ügyvéd és szerkesztő, szül. 1801. márcz. 19. Gödöllőn (Pestm.), hol atyja K. Mihály gazdatiszt volt; előbb a papi pályára készült Egerben, de később tervét megváltoztatta s Pestre ment, hol jogot hallgatott és ügyvédi oklevelet nyert, de ügyvédséggel nem foglalkozott, hanem több főúri háznál mint nevelő működött. Már ekkor írt és fordított; egy ideig érintkezett Kisfaludy Károly írói körével és magára vonta Kazinczy figyelmét is; de igazi írói működése Kassán kezdődött, hova akadémiai helyettes tanárnak nevezték ki. Itt szerkesztette a Szemlélőt, a Literaturai Lapok cz. melléklettel. Abaujmegye megbízásából a magyar szinház igazgatóságát is átvette; ekkor több szindarabot fordított. 1841-ben Pestre költözött és itt szerkesztette a Közleményeket a Literaturai Lapokkal, mely az első naponként megjelenő lap volt. 1843-ban vette át a munkatársakban és előfizetőkben egyaránt megfogyatkozott Nemzeti Ujságot, melynek új lendületet adott. Sok ismerettel és szép tehetséggel bírt, jártas volt az olasz, franczia, sőt spanyol nyelvben is; ha erejét szerte nem forgácsolja, ha több kitartással birt volna műveinek bevégzésében, ha nagyobb részt öngyarlósága okozta sanyaroktól ment lett volna, roppant munkássága mellett, számos maradandó mű örökítette volna meg nevét az irodalomban, mely mai nap is számos általa forgalomba hozott műszóval él. Meghalt 1846. jan. 13. Pesten mellvízkórban.
Költemnyei s elbeszélései a Szépliteraturai Ajándékban (1822. költ.), az Aurórában (1823. költ., 1824. elb.), az Aspasiában (1824. költ. és mozaik-képek), a Hebeben (1824-1826. költ.), a Felsőmagyarországi Minervában (1827. Martinuzzi vagy Frater György cardinalis élete, Révay, Kazinczy, Kisfaludy S., Dayka, Tóth L., 1828, Mária, nagy Lajos leánya, Székely György támadása 1514., Lindvai Bánffi Miklós, Mátyás vezére, Istvánfi Miklós, Kinizsi Pál vezér és országbiró, Szent-Iványi Ferencz, ország birája, 1829. Draskovics György, kalocsai érsek életrajza, Révay Ferencz, alnádor); az Uraniában (1829. költ.), a Koszorúban (1830. költ.), a Nefelejtsben (1832. Az ikrek, novella) és saját lapjaiban németből és angolból fordított beszélyek, aesthetikai, paedag. s vegyes tartalmú czikkek, könyvismertetések, szini kritikák, polemiák; a Honművészben (1836. 31. sz.) kiadta a Szépnem társalkodási tára cz. 32 füzetből álló vállalatának előfizetési felhivását, mely tudtommal nem jelent meg; a Literaturai Lapokban (1841. Nézetek a historiographia körül.)
Munkái:
1. Sonettek melyeket Szlemenics Pál urnak tiszteletek zálogául ajánlottak hálaadó tanítványi neve innepére. Pozsony, 1820.
2. Emlény t. n. Szontagh Marie Ludovika kisasszony hamvedrére. Pet, 1822.
3. Sonnet Ferenczy Istvánhoz. Buda, 1824.
4. A varázs-rózsa. Schulze Ernest után. Kassa, 1828.
5. Kotzebue Ágoston jelesebb szindarabjai. Fordították többen. Kassa, 1834-36. Husz kötet. (A fordítók nevei nem lévén a czímlapon kitéve, föltehető, hogy ezek nagyobb részét K. fordította.)
6. Jeruzsalemi sz. János lovagrendje története. Eredetétől napjainkig. U. ott, 1837.
7. A keresztény katholika vallás leghatalmasabb védlelke a birodalmaknak és thronoknak. Richter Engelbert Eligy után ford. G. A. U. ott, 1837.
8. Barátságos vizsgálat az angol egyházról és átaljában a reformatióról. Németre ford. Stupfel Alajos, magyarosítás G. A. Ugyanott, 1838. Két kötet.
9. Anglia története. U. ott, 1838. (Nemzetek története tára I.)
10. Történeti táblák. Az ó és uj világ népei s birodalmai külső politikai viszonyainak és belső szellemi kifejlődésünknek fő pontjai, chronologiai és ethnographiai renddel. Kidolgozta és kiadja...Pest, 1839.
