Kovács Gyula (kézid-szent-léleki),
nyug. múzeumi őr, a m. tudom. akadémia lev. tagja, született 1815. szept. 15. Budán, hol szülei akkor véletlenül tartózkodtak; azonban gyermekéveit Marosvásárhelyt töltötte, hol atyja K. András orvos volt; itt végezte gymnasiumi pályáját is. E korban már nagy szeretettel viselkedett a természet iránt és kiváló kedvvel foglakozott a növények vizsgálatával és gyűjtögetésével. Bevégezvén 1830-ban gymnasiumi pályáját, atyja testvéréhez, Kovács Tamáshoz, a Hazai s Külf. Tudósítások akkori szerkesztőjéhez Pestre jött, hogy itt az egyetemen a bölcseleti tudományokat hallgathassa. De mivel nagybátyja meghalt, ő pedig folytonosan váltólázban szenvedett, már 1831-ben ismét Marosvásárhelyre került vissza, hol iskolai tanulmányai mellett folyvást füvészettel és rovarászattal foglalkozott. Már ekkor összeállította, kéziratban jelenleg is meglevő munkájában, Marosvásárhely virányát, egyszersmind megvetette szintén most is meglevő nagy növénygyűjteményének alapját. A philosophiai s jogi tanulmányok hallgatására és bevégzésére 1833-34-ben Kolozsvárra ment, hol az ifjúság gyűléseiben irányadó hatással volt, azonban minden szabad idejét itt is a füvészkedésnek szentelte. Atyjának 1835-ben történt halála s anyja iránti szeretete visszavonták őt ismét Marosvásárhelyre, hol füvészettel, kertészkedéssel és gazdálkodással kezdett foglalkozni, egyszersmind száraztott növényeit megismertette Európa akkori kitünő fűvészeivel és ezekkel csereviszonyba lépett. Anyja óhajtására 1841-ben a bécsi egyetemen beiratta magát orvosnövendéknek, és bár e pályához vonzódással nem viseltetett, mégis négy évet töltött sikeresen e tanulmányokkal, melyektől anyja halála miatt vett bucsút. Mindez idő alatt és azután is egész életén át kedvelt tanulmányának, a növénytudománynak maradt híve. 1844-50-ig még állandóan bécsi lakos maradt, hol a császári füvészeti múzeumban, a füvészkertben és a könyvtárakban, a vidéknek, sőt hazánk különböző vidékeinek legszorosabban természeti búvárlója lett. Növénygyűjteményét folytonosan gyarapította; szoros barátságban élt Bécs nagy füvészeivel: Endlicherre. Neilreichchal, Fenzllel, Kotschyval stb. Ekkor irta nagy munkáját és ehhez az anyag beszerzése végett beutazta Magyarország, Erdély- és Horvát-Szlavonország különböző vidékeit és kiterjesztette tanulmányait a föld- és állattan alapos ismeretére is. Ezekben szerzett ismereteit közölte és gyarapította a Haidinger által Freunde der Naturwissenschaften cz. alatt egybegyűjtött társulat gyűjtéseiben, melyekben előkelő részt vett és hatással volt. A magyar orvosok és természetvizsgálók kolozsvári V. nagygyűlésén (1844. szept.) értekezett: Az erdélyi virány gazdagsága és az abban tett legújabb felfedezéseiről, és tervet nyujtott be: Magyarország és Erdély viránya kidolgozásáról. Ugyan e társulat Pécsett tartott VI. nagygyűlésén (1845. aug.) az állat-élet és növénytani szakosztály titkárává választatott. Az 1846-ban Kassa-Eperjesen tartott VII. nagygyűlésen az állat-növényi szakosztály titkárságával tisztelték meg s ekkor értekezett Erdély virányának földtani viszonyairól. Innen tett felsőmagyarországi kirándulása alkalmával az aggteleki barlangban fedezte fel ama hires egészen vak állatot (pióczát), melyet később megtiszteltetésül nevéről Typhlobdella Kovácsiinak neveztek el. 1847-ben Sopronmegye fővészeti szempontból való beutazására szólíttatott fel s ez utazása eredményét a magyar orvosok és természetvizsgálók Sopronban tartott VIII-ik nagygyűlésén mutatta be. Bécsben lépett házasságra mándi Márton József hires tudós és bécsi egyetemi tanár leányával Máriával (ki jó és balsorsban hű s méltó társa, a szenvedések nehéz napjaiban csügedetlen vigasztalója s ápolója volt.) 1850-ben a m. nemzeti múzeum őrévé neveztetett ki, mely állását márczius 5. foglalta el. Ezen évben megválasztatván a földtani társulat első titkárává, még azon év nyarán beutazta a Hegyalját, hol Erdő-Bényén és Tályán az ős-növények két nevezetes találási helyét fedezte fel. E helyről 5837 példány növény-lenyomattal bíró s egyébféle sziklafajt szállított a nemzeti múzeumba. Füvészeti és földtani szempontból 1852-ben a máramarosi havasokat, Beregmegyét és a bányavárosokat, 1853. Nagybánya és Rézbánya vidékét, 1854. Szob környékét, 1856. Veszprémmegyét látogatta meg; 1857-ben tudományos nagy körutat tett Pozsony-, Trencsén-, Árva-, Liptó-, Szepes-, Abaujmegyékben; 1858. Fehérmegye alsó részét és a Bakonyt, 1869. a velenczei tó vidékét járta be; 1860-ban Sárospatak és Felső-Zemplén környékeit, a Nagy-Vértest és ismét a Bakonyt, 1862. Veszprém-, Zala- és Vasmegyét, továbbá Baranyamegyét, Kassa és Perjes tájait és a Cserhátat utazta be. Ezen utazásokból föld-, ásvány-, növény- és ősállattani gyűjteményekkel és újabb felfedezésekkel gazdagította n. múzeumunkat; különösen ekkor fedezte fel, mit azelőtt hazánk területén és földében nem ismertünk, hogy a Bakonyban a kréta-korszak földtani képletei megvannak. A magyar tudom. akadémia 1858. deczember 15. levelező tagjai sorába választotta, 1860-ban pedig a pesti egyetemen az állattan helyettes tanára lett, hol két évig az állattan általános tanítása mellett előadásokat tartott Magyarország gerinczesei faunájáról és az őslénytani állatokról. Ugyanez időben végezte be azon sok nehézséggel és kitartó szorgalommal járt munkáját, melylyel az igriczei (Biharm.) barlangból gyűjtött ősmedve (ursus speleus) csontjaiból egy ősmedve-csontvázat állított egybe. Midőn e gazdag munkásság örömeit élvezé, midőn fáradozásai jutalmául újabb kitüntetés várt reá, hogy 28 évig gyakorolt kedves szaktudományát, a füvészetet az egyetemen mint rendes tanár taníthatja, múzeumi foglalkozás közben agy- és nyelv-szélütés érte őt. Ily állapotában mindjárt betegsége kezdetén, 1863. márcz. 22. kineveztetett ugyan az egyetemre a füvészet rendes tanárává; de székét nem foglalhatta el, mivel gondolkozó s beszélő képességét soha többé vissza nem nyerte. Családja körében szótlanul és némán élt még tíz évig, növény- és rovar nagy gyűjteményei tisztogatásával és rendezésével foglalkozva, míg 1873. jún. 22. meghalt Budapesten. A m. tudom. akadémia 1874. febr. 23. ülésén Gönczy Pál tartott fölötte emlékbeszédet.
Czikkei a Mittheilungen der Freunde der Naturwissenschaftenben (Bécs, hét kötetében számos értekezése); a Zeitschrift für Natur und Heilkundeban (1850. Die geologische Gesellschaft für Ungarn); a Gazdasági Lapokban (1852. Virág és kerti termény-kiállítás, 1853. Virág és egyéb kerti vetemények kiállítása a n. múzeum épületében, Gyümölcs, 1854. Virág- és termény-tárlat máj. 8.); a Jahrbücher der k. k. geol. Reichsandstalt in Wien cz. munkájában (II. és VIII. Ungarns fossile Flora, VIII. Petrefacte der Ofener Gegend); a Magyarország és Erdély Képekben (Pest, 1853. I. A magyarhoni földtani társulat); a Peti Naplóban (1853. 952., 955. sz. Virág- és kerti terménykiállítás); a Budapesti Hirlapban (1857. 5., 8., 147., 148. sz. Természettudományi mozgalmaink, 282., 283. sz. A dr. Frivaldszky-féle természeti tárgyak múzeumának rövid ismertetése); a M. földtani társulat Munkálataiban (II. 1863. Kakovai meteorkő, Abauj-szolnoki őscsontok, Földtani kirándulások Biharmegyében, K. és Kubinyi F., Földtani kirándulás a Tiszára és Hegyaljára); az Orvosi Hetilapban (1860. 52. sz. Tájékozó eszmék az 1860-1861. iskolai év kezdetén, tanári székfoglaló beszéd); a Bányászati és kohászati Lapokban (1866. A hátszegi medenczének kövületeiről); a Wochenblatt für Land- und Forstwirthe-ben (1874. Aphoristische Betrachtungen); a M. Akadémiai Értesítőben (Math. és Természettud. Közl. I. 1860. K. és Szabó József észrevételeik Berde Áron, A levegő nyirkosság némely éghalji befolyása cz. előadására); Medizinische Topographie der Stadt Pest (Pest, 1854. Pest vidéke virányának általa kidolgozott viszonyai, miről a természettudományi társulat részére nagyobb munkát írt) jelentek meg. A Korizmics László, Benkő Dániel és Morócz István által 1855-ben szekesztett Mezei gazdaság könyvében kidolgozta a mezei gazdák számára a növénytant, a növénytani földrajzot és hogy miként lehet a talaj tulajdonságát és természetét a rajta vadon növő növényekből megismerni. A szent István-társulat által 1859-ben megindított Egyetemes magyar Encyclopaediának rendes és állandó munkatársa volt, mely műben előforduló növény és állattani czikkek közül 400-nál többet írt.
Munkái:
1. Az ausztriai birodalom, különösen Magyarország és Erdély ritkább szárított növényei. Flora exotica Vindobonensis Alpiumque adjacentium. Viennae, 1844-1850. (15 centuria jelent meg és az első 4 cent. második kiadást ért.)
2. A magyarhoni földtani társulat alapszabályai. A társulat 1850. szept. 3. tartott közgyűlése helybenhagyása szerint kiadta ... Pest, 1851.
3. Jegyzéke az 1851. nov. 1. megnyitott országos terménykiállításra beküldött tárgyaknak a beküldők neveikkel. U. ott, 1851. (Németül: U. ott, 1851.)
4. Első jelentés a földtani táruslatról. Szerk. ... U. ott, 1852. (Németül. U. ott, 1852.)
5. Jegyzéke az 1853. okt. 23. megnyitott országos terménykiállításra beküldött tárgyaknak a beküldők neveikkel. Kiadta ... az orsz. terménykiállítás főrendezője. Ugyanott, 1853. (Németül. U. ott, 1853.)
6. 1853-ik évi országos terménytárlatra beküldött almák és körték jegyzéke. U. ott, 1853.
7. Erdőberényi ásatag virány és tályai ásatag virány. U. ott, 1856. (Németül is.)
8. Tállyai ásatag virány. U. ott, 1856. (Különny. a M. földtani társulat Munkálataiból. Németül: U. ott.)
Kéziratban: Magyarország Florája (a b. Sina Simon által 1858-ban kitűzött 100 arany jutalmat Brassai Sámuel munkatársával együtt nyerték el ezen munkájokkal. A munka programmja megjelent a Budapesti Hirlap 1854-iki 439-ik számában.) Felolvasásokat tartott a természettudományi társulatban: a máramarosi alpesek Flórájáról (1854), a m. n. múzeumban levő magyar Floráról és ennek rendezéséről (1856) és Albach Szaniszlóról mint botanikusról és gyűjteményéről.
Szerkesztette a magyarhoni földtani társulat Munkálatainak I. kötetét 1856-ban Pesten.
Verhandlungen des zool.-botan. Vereins in Wien V. 1855. (Neilreich).
Pester Lloyd 1856. 182. sz. (Dux Adolf).
Jelenkor. Encyclopaedia. Pest, 1858. 186. l.
Danielik, Magyar Irók II. 160. l.
Nagy Iván, Magyarország Családai VI. 412. l.
Kanitz, August, Versuch einer Geschichter der ungarischen Botanik. Halle, 1865. 207-209. l.
Egyetemes M. Encyclopaedia X. 195. l.
Vasárnapi Ujság 1873. 26., 29. sz. arczk.
Gönczy Pál, Emlékbeszéd Kovács Gyula felett. Bpest, 1874.
Természettud. Közlöny 1874. (Gönczy).
Szinnyei Könyvészete és gyászjelentés.