghalt 1673. júl. 21. temetésén Porcsalmi András magyar, Pataki István latin halotti beszédet mondott, melyek nyomtatásban is megjelentek.

Munkája: Popularis ad popularem, sive Irenaei Simplicii Philadelphi Epistola... Groningae, 1649. (L. bővebb czímét Szinnyei, Magyar Irók VI. 620. A munka végén a szerző megnevezi magát Petrus Joh. Knollarothzi, Claudiopol., mely Hellebrant szerint K. álneve).

Üdvözlő verset írt: Nánási L. István, Szü Titka.. 1670. és Komáromi Csipkés György, Papistaság Ujsága...Kolozsvár, 1671. cz. munkákban. Leveleit Teleki Mihályhoz 1666-1672-ig, összesen 13, közli Koncz József a kolozsvári Prot. Közlönyben (1891. 3-6. sz.)

Lampe (Ember P.), Historia Eccl. Reformatae. Trajecti ad Rh., 1728. 637. l.

Bod Péter, Smirnai szent Polikarpus. 1766. 98. l.

Weszprémi Succincta Medic. Biogr. IV. 134. l.

Szilágyi Ferencz, A kolosvári ev. ref. ekklezsia történetei. Kolosvár, 1829. 39. l.

M. Prot. Figyelmező 1870. 611. l.

Szabó Károly, Régi M. Könyvtár I. 481., II. 368. l. (Gyászbeszédek).

Debreczeni Prot. Lap 1883. 65. l.

Történelmi Tár 1886. 606. l.

Zovanyi Jenő, Theologiai Ismeretek Tára. Mező-Túr, 1897. 289. l.

Szabó-Hellebrant, Régi M. Könyvtár III. 1. rész 621., 632., 2. rész 6., 747. l.

Magyar Könyv-Szemle 1898. 62. l. (Révész Kálmán), 278. 1. (Gyászjelentése).