11. A vegyes házasságok megáldásáról. Theologiai szavazat. Mack Márton József után ford. Buda, 1841. (Névtelenül.)
12. Magyarkák 1845-ből. Lipcse, 1845. (Névtelenül. Ism. Pesti Divatlap II. 1182. l. Irodalmi levelek cz. rovatban Serevin; ezen ismertetésből következtethetjük, hogy ezen röpiratot Kovacsóczy írta.)
Szekesztette az Aspasia cz. évkönyvet (Pest, 1824.); a Nefelejts cz. almanachot 1832-1834. három évf. Kassán; az Árpádia, honi történetek zsebkönyvét 1833., 1835. és 1838-ban Kassán; a Szemlélő, tudományos, szépirodalmi és művészeti közlönyt, melléklapjával a Szépliteraturai Lapokkal 1833. július 1-től decz. 27-ig Cserneczkyvel és 1836. jan. 1-től 1837. jún. 30-ig egyedül Kassán (a két lap hetenként kétszer jelent meg); a Közlemények az élet és tudományok köréből cz. heten négyszer Budapesten megjelent lapot 1841. jan. 1-től márcz. 31-ig Stancsics Mihálylyal, ápr. 1-től decz. 14-ig egyedül, társlapjával a Literaturai lapokkal együtt, mely hetenként kétszer jelent meg; mind a két lapnak K. volt a kiadója; a Nemzeti Ujságot 1842. jún. 8-tól 1844. decz. 31-ig, (az 1844. III. félévet gr. Majláth Jánossal) mely hetenként 4-szer jelent meg, melléklapjával a Hasznos Mulatságokkal együtt, mely hetenként kétszer adatott ki.
Kéziratban maradtak fordított szinművei: Schiller, Stuart Mária, szomorújáték 5 felv. (előadatott Székesfejérvárt 1824. máj. 18.), Houwald, A tengeri rablók, nézőjáték 5 felv. (Kassán 1832, Miskolczon 1833., márcz. 9., Debreczenben 1835. aug. 4. és nov. 30.); Castelli I. Fr., Gabriella, szinjáták 3 felv., Csekélységek, vígjáték 3 felvonásban németből ford. (Kassán 1833. ápril 23.; Budán 1834. febr. 18., ápr. 9., 1837. márcz. 16., Debreczenben 1835. aug. 18.); Lebrun, A 777-dik szám, vígj. (Kassán 1834. márcz. 12.); Parlagi Jancsi, vígj. 4 felv., német után magyarosította (Budán 1835. nov. 22., 1836., Pesten 1837. okt. 15. és 1839. júl. 20.); Beckstein, A lázadó zsidók, vagy a szerelem és gyűlölség küzdései, dráma 5 felv. (Kassán 1836. nov. 28.); Schiller, Turandot, szinj. 5 felv. (Budán 1837. márcz. 16.); Halm Frigyes, Griseldis, regényes szinj. 5 felv. (Kassán 1837. decz. 22.); Dumas és Schmidt, A szaraczén (Pécsett 1837. máj. 9.); Dominique az ördög czimborája, vígj. 3 felv. (Egerben 1837. nov. 14.); Albini, Hét leány közül a legrútabb, vígj. 3 felv., egy előjátékkal (Pesten 1838. okt. 18., 1839. jan. 22., Kassán 1863. jan. 10.); Frederici, Capriciosa, vagy ne kérdezd a hölgy éveit, vígj. 3 felv. (Pesten 1839. márcz. 14., júl. 1., okt. 29., 1848. jún. 19. és Kolozsvárt 1839. máj. 5.)
Levelei Rumyhoz 1829. és 1840-ből (a m. tud. akadémia levéltárában). A Szemlélő programmja, Kelt Kassán 1833. febr. 3. névaláírásával (a m. n. múzeum kézirati osztályában.)
Honművész 1833. 67., 1834. 24., 98., 1835. 72., 96., 1836. 31., 46., 103., 1837. 3., 33., 24., 100., 1839. 40. sz.
Rajzolatok 1837. 69., 82., 85. sz.
Nemzeti Ujság 1832. 46. sz.
Magyarkák, Lipcse, 1845. 165. l.
Ponori Thewrewk József, Magyarok születésnapjai. Pozsony, 1846. 30. l.
Nemzeti Ujság 1846. 214. sz.
Jelenkor 1846. 4. sz.
Danielik, M. Irók II. 165. l.
Toldy Ferencz Összegyűjtött munkái. Pest, 1874. VIII. 261. l.
Lauka Gusztáv, Multról a jelennek. Bpest, év n. 34. l.
Petrik Bibliogr. II. 463., 476., III. 224., 340., 684. l. és egykorú színlapok