Kezdőlap

Kovacsóczy István,

egri prépost-kanonok, szül. 1818. decz. 25. Hatvanban (Hevesm.), hol atyja hg. Grassalkovich Antal uradalmi gazdatisztja volt; első kiképeztetését Budán és Gyöngyösön nyerte, majd Egerbe került, hol a papi pályára lépett. Theologiai tanulmányainak bevégezte után 1842-ben misés pappá szenteltetett föl és Nyiregyházára került káplánnak; innét Nagy-Kállóba ment. Itt érte papnevelőintézeti tanulmányi felügyővé törént kinevezése. Ez állásában három évet töltött, mert 1849-ben a tisza-püspöki plébániai javadalmat nyerte el, hol húsz évig működött; az oculus archiepiscopi czímet is itt nyerte. 1869-ben egri főszékesegyházi kanonokká nevezte ki a felség, 1872-ben pedig a szent Lászlóról nevezett sümeghi prépostságot nyerte. Jövedelmét javarészben jótékony czélokra fordította; ő alapította a szajoli parochiát, melyre 1885-ben körülbelül 31 ezer forintot költött; a görgény-szentimrei kápolnát, családja származási helyén, tetemes költséggel helyeállította. Ezeken kívül bőkezű pártolója volt az irodalomnak is, melynek érdekében évről évre több pálydíjat tűzött ki a papnövendékek irodalmi iskolájában és a főgymnasium önképzőkörében. Fölemlítendő, hogy 120 szegénynek volt állandó havi segélyezője; végre az angolkisasszonyok egri intézetében alapítványt tett egy leányka nevelésére. Meghalt 1888. jún. 26. Egerben.

Czikkeket írt a Literaturai Lapokba (1841 Könyvismertetések), a Religióba többnyire névtelenül (1847. Kivonatok Stolberg Zsófia grófnőnek gróf Stollberg Leopold nejének egy svájczi paphoz intézett leveléből), az Adatok az egri egyházmegye történelméhez (I. 2. füzet. Tisza-szajol.)

Munkája: Tisza-Püspöki és fiókhelyei. Helyrajzi, történeti és egyházi tekintetben. Eger, 1870.

Századok 1870. 65. l.

Eger 1888. 27. sz.

Koncz Ákos, Egri egyházmegyei papok és irodalmi téren. Eger, 1892. 139. l. és gyászjelentés.