műtő orvosdoktor, szül. 1866. máj. 24. Pesten, hol atyja K. Nándor középiskolai tanár s író volt; középiskoláit a budai gymnasiumban végezte. 1884-ban lépett az orvosi egyetemre (hol 1892-ben nyert orvosdoktori oklevelet); 1887-88-ban mint katona szolgált a XVI. katonai kórházban. 1887-ben a budapesti mentő-egylet szolgálatába állott; 1889. vörös-kereszt kórházi orvos lett; 1894. a budapesti egyetem I. sebészi tanszékénél mint műtőorvos működött. Tanulmányi utazásokat tett 1891-ben Angol-, Franczia- s Németországban, 1892. ismét Németországban; ekkor a főváros kiküldetésében a hamburgi nagy kolerát tanulmányozta s ott mint orvos működött; 1895-ben Olasz- és Francziaországban a mentőügyet tette tanulmánya tárgyává. 1891-ben a londoni demographiai és hygieniai congressus és 1895-ben a bordeauxi nemzetközi mentő congressuson mint delegatus működött. 1896-ban a millenniumi országos kiállításon a kiállítási orvosi szolgálat vezető orvosa volt. A budapesti mentőegyesület főorvosa, a koronás arany érdemkereszt tulajdonosa; a bordeauxi, kölni s bécsi mentőegyesületek tiszteletbeli tagja. Hazánkban a mentőintézmény egyik megalapítója; első volt, ki a mentésnél az orvosi segélynyújtást rendszerbe szedte.
Czikkeket írt a Mentők Lapjába, a Gyógyászatba s Der Samaritaner cz. szaklapba.
Munkái:
1. Első segély heveny mégezések eseteiben. 29 ábrával. Bpest, 1889.
2. Az első segélynyujtás kézikönyve. U. ott, 1892. (2. kiadás. U. ott, 1893.)
3. A kolera. U. ott, 1892. (Ugyanaz németül is u. ott, 1892.)
4. Gyakorlati útmutató mentők használatára. U. ott, 1897.
Magyar Könyvészet 1892. és önéletrajzi adatok.