Kezdőlap

Kovács Károly (kovácsvágási),

ügyvéd és földbirtokos, szül. 1818-ban Szürthén (Ungm.); a sárospataki ev. ref. főiskolában 1838-ban végezte a jogot, mire mint joggyakornok az 1839-40. országgyűlésre küldetett; ugyanez évben kir. táblai jegyzővé esküdött fel és Lányi Imre ungvármegyei főispán mellett titkár lett. 1840-ben az ügyvédi vizsgálat is letette. Az országgyűlés alatt egyike volt azon lelkes ifjaknak, kik a szabadelvű követek arczképeinek létesítésével azok érdemeinek megörökítését indítványozták. 1841-ben megyéjébe visszatérve, Ungvárt ügyvédi irodát nyitott. A védegylet felállításakor annak jegyzője lett. 1843-ban Ungmegye megválasztotta táblabirájává; 1845-ben azonban az izgalommal járó nyilvános élettől megválva, falusi magányába vonult és gazdálkodott; de már az Apponyi által behozott administratori rendszer elleni küzdelemben mégis résztvett. Az 1848-1849. események alatt a nemzetőrség szervezésénél fejtett ki nagy tevékenységet; majd beosztva a Kazinczy hadtestébe századosi rangban szolgálta hazáját s a költségekben megszűkült hadipénztárt pénzbeli áldozattal is segítette. A zsibói fegyverletétel után haza ment; de már szept. elfogatott és Kassára kisérték, hadi törvényszék elé állították és javait elkobozták; 1850-ben ítélet nélkül elbocsátották, de folyton figyelemmel kisérték. 1853-ban megyei tanácsbirónak választatván meg, a gyűlésen jelen volt cs. kir. biztos tiltakozott megválasztása ellen és ez akkor elmaradt; azonban 1855-ben újra megválasztották és azóta nagy buzgalommal működött a gyűléseken; különösen egyháza ügyeit mint egyházmegyei főgondnok a kerületi gyűléseken előmozdította. 1867-ben a manija járás főszolgabirájává választatott meg; sokat tett 1871-ben a volt földesuri osztály, a nemesség és a felszabadított néposztály közti ellentétek kiegyenlítésére a bonyolult tagosítási ügyekben alispáni minőségben való kiküldetése idejében. Ez évben megvált a hivatalos pályától és visszavonult mezei jószágára. Minden időben következetesen az ellenzékhez tartott és a nagy-kaposi függetlenségi pártnak többízben képviselőjelöltje s állandóan elnöke volt. Nagy érdeklődéssel volt a nemzet culturális törekvései iránt. Egyházmegyéje küldte fel a debreczeni 1881. ev. ref. országos zsinatra, hol gyakran felszólalt, különösen az egyházi biróság és törvénykezési rendtartás tervezetének tárgyalásakor. A sárospataki ev. ref. főiskola igazgató-tanácsa volt. Meghalt 1897. júl. 8. Szürthén.

1841-től rendes levelezője volt a Kossuth Pesti Hirlapjának és Helmeczy Jelenkorának.

Munkái:

1. A jó alkotmány és zsidó emancipatio. Irányczikkek. Pest, 1861.

2. Egyenlítő (aequator) vagyis: kibékülés Magyarhonban. Röpirat. Bécs, 1864. (Németül. U. ott, 1864.) Ha nem csalódom ezen két munka neki tulajdonítandó; a czímlapokon rangja ügyvédnek és jogtudósnak van jelezve.

Dömény József, Zsinati Emlékkönyv. Székesfehérvár, 1882.

Petrik Könyvészete.

Budapesti Hirlap 1897. 191. sz.

Ung 1897. 28. sz.