m. kir. vasuti és hajózási főfelügyelő, K. Ábris ügyvéd és zágoni Bodola Anna fia, szül. 1854-ben Kézdi-Vásárhelyt; gymnasiumi tanulmányait Sepsi-Szent-Györgyön és Nagy-Enyeden, a műegyetemet Budapesten 1874-ben végezte. 1876-ban nyert mérnöki oklevelet. A gyakorlati éveit a magyar keleti vasútnál és ennek államosítása után a magyar királyi államvasutaknál töltötte. Nagyobb tanulmányutakat tett 1878-ban a nyugoti államokban, 1884-ben pedig a délkeleti országokban. 1889. és 1897-ben hivatalos kiküldetéssel utazott Olasz-Görögországban, a korinthusi csatorna építésénél. 1890-ben a kereskedelemügyi miniszteriumban a vasuti s hajósi főfelügyelőséghez biztossá, 1893-ban főfelügyelővé neveztetett ki.
Czikkei a Vasuti és Közlekedési Közlönyben (1888. észrevételek vicinális vasutaink fejlődéséről, felolv. a m. mérnök- és építész-egyletben kivonatban, bővebb kivonatban a Székely Nemzet 1887. 195. és 196. sz. Különösen a székely vasutaknak a Maros és Olt folyók mentén való fejlesztését fejtegeti); a Magyarország közgazdasági s közreműködési állapota ezeréves fennállásakor és az 1896. ezredéves kiállítás (szerk. Matlekovics Sándor VIII. Hazai vasutaink felépítménye és a felépítmény fejlődése).
A Magyarország vármegyéi és városai cz. vállalat munkatársa s bizottságának tagja: felülvizsgálata az Abaujm. s Fiume cz. kötetekben a vasutak ismertetését.
Munkái:
1. A vasuti felépítmény átalakítása. Bpest, 1890. (Különnyomat a Vasuti és Közlekedési Közlönyből, 50 aranynyal jutalmazva.)
2. Ipar, kereskedés, közlekedés. U. ott, 1898. (A vasuti felépítmény története, az ezredéves kiállításon bemutatott felépítményi tárgyak és szakművek ismertetése, a singyártással együtt és a vasuti felépítmény jövőbeli fejlesztésének irányelveli.)
3. A vasuti elépítmény fejlődéséről. U. ott, 1899. (A hazai viszonyok szem előtt tartásával, különösen szilárdságtani vonatkozásaiban. Felolvastatott a magyar mérnök- és építész-egyletben 1898. jan. 21., kivonatban közölve a Vasuti és Közlekedési Közlönyben. Sajtó alatt: a m. mérnök- és építész-egylet ciclusos felolv. kiadásban.)
Önéletrajzi adatok.