Kezdőlap

Kovács Ágoston (István),

sz. Ferencz-rendi szerzetes, K. István és Szabó Judit fia, szül. 1751. ápr. 4. Győrött; elvégezvén alsó tanulmányait, gazdasági hivatalba lépett, meltől 1772-ben megválván, szent Ferencz-rendi szerzetes lett. Próbaévét Keszthelyen töltötte s Boldogasszonyban hallgatta a hittudományokat, 1776. szept. 10. pappá szenteltetett; több helyt mint segédlelkész, utóbb hitszónoki minőségben a népesebb városokban 21 évig dicséretesen működött. A házfőnöki tisztet Andacson, Komáromban és Szent-Antalban viselte. 1818-ban rendkormányzóvá választatott. 1821-ben nyugalomba lépett és élte végnapjait Esztergomban töltötte, hol 1823. okt. 2. meghalt.

Munkái:

1. Szentek dicsérete és követése az az ünnepi prédikácziók, melyekben a dicsőült szentek érdemeiknek magasztalásával, azok erkölcseiknek követésére, élő nyelvével intette a keresztény hiveket. Pest, 1801.

2. Alkalmatos és alkalmatlan rajta létel. Az az: a keresztényi szent erkölcsöknek követését nyomban sürgető prédikácziók, melyeket a római katolika anya szentegyházban vasárnapokon olvastatni szokott szent evangyeliomoknak érdeme szerént öszve szedett készétett, és több esztendőknek forgása alatt élő nyelvével hirdetett; most pedig közönségre bocsátott. 4 esztendő. U. ott. 1802-1805. Négy kötet.

3. Bünösök keserve az az: prédikácziók, melyekben a sz. bőjti heteknek számak szerént hét fő okok elől adatnak. U. ott, 1805.

4. A lélek gondgya az az: prédikácziók, melyekben a szent bőjt heteknek számak szerént két nyomós okokbul, nyilván megmutattatik: hogy mindenek felett lelkünkre kell fő gondot viselnünk. Élő nyelvével 1796. eszt. a székes-fejérvári tek. káptalannak templomában, számossan össze gyült bugzó hallgatók előtt magyarázta, most pedig többeknek lelki hasznokért közre bocsátotta. U. ott, 1805.

Hazai s Külf. Tudósítások 1823. I. 21. sz., II. 36. sz.

Tudom. Gyűjtemény 1823. XI. 119. l.

M. Kurir 1823. II. 38. sz.

Vereinigte Pest-Ofner Zeitung 1823. 89. sz.

Ferenczy és Banielik, Magyar Irók I. 277. l.

Farkas, Seraphinus, Scripores Ord. Min. S. P. Francisci. Posonii, 1879. 107. l.

Zelliger Alajos, Esztergom vármegyei irók. Budapest, 1888. 100. l.

Petrik Bibliogr